Here comes the Sun... and it's all right!

Kis szünetet tartva a gyönyörűséges bossa nova-k után (vagy hogy teljesen őszinte legyek: miután ideiglenesen megfeneklettem az 'O pato'-val, de majd befejezem azt is) elővettük ezt a jó kis George Harrison nótát, hogy napocskát énekeljünk a tél egére. Igazán szépséges. A dolog érdekessége az, hogy most azt a részt is megtanulom lejátszani, hogy dududu dududu dududu dudududu. Szóval nagyon jól fog majd szólni, pláne ha Mari is beszáll s akkor 2 szólamban énekeljük is.
A hét klipjében George Benson játssza ugyanezt csodaszépen.

**********************

Taking a little break from the beautiful bossa nova-s (umm… to be honest I got a bit stuck with ‘O pato’ but I’ll finish that one too one day) we started playing this good old song from George Harrison, just to sing a bit of sunshine up to the winter skies. It’s really such a nice one. And what’s interesting is that now I’m learning to play for real the part where is goes doodoodoo doodoodoo doodoodoo doodoodoodoo. So it will sound real good, especially when my guitar teacher helps me out and the 2 of us play it together.
Clip of the week: George Benson’s amazing version.

Here comes the sun, here comes the sun,
and I say it's all right

Little darling, it's been a long cold lonely winter
Little darling, it feels like years since it's been here
Here comes the sun, here comes the sun
and I say it's all right

Little darling, the smiles returning to the faces
Little darling, it seems like years since it's been here
Here comes the sun, here comes the sun
and I say it's all right

Sun, sun, sun, here it comes...

Little darling, I feel that ice is slowly melting
Little darling, it seems like years since it's been clear
Here comes the sun, here comes the sun,
and I say it's all right
It's all right

Korizok ám / I skate

Így...

Like this...






Meg így...

And like this...

RB

Egyébként arra jó volt a vasárnapi pénztárcás történet, hogy kifele jövet a II. kerületi rendőrőrsről a következő nagy felfedezést tettem:
A rendőrautókon az RB rendszám nem más, mint a RENDŐR BÁCSI rövidítése...


My purse got stolen on Sunday at the pool. I was a big girl and took it well. Went to the police station (of course only after i was done swimming) and dealt with it. Done. This problem should not come back to me anymore. New page, please.

Jegyzőkönyv

W.E. (1976. 07. 01.) budapesti lakos feljelentést tett ismeretlen tettes ellen, aki 2007. 12. 16 napon 14:30 és 15:30 közötti időben 1024 Budapest, II. ker. Frankel Leó utca (L. fürdő) alatti helyen eltulajdonította a medence melletti fogason lévő táskájából tárcáját, benne pénzzel és bankkártyával.
A sértett a bűncselekményből semmit nem észlelt. A bankkártyát letiltotta. A cselekmény elkövetésével gyanúsítani senkit nem tud. Kéri az eljárás megindítását. A felvett jegyzőkönyvet elolvasás után helybenhagyólag aláírta.

Szerdán

szerdán szerenád
szólnál, szaladnál
nem mennél, maradnál

szerdán szerelem
de csak ha szeretem
s van elég merszem

szerdán szabályszegés
és ez nem kevés
hiszed-e? vagy mesés?

szerdán szél jár
szárnyán szív száll
miért fáznál?

De jó lenne / I'd like to be

I'd like to be under the sea
In an octopus' garden in the shade
He'd let us in, knows where we've been
In his octopus' garden in the shade

I'd ask my friends to come and see
An octopus' garden with me
I'd like to be under the sea
In an octopus' garden in the shade.

We would be warm below the storm
In our little hideaway beneath the waves
Resting our head on the sea bed
In an octopus' garden near a cave

We would sing and dance around
because we know we can't be found
I'd like to be under the sea
In an octopus' garden in the shade

We would shout and swim about
The coral that lies beneath the waves
(Lies beneath the ocean waves)
Oh what joy for every girl and boy
Knowing they're happy and they're safe
(Happy and they're safe)

We would be so happy you and me
No one there to tell us what to do
I'd like to be under the sea
In an octopus' garden with you.

Menorahs

My friend, Rut sent me this today. Cute, hey?

Rénszarvas, színház, ilyesmi / Reindeers, theater and such

A Rossmanban sincs olyan gyertya, amit elgondoltam, hogy majd azzal gyújtogatok. Nem baj, tegnapra még volt otthon, mára is van, holnap meg csak kapok valahol. Még jó, hogy 8 napos a Hanuka.
Volt viszont a Rossmanban tömérdek cuki kis plüss rénszarvas, rockzenész télapó, csilli-villi hóember. Agyrém. Előttem egy nő vett vagy tizenötöt, plusz egy mikulásruha szettet. Na, gondoltam, ez is őrült. Vagy pedagógus. De hogy valami difi van, az biztos. Fizet a télapókért, többezret, s el. Kifele meglát még egy zenélő mikulást. Megnyomja. A télapó zenél. Mit zenél, üvölt. Miközben fizetek, a nő amolyan bocs-hogy-élek testtartással és arckifejezéssel visszalép a pénztárhoz, és komolyan mondom, már-már sírásra görbülő szájjal kérdezi, félig a pénztárosnőt, félig a sorban állókat:
- Megengedik, hogy ezért készpénzzel fizessek?
Megengedték. Mert az emberek jók.

Tegnap este végre megnéztem a Szkénében Pintér Béla és Társulata új előadását. Az őrült, az orvos, a tanítványok és az ördög. Hihetetlenül ütős, még mindig a hatása alatt vagyok. Amolyan pintérbélásan elgondolkoztató, némileg polgárpukkasztó, vallási témát feszegető, melegen fűszerezett darab, ami alatt az ember csomót röhög. Aztán hazamegy, és sírva fakad. Már aki. Pl. tegnap este volt, hogy rajtam kívül senki nem röhögött – bár állítólag máskor interaktívabb a közönség -, pedig biztos, hogy így elsőre nem is esett le minden, úgyhogy meg fogom nézni legalább még egyszer. Utána vagy másfél órát beszélgettünk Quitt Laci barátommal, aki Józsefet játssza a darabban, a világ nagy dolgairól. Elképesztő, hogy az emberek mi mindent megesznek, meg hogy micsoda hatalmas fekete lyukak tátongnak olyan témákban, ahol amúgy nem kéne.

***********

This morning I tried a different drugstore, but they didn’t have the kind of candles I wanted for Chanukah either. But it’s ok, I had enough for yesterday and I have for today, and by tomorrow I’ll hopefully find them somewhere. Good thing Chanukah lasts for 8 days.
I guess it’s not candle season; because what the drugstore had the most of were little stuffed reindeer, snowman and musical Santa figures. Craziness. A woman in front of me bought about 15 of them; plus a set of Santa clothes. This woman is mad, I thought. Or an educationalist. But something’s off. She paid loads of money for her little figures and left. On her way out she saw another Santa, playing cool rock music. She pushes the button; Santa starts to sing at the top of his lungs. While I’m in the middle of paying, she comes back with this oh-i’m-so-sorry face and posture, and almost crying turns partially to the cashier, partially to the people standing on line behind me:
- Would you please let me pay for this? I have cash.
And they let her. Because people are good.

Last night I went to see a very good play by Béla Pintér and Company. A close friend of mine is one of the main actors in the piece, but that’s not the only reason I was totally amazed by it. It made me laugh and almost cry, it shocked me at times, but most of all it made me think and wonder. It was very deep, very clever, very well done, composed, directed and acted. I’m still under the effect of it and I want to see it again, because I am sure there are things I didn’t catch for the first time. After the play I had a long talk with my friend, Laci, about the “big issues of life”. Weird, how ignorant people can be. They would eat anything as long as it is served to them the right way.

Shopping

Ma reggel a dupla kávé után annyira felbuzdultam, hogy munkába jövet betértem a sarki turkálóba vásárolni. Nagyon szeretek ott vásárolni, és ezzel rengeteg pénzt takarítok meg, hiszen szinte soha nem veszek semmit (egyszer vettem 1 szoknyát, na az pl. igen klassz darab). Egyrészt, mert nagyon ritkán tetszik meg valami (nehéz ügy ám ez, hogy ugye legyen megfelelő színű, anyagú, méretű, stílusú, állapotú, feliratú…), másrészt pedig mert mindig ugyanolyan dolgokat emelek le, azokból meg már úgyis van otthon néhány, így aztán azonnal le is beszélem magam, hogy valójában ez nekem nem is kell. A turkáló után a Schleckerbe mentem, ahol szintén jól nem vettem semmit, mert nem volt olyan gyertya, amilyet akartam. Pedig láttam valahol, nem is rég. De vajon hol? És hát kéne ám a gyertya, mert a kutya ugat, a szekér halad (vagy valami ilyesmi), s már megint Hanuka van – ma estétől kezdődően.

Ezen kívül kicseréltem a fotót itten balra, mert még az a régi, rövid hajas kép volt fenn, ami akkoriban készült, mikor elkezdtem írni ezt a blogot. Ez az új viszont valami furcsa oknál fogva elég picike, és nem akar nagyobb lenni, bárhogy is bíztatom. Vagy ti jól látjátok?


The double espresso this morning gave me such a kick; on my way to work I even stopped by the second hand clothing store around the corner. I very much like shopping there; it saves me lots of money, as I almost never buy anything (though I got a really nice skirt once). Partially because I rarely find something I like (so many things that have to match: the color, the size, the material, the style, the shape, what not…), and besides, the pieces I take off the hanger are usually almost the same as the ones I already own a few of, so I always succeed in talking myself out of buying them. After the second hand clothing store I went to the drugstore, where I didn’t buy anything either. Couldn’t find the kind of candles I wanted. I really do need those candles, because Chanukah is starting tonight.

I changed the photo in my profile, over here on the left, because it still had that old short hair picture that was made a few years ago, when I started writing this blog. But this one seems to be pretty small and I can’t make it bigger for some reason. Or maybe you can see it well?

Morning rain

Szeretem, mikor reggel esik az eső. Olyan lassan, lustán indul a nap, mégis van benne valami megnyugtató. Valami különleges, jó hangulat vesz körül ilyenkor a reggeli tea közben. És ahogy kilépek a házból, rendszerint egy (nem is olyan) régi Katona Klári dal szövege jut eszembe:

régen gyakran volt még,
hogy a reggel könnyezett
utcákat lusta eső szomorított
nem tudtam
eső nyelven hív a lassú szerelem
de nekem készülnöm kell,
annyit tudtam
mert rámtalálsz majd…

És dúdolok, és mosolygok, és jó; és az emberek néznek az utcán, de nem baj.
Mindig is szerettem Katona Klárit. Kiskoromban a gyöngyöket a hajában (amit persze magamon is alkalmaztam az első adandó alkalommal), később pedig a dalszövegeit, meg hogy még a bakeliten is átérezni, ahogy mosolyog, miközben énekel:

rámtaláltál, hol senki még nem
hol rámtaláltál, ott senki még nem
sajnos az élet gyakran
gyorsabb, mint a szerelem
tart-e még perceket
számodra készen
sajnos a földet
nagyon ritkán lakják angyalok
remélem egynek én jó vagyok…


I like the morning rain. The day starts slowly, idly, and yet there is something very relaxing about it all. I get into such a special and nice mood while sipping my morning tea. And when I leave the house, the words of an (not so) old Katona Klari song pop into my head:

in the days of long ago
the morning used to cry
lazy rain distressed the streets
I didn’t know
slow love called me in rain-language
but I had to prepare
I knew
because you’ll find me

And I sing, and I smile, and all is good; and people give me looks on the street but it doesn’t matter.
I've always liked Katona Klari. When I was little, I liked the beads in her hair (and did it on myself as soon as I could), later I appreciated the words of her songs, and how her smile could be heard even through the scratched old records:

you found me where no one ever has
where you found me no one ever has
at times life is alas
faster than love is
are there still minutes
for you in hand
there are alas rarely
angles living on Earth
I hope I’m good enough for one…

Kori / Skating

Most már aztán tényleg elmegyek korizni! Szombat este. Legkésőbb vasárnap. Aki bújt, aki nem, megyek. Londonban már majdnem elcsábultam a Towernél, de nem voltam alkalomhoz illően öltözve, meg aztán az a 12 Font se nagyon égette a zsebemet. És hát a Városligeti Jégpályának úgysincs párja. Szóval, éljen a tél.

It's time i go skating! Sunday will be the day. Or maybe even Saturday night. That's it, i'm decided. I'm going. I almost went in London, on that really nice rink by the Tower, but i wasn't dressed for the occasion; plus i didn't really want to spend 12 Pounds on it. Besides, there's nothing like the beautiful Budapest City Park Skating Rink!

Levél a Télapónak / Letter to Santa

Kedves Télapó! Kérlek, ilyen hangszert hozzál nekem az idén. Jövőre is, csak akkor más hangolásút. Rendben? Lécci-lécci! Megígérem, jó leszek! Köszi. Puszillak. Én.

Dear Santa! Please this year bring me an instrument like this. Next year too, but with different tuning. Okay? Please oh please! I'll be a good girl. Thanks. Kisses. Me.

Home

Na, már itthon is vagyok. Ma is vezettem jó sokat, és az jó volt. Holnaptól vissza az életbe.

Hi, i'm home. Drove a lot today, and that was good. And tomorrow: back to life.

Tired; in Antwerp

Ma megint Antwerpenben alszunk, fáradt vagyok, és már alig várom, hogy otthon legyünk. Jóból is megárt a sok, ugye.

Londonban vasárnap mindenhol voltam, ahol egy turistának csak lennie illik. 6 órán át gyalogoltam. Ezen kívül metróztam és emeletes buszoztam is. Bizony. Klassz volt.




Ezek a rendőrök nem pózolnak ám. Csak álldogáltak ott, én meg jól lefotóztam őket.



These policemen are not posing. They were just standing there and so i made them part of this pic.



Today we're sleeping in Antwerp again. I am tired and can't wait to be home.

On Sunday in London i saw everything a tourist is supposed to see. Walked for 6 hours straight. Went on the tube and on a doubledecker bus too. It was fun.

Shanghai Blues in London

Vasárnap reggel van, és ma turista leszek. De előbb még leírom a mindenféle nagyon érdekes és vicces eseményeket, amik az előző bejegyzés óta történtek. Először is péntek. Hát az nagyon klassz volt, rövidsége ellenére. Miután sikerrel elszakadtam a számítógéptől (ami valljuk be, nem volt könnyű), elmentem mászkálni itten a zsidóilag eléggé felvilágosult Golders Greenben, és annyira jó volt! Csomó zsidócska az utcákon, meg csomó nem zsidócska is persze, aztán csomó kóser üzlet, étterem, kávézó, meg mindenféle. A postán, ahol pénzt váltottam, tisztára kedves volt a postáskisasszony, mondta, jöhetek holnap is, ha elfogy a mani. De nem fogyott el, hisz holnap (azaz tegnap) Sabesz volt. Este ErdősÁgival elmentünk imádkozni Jack, az antik könyvgyűjtőhöz, aki rögtön mondta is pallérozott magyarsággal, miközben kínáltuk a whiskyt, hogy „nem baj”. Vacsorára egy nagyon édes családnál voltunk, nagyon édes gyerekekkel. Másnap reggel a zsinagógában Izraelen és a katonákon kívül áldást mondtak a Királynőre is. Ez a cukorkadobálás után, ám még a lazacos szendvicsek előtt történt. Aztán ebéd a nagyon aranyos és vicces Abeleszéknél, akik természetesen magyarok, így jól megbeszéltük Kapuvárt.
És eljött az este. Vele együtt a jazz koncert. Annyira de annyira jó este volt! ErdősÁgi kiötlötte, hogy most van a London Jazz Festival, és ennek örömére menjünk jól el egy ingyenes koncertre. Jött még Jelena, aki nagyon vicces és van neki fényképezőgépe; Emese, akinek épp nem indult a busza, viszont jól ismerem az unokatestvérét; és a férje, Tamás, az ezermester, valamint profi fotós és sofőr. Így mentünk a Sohoba, a Shanghai Blues-ba. Útközben egyre kevésbé rettegtem attól, hogy frontálisan ütközünk a szembejövő autókkal, mivel a rossz oldalon megyünk. A Shanghai Blues egy 5* -os étterem, ahol Attila, az I-sten kardja - aki Békéscsabáról érkezett közénk - mixelte nekünk a jobbnál jobb koktélokat, amiktől remek hangulatba kerültünk. Csakis így eshetett, hogy 2 ovális aljú pohár is a táskánkba került és meg se állt velünk hazáig. Mi kicsit megálltunk hazáig, hátha szól az R-Go a magyar étteremben (de nem). Szóval rég volt ilyen jó estém!


It’s Sunday today, and I’m gonna be a tourist. But before doing so, I’ll document on the interesting and funny things that happened since the last post. First of all Friday. That was so good, in spite of its shortness. After getting disattached from my computer (which was not easy, let’s admit it), I took a walk in Golders Green, the enlightened Jewish area. And it was real good. Lot of yidden of different flavors on the streets, and of course lot of non-yidden of different flavors too. There are many kosher stores, restaurants, coffee shops. At the post office where I exchanged money, the very nice lady said I could come back the next day if needed to. But I didn’t go back, because the next day was Shabbos. Friday night ErdosAgi (the friend I’m staying by) and me went to daven in the house of Jack, the antique books collector, then had dinner by a very cute young couple with very cute young kids. The next morning we went to a synagogue, where besides the blessing for Israel and the soldiers, a blessing was said for the Queen as well. This happened after the candy throwing action, but still before the lox sandwiches. For lunch we went to the Abeles’, who are Hungarians alright, so with Mr. Abeles we had a nice chat about the Jewry of Kapuvar (where part of my family is from) before the war.
And there came the evening. And with it came the jazz concert. And it was oh so good! ErdosAgi had the idea, that since the London Jazz Festival is going on right now, we could go hear some nice music fro free. With us came Jelena, who is pretty funny and owns a digital camera; Emese, whose cousin I know; and her husband, Tamas, who is a man with a van. He drove us to the Soho, and on the way I was less and less afraid of running into other cars because we were driving on the wrong side of the street. The Shanghai Blues is a 5* restaurant, where Attila, the Hungarian mixer boy made us some nice drinks, thanks to which we all were in quite a good mood. I am sure this is how 2 glasses ended up in our bags. One of them will come back with me to Budapest. On the way home we stopped by the local Hungarian Restaurant to see if there’s a party (there wasn’t). All in all, I had a very nice evening in London!

Friday in London

Kedden Budapesten aludtam. Szerdán Antwerpenben. Csütörtökön Londonban. Közben jó sokat autóztunk. Az élet a mozgásról szól. Vagy valami ilyesmi. Meg szép is, és érdekes. És csupa kihívás.
Tegnap délután volt néhány nehéz órám, közvetlenül miután megérkeztünk Londonba (még szerencse, hogy van itt egy barátnőm, akivel előre megbeszéltem, hogy alhatok nála, ha esetleg mégse lesz rendben a szállás, mint ahogy tényleg nem volt – hja, az én megérzéseim csalhatatlanok, csak ezt meg kéne tanulnom végre); s mivel úgyse nagyon volt hova mennem (míg mások az esküvőn ropták, ahova eredetileg jöttünk, illetve pontosabban jöttek, én őrült meg csak vállaltam a váltósofőr szerepét), a nyakamba vettem kicsit a várost. Pár órás gyaloglás után betértem egy igazi angol pub-ba, és nagyon élveztem. Kathy volt a csapos, aztán később jött Mary. Pár vendég volt csak, köztük Jack és Jerry, meg 2 nő egy kisgyerekkel. Káromkodtak csomót. Megkérdeztem Kathy-t, melyik sört ajánlja. Csapolt nekem egyet a kedvencéből. Aztán még egyet. Többet nem mertem, mert még vissza kellett érnem valahogy, hogy az éjszaka közepén összeszedjem a cuccomat az autóból meg valakinek a házából. Egy itteni magyar lány volt olyan kedves, hogy elhozott minket kocsival (különben hú de messze van egyik zsidó negyed a másiktól). Útközben kiderült róla, hogy DJ egy öregek otthonában. Mondta, tudna nekem is munkát szerezni, bár hosszú az út a dj-ségig, előbb hónapokig pelenkázni kell. Szóval asszem, tulajdonképpen jó nekem a pesti állásom.
Na most, hogy ilyen jól elneteltem az idő, már nincs értelme bemennem a belvárosba, mert nagyon korán van Sabesz. Úgyhogy mindjárt elmegyek, s felderítem Golders Green-t, tán veszek is ezt-azt. Igyekszem majd közben nem össze-vissza enni mindent, csak azért, mert itt van kóser kaja…

*******************

Tuesday night i slept in Budapest. Wednesday in Antwerp. Thursday in London. And drove a lot in between. Life is about motion. Or something like this. It’s also beautiful and interesting. And full of challenges.
Yesterday I had a little bit of a hard time for a few hours of the afternoon, right after arriving to London (luckily I have a friend here who lets me stay with her – I e-mailed her before we came, thinking just in case the housing won’t work out… as it didn’t… my intuitions are always right, I should finally learn to listen to them); and since I had nowhere to go really (while the others were at the wedding we – or rather they – came to, I was just crazy enough to say ok to being their driver) I started walking around in London. After a few hours of walking around I went into a real typical English pub, and it was real cool. The bar tender was called Kathy, and later Mary came too. There were only a few guests, among them Jack and Jerry and 2 women with a little kid. They all used the F word quite frequently. I asked Kathy to recommend me a good beer. She gave me half a pint of her favorite one. And a bit later another one. Didn’t dare to have more because I still had to walk back and get my stuff from the car and someone’s house in the middle of the night. A young Hungarian lady who lives here was nice enough to give us a ride home (otherwise the 2 Jewish neighborhoods are oh-so-far from each other). On the was I learned that she’s a DJ in an old-age home. She said she could get me a job, though it takes a few months of changing diapers till one can become a DJ. So I think I’ll just stick to the job I have in Budapest.
Now that I spent all this time on the net, at this point it makes no sense to go downtown because Shabbos is really early today. So I’ll just go explore Golders Green, and maybe buy a few things. I1ll try not to eat too much garbage only because there is kosher food here…

Watch out, London. Here I come.

Yes. Indeed. Tomorrow, in fact.

Holnap reggel elszaladunk Londonba. Majd jövünk. Pá.

Elengedős Haiku variációk (to Á.)

Elengedlek, hogy
megtarthassalak - mondtad
S most magam vagyok
---------------------
Got to let you go
Because I want to keep you
Alone I stand now
---------------------
Don’t want to lose me
You said - so you let me go
Alone I stand now

Gép és redőny

Amikor ilyeneket mondok (csak mert rímel a lépéselőnyre), s ezen hangosan kacagok, az annak a jele, hogy sürgősen haza kell mennem. Vagy hogy túl sok orbáncfű teát ittam.

Tettem fel hét klipptyét, ámbátor. Ámbátorkodtam. Rejtééééééély.

A hét műtrágya. Hahaha. Megyek már, megyek.

Bizarre

Every time I think of you
I get a shot right through
Into a bolt of blue
It's no problem of mine
But it's a problem I find
Living the life that I can't leave behind
There's no sense in telling me
The wisdom of a fool won't set you free
But that's the way that it goes
And it's what nobody knows
And every day my confusion grows
Every time I see you falling
I get down on my knees and pray
I'm waiting for the final moment
You say the words that I can't say

I feel fine and I feel good
I feel like I never should
Whenever I get this way
I just don't know what to say
Why can't we be ourselves like we were yesterday
I'm not sure what this could mean
I don't think you're what you seem
I do admit to myself
That if I hurt someone else
Then I'll never see just what we're meant to be
Every time I see you falling
I get down on my knees and pray
I'm waiting for the final moment
You'll say the words that I can't say

Music here

A vasárnap este miatt

Tán a vasárnap este miatt
Nincs most lélek az utcán
Vagy mert valami szitál s hideg a szél is
Nyomában kamikáze levelek

Nekem ütköznek, rajtuk járok
Mindig szembe, gondolom
Mert az olyan drámai
Pedig nem is rossz nekem

Egy férfi rágyújt s a pályaudvarról
Hazafelé megyek
Gyalog a hidegben, mert jólesik
Előjönnek régi telek

Vagyis egy tél, egy régi kép
Amelyiken a Nagyapám
Összefogja a kabátját
Vagy csak képzelem?

Surprise

A must read in Hungarian

One of my favorite Hungarian writers (among many others from the beginning of the 20th century) is Rejtő Jenő (last name first). He was an absolute genius, which is, as we know, divided by only a very fine line from being crazy. Only very special people like him are able the make the whole world laugh at the most serious issues.

According to the story one night he went home to the mental home where he lived due to his severe neurosis (he was allowed to leave during the day as he was not dangerous). The gate was locked, and in his frustration Rejtő kicked it. The guard appeared immediately and asked him what he was looking for.
“My bedroom.” – he said.
“Are you mad?” – asked the guard.
“Yes, that’s why my bedroom is here!”

In my opinion Rejtő became kind of a sub-culture. There are people who read Rejtő, and there are those who didn’t. Those who did, usually understand each pretty well; and are able to crack up and start laughing hysterically in almost any situation when certain words are mentioned.
It’s a shame that he was killed in a forced labor camp in 1943.

Some of his books are translated into English, I even found one of them on the net. Check it out.

Kedélyes Matrószok spór Egylet És Asztaltársaság

Régóta vadásztam ezekre a régi, eredeti Piszkos Fredekre, Vanek úrra, a Ciklonra, a 14 karátra. Mert mostanában csak ezeket a borzalmasan giccses keményfedeleseket, meg azt az iszonyú vastag és csúnyapapíros ömlesztett verziót kapni. S tegnap végre találtam, s meg is vettem párat. Nemmondommeghol.
Úgy látszik, a kedvenc magyar íróim és költőim többnyire a huszadik század elejiek. Radnóti Miklós, Szerb Antal, Örkény István (hogy csak a legfőbb, oda-vissza olvasott mániáimat említsem, bár folytathatnám a sort) mellett Rejtő Jenő. A zsenik mindig őrültek is kicsit. Különben nem mernének zsenik lenni. Nem tudnák a fél világot megnevettetni a véresen komoly valósággal. Rejtőről is sok őrült történet járja. A következőt pl. a literatura.hu-n találtam:

Esténként Rejtő villamosra ült, és kiutazott a Lipótmezőre, a híres tébolydába, mert súlyos idegbetegség címén és okából ott lakott, csak napközben kiengedték, mert nem volt ön- és közveszélyes. Egy este későn érkezett, már zárva volt a kapu; rugdosni kezdte. A portás megkérdezte, mit keres.
- A hálószobámat - válaszolta.
- Megőrült?! - kiáltott rá a kapus.
- Igen, azért van itt a hálószobám!

Egyébként Rejtő szerintem szubkultúra. Mert ugye a magyar nép, mint olyan, két részre osztható (mármint ebből a szempontból, s ez nem izmus): aki olvasott Rejtőt, és aki nem. Akik olvastak, azok képesek szinte bármely helyzetben félmondatokból is megérteni egymást, és vinnyogva röhögni, ha elhangzik egy-egy varázsszó, mint pl. "Nevem Van...", vagy "Hümér". Ez persze még viccesebb tud lenni, ha vannak jelen olyanok is, akik nem olvastak Rejtőt, és teljesen értetlenül nézik, hogy most miért kell fetrengeni azon, hogy "Kőszáli Sas". :-)

Jégből...? / Of ice...?

Most, hogy ilyen zimankó van, meg hát a lelkem is fázik kicsit mostanság, hirtelen (vagy nem) támadt dramatikus hangulatomban be akartam linkelni ide Demjén Rózsi „Jégből vagyok” című számát. De lássatok csodát – nem találtam! Aztán mire rájöttem, hogy azért nem találom, mert a nóta címe valójában „Jégszív”, és Demjén Rózsi ezt még demjénrózsisága előtt írta, azaz V-Moto’Rock címszó alatt fut, addigra elszállt ez a nagy jégszívügyi linkelhetnék, és már más lett a hét klipje, ami amúgy szintén nagyon szépségesen vicces, ezért mindenképp érdemes megtekinteni.
Hát ez az én formám. Még csak egy jóízűt nyavalyognom se sikerül rendesen. Nem lesz más választásom: felolvadok!


It’s been getting quite chilly lately; out on the streets and in my soul as well. So this morning I thought I’d link here a Hungarian song that suits my mood, called “I’m made of ice”. But guess what, I couldn’t find it. After I while I figured out why: the song is really cold “Heart of ice”, and it was written before the songwriter’s solo career, so it came out under his band’s name. Oh well. When I was done with this I didn’t feel like linking it anymore. And besides, by then something else became clip of the week, which is also beautifully funny and definitely worth taking a look at.
This is just very typical. I can’t even whine in peace. Looks like I’ll have no choice but to melt.

Díjátadás

Tegnap este remekül szunyókáltam egy díjátadáson.
Viszont volt néhány nagyon érdekes és tanulságos része.
Pl. Márkus Tibor és Kulhay Géza négykezese, na, az nem volt semmi.
A végén pedig, miközben ketten gitároztak és valaki énekelt, arra gondoltam, hogy ez a zene nekem biztosan nagyon tetszett volna nemrég, mikor még én is csak 3 akkordot tudtam a gitáron. Most, hogy már többet tudok, megdöbbenve hallgattam, hogy emberek még mindig ilyen zenéket írnak, énekelnek. A moll, C dúr, G dúr. Hmm.

Last night i had quite a nice nap at some boring ceremony at the City Concert Hall.
There were some interesting parts to it though.
For example the piano duet of 2 great jazz pianists.
And at the end 2 guitarists were playing while someone sang; and i thought to myself: a little while ago, when i only knew about 3 chords on the guitar, i would've loved this music. But now that i know more, i was kind of suprised to hear that people still write and sing music like this. A minor, C, G. Hmm.

One day after the other

Ma má' máma van má'?

A mai nap tanulsága / Lesson of the day

Az élet olyan, mint a szlovák utak. Sose tudni, mi vár a következő kanyar után.
Nyomni kell mégis a gázt, ha már elindultunk, kanyarodni vele, különben kisodródunk.

Life is like the Slovakian roads. One can never know what comes after the next curve. The thing is to keep pushing, once you're on it, to turn as it turns; or else you don't get anywhere.

Szivar

Láttam ma reggel egy csíkos mellényes utcaseprőt. Szivarozott miközben söpört.

This morning i saw a street cleaner in a stripy vest. He was sweaping the street with a cigar between his lips.

Portugál

Gyakorlom ám én lelkesen a bossa novákat, meg a portugál nyelvet, de Nyeső Mari lekörözhetetlen.

As much as i practice my bossa novas and the Portuguese language, my guitar teacher is just the best.

Thermos

Íme, a tegnapi nap fénypontja. Mondhatnám: fémpontja. A termosz. Igazi szocreál termék, amit annyira szeretek. Eredeti kínai gyártmány. Az a szívet melengetően borzalmas műanyag borítás; a füle, ami ugyanabból az anyagból készül, mint a konyhai linóleum; az aranyos színben játszó hőtároló belső, na meg a kihúzhatatlan parafa dugó, és ami az egészet megkoronázza, a fordítva a termosz tetejére csavarható műanyag pohár… Ritkán látni ma már ilyen csodát! Gyerekkori termoszízű kirándulós teák jutnak eszembe róla. Még az illatát is érzem. Lenin út, Lenin út…


Lo is the highlight of my yesterday. The thermos. The good old thermos; one of the superb examples of the magnificent products of the great socialist industry. An original Chinese product. Just take a look at the heartwarmingly horrible plastic cover; the handle that’s made out of the same material at the linoleum kitchen floor; the golden colored thermo inside; the impossible-to-pull-out cork, the crown of the thermos, the upside-down-screw-on plastic cup… One rarely has the privilege to see such a wonder nowadays. It reminds me of those thermos-flavored teas of my childhood in the nearby woods on hazy autumn days.

Élők napja miért nincs?

Ha van gyereknap, miért nincs felnőtt-nap? Ha van anyák napja, miért nincs apkák napja?
Ha van emléknap, miért nincs jelen-nap? Ha van halottak napja, élők napja miért nincs? Halottak napja… jajj… össznépi búsongás… Azoknak, akik nem ebben a fizikai világban élnek, teljesen irreleváns a mi időnk, napunk fogalma. Így aztán teljesen nonszensz ez az egész.
Szerintem inkább kicsit többet kellene foglalkozni a halottakkal a mindennapokban, hogy aztán jobban oda tudjunk figyelni ez élőkre is. Hogy tudjunk, merjünk élni. Hogy tudjunk s merjünk szeretni, nevetni, táncolni, dalolni, kérdezni és válaszolni; hogy ne essünk kétségbe, ha megázik a hajunk vagy elromlik a mosógép.

Hétköznap van nagyon

Csütörtök, s délután
Játék ez is, látod
Mielőtt eszméltünk, beszálltunk
Együtt repülünk most kicsit
Így alakult, megengedtük
Őrültség ez, kell ez, jó ez
Mosolyra húz, pírt telepít
Szégyellni kár, tervezni is
Ha már így van, legyen jó

Short story (from Don G.)

TANULSÁGOS TÖRTÉNET

Pasi megy a kocsijával az úton.
Nő megy a kocsijával ugyanott...
Elhaladnak egymás mellet...
A nő kikiabál az ablakon: DISZNÓ!
A pasi visszakiabál: RIBANC!
Pasi beveszi a következő kanyart.
Nekimegy az út közepén álló hatalmas disznónak és meghal.

Tanulság: Ha a férfiak odafigyelnének...


SHORT STORY (from Don G.)

Man driving down road.
Woman driving up same road...
They pass each other..
The woman yells out the window, PIG!
Man yells back out window, BITCH!
Man rounds next curve.
Crashes into a HUGE PIG in middle of road and dies.

Thought for The Day: If only men would listen.....

Grown together / Összenőve

100

Ez a századik bejegyzés!
De van 1 még jobb hír: itthonról netezek böbő!!! Begyütt végre valami kósza wifi.
Vótam ma libegőzni Zsozsóval, az is jaj de jó volt. Csodás az ősz.
De jaj nekem, ha most nem megyek aludni!

This is post Nr. 100.
But i have even better news: finally cought some random wifi in my house!!!
Today i went on the cable car, that was also cool. Fall is so beauiful.
But i need to go to sleep now or else i'll colleps tomorrow.

Éjfél után...

... értem haza. Hajnali fél egy múlt. Zuhog az eső. Fáradt vagyok. Vállamon a gitár. Nyakamban a táska (Traffic Jam Budapest, négyezer ötért. Rablók.). Vizes a kabátom. Nyitom a rácsot. Nna. Mondom, nyitom a rácsot. Nyitnám. A rácsot. De nem nyílik. Leteszem a gitárt, nézem, mi van. Basszus. Basszus basszus basszus! Ezt nem hiszem el. Egyszerűen nem lehet igaz. Lám-lám. Itt járt kedvencünk, a tulaj embere, H úr, a vállalkozó. Szívesen vállalkozik arra, hogy bárki lakását tönkrevágja felújítás címén. S tegnap nálam járt. Nem, nekem nem szólt, hogy bemegy a lakásomba és tesz egy tiszteletkört. Mert ugye minek az. Ráadásul azt a zárat zárta be, amihez nekem nincs kulcsom. Úgyhogy állok a gangon, éjjel fél egykor, esik az eső. Főbérlőnek SMS. Válasz nuku. Felhívom. De nem üvöltök. Minek. Bécsben lakik, s most nem tud mit tenni. Hmm. Ravasz? Fogós? Gondolkozom. Aludjak az irodában? Brrr. Ki van még fent ilyenkor? Lea! Felhívom Leát. Lea úgy csicsereg a telefonba éjjel fél egykor, mintha délután kettő lenne. Szia Lea, hogy vagy? Aha, és ott alhatok? Ott. Átmentünk. Én meg a Senorita. Kaptam puszit, teát, lelki támaszt, ötleteket, pizsamát, fogkefét, forró zuhanyt, puha paplant. Tehát jó estém volt. S mire ma reggel hazaértem, az esti telefonnak köszönhetően már nyitva volt a rács. Zuhany. Öltözés. Reggeli. Munka. Mintha mi se történt volna.



Got home kind of late last night. A bit after midnight. It’s raining. I’m tired. Got the guitar on my shoulder. The bag (Traffic Jam Budapest for 4500. What a rip-off) hanging from my neck. My coat is wet. Opening the bars. Hey. I mean opening. The bars. I mean… I would… if I only could. But I can’t. Okay. Let’s put the guitar down. What the heck. What the… Can believe this! This can not be true! He was here. Mr. H, the manager; the apartment owner’s guy. He manages to ruin any apartment. And he came to visit me today. Ooh, the fact that I wasn’t there and that he forgot to tell me he’ll look around a bit? It doesn’t matter. And guess what else. He locked the lock I don’t have a key for. So I’m standing outside my door, at half past midnight, and it’s raining. SMS to the owner. No answer. I call her. No, I don’t shout. No reason. She lives in Vienna and there’s nothing she can do now. Well-well. Tricky enough? I begin to think. Should I sleep in the office? Naah. Who’s up at this hour? Lea! I call Lea. She’s cheery on the phone at half past midnight as if it was 2 in the afternoon. Hi Lea, how are you? Yeah? And can I sleep over? I can. So we go over. Me and the Senorita. I got a hug, a cup of tea, moral support and some good ideas, pajamas, a toothbrush, hot shower and a soft blanket. I had a good night overall. By the time I got home this morning the lock was open. Shower. Changing. Breakfast. Work. As if nothing happened.

Elazar az oviban

Elazar az egyik közeli barátom. 3 és fél éves, remekül el tudunk beszélgetni. Minden nap beinteget az irodám ablakán, mikor hazafelé megy az oviból. Találkoztam ma este az óvónénivel, aki mesélte, hogy Elazar időnként megkérdezi tőle: "Ismered az Edinát?". Aztán találkoztam más valakivel, aki nem az óvónéni, de egyszer helyettesített az oviban. Elazar első tesztkérdése ez volt hozzá: "Ismered az Edinát?" Huh, törölgette a helyettes gyöngyöző homlokát. Ismerem, naná. Különben nem mennék óvónőnek.
De vannak ám más barátaim is, akikkel ma hosszú idő óta ma találkoztam újra: Püré és Titke, a kettő cicákok. Zenéltünk nekik kicsit, Senorita Cuenca és én. No meg Mari is. Ő volt a legügyesebb. Én részemről kicsit elfelejtettem a bossa nova akkordok elméletét, de majd gyakorlom.
Gitáróra után gondoltam, feldobom kicsit az unatkozva sétáló esti embereket, ezért hónom alá vettem a gitárt (később átvettem a másik oldalra, majd vissza), a másik táskám (az, amit a Traffic Jam Budapest felirat miatt vettem meg négyezer ötért) félig a vállamon, félig a nyakamban lógott, és miközben a gitártokban zötyögtek a kották, a táskámban pedig ritmusszekciót alakítottak a kulcscsomók és az orvosi pemetefű cukorkák, télikabátomban sportosan és üdén végigfutottam az Andrássy úton, az Oktogontól egészen az Erzsébet térig, onnan pedig tovább a Deák tér irányába. Történt ez 9 óra 25kor, pont időben ahhoz, hogy még odaérjek egy jó kis Shmitah (Szombat-év) előadásra.
Szóval, ma is jó napom volt.

Rám / Hike

Miután hónapok óta csak tervezgettünk, meg beszéltünk róla csak úgy a levegőbe, tegnap végre elmentünk túrázni! Öten, kiskocsival. És ó, de nagyon jó volt kimenni kicsit a városból! Felmásztunk a Rám szakadékon, az eredeti úticél szerint, de mivel felettébb lelkesek és ügyesek voltunk mindannyian, meg sem álltunk Dobogókőig, ahonnan aztán visszaereszkedtünk Dömösre, a kocsihoz. Legutóbb 10 évesen voltam erre, vándortáborban. Gyönyörű helyek vannak ám ebben az országban, na. Kicsit félve mondom, de mégis... a mélyről előtörő hazaszeretet jegyében, és tudat alatt tán már az okt. 23.-i őrjöngések szellemében (melyeken egyébként bizonyára az idén sem fogunk
az első sorban élenjárni, ám érdeklődéssel várjuk, ezúttal vajon mennyire verik szét a fővárost) István, a király-t hallgattunk az autóban. Belátom, érdekes élmény lehetett minden külső szemlélő számára, ahogy 5 mesüge biboldó kórusban harsog.




After months and months of not very serious planning and just la-di-da talking about it, me and 4 friends of mine finally went for a hike yesterday. It was ever so beautiful! The countryside itself as well as being outside, out of the noise and dirt of the city, to breathe some fresh cold (very cold!) air. We went to a place called the Ram Ravine. It is located in the amazingly beautiful mountains near Budapest, showing a splendid view of the Danube-bend. The last time I was there at the age of 10 in a hiking camp, that was fun too. Would be nice to hike more regularly. It is such a good excercise for the body and such a nourishment for the soul.

Keith Jarrett, Budapest

És én nem voltam ott. Kardomba dőlnék most biztos, ha lenne.


Can't believe I wasn't there. No fair.

Why Juana?

Yeah, of course, the Wandering Jew. That’s me alright. Just the kind of person who wanders around throughout this life, spiritually as well as physically, looking for G-d, for him/herself, his/her place in the world. This journey is filled with learning and yearning, experiencing, getting connected and disconnected, making mistakes and creating good things, loving and crying, huge feelings and lots of thoughts, suffering and happiness. All this while being an outsider.
The Spanish name for the Wandering Jew is Juan Espera en Dios. John Trust-in-G-od.
That’s okay, you can call me Juana.

Rozsdás böki v.ö. Juana

Rozsdás böki. Ez volt korábban e blog címe. Az alatta lévő pár sorból az is kiderült továbbá, hogy ez a Nagymamám mondása volt, azzal a bizonyos nagyon jellegzetes kézmozdulattal együtt, amit még mindig tisztán látok magam előtt. Lólábfi (Horgász SC) volt oly kedves, hogy a 2006-os újévi bejegyzésnél hagyott hozzászólásában el is magyarázta, szerinte ez mit jelent. Szerintem is azt. Aki nem tudja, az archívumban megtalálja (Shana Tovah; 2006 szept. 22.). Aki pedig nem hiszi, járjon utána.
Addig én elmesélem, miért és hogyan lettem most Juana.
Nem új dolog ez. Sok éve már (bár az utóbbi időben még egyre inkább), hogy amolyan tipikus bolygó zsidónak érzem magam. Aki jön-megy, bolyong, keresgél. Lelki és fizikai értelemben egyaránt. Keresi I-stent, önmagát, a helyét a világban. Közben rengeteg dolgot átél és tapasztal, ismereteket és ismerősöket szerez, elkövet csomó bakit, meg létrehoz jó dolgokat is, nagyokat érez, sokat szenved és sokat boldog, sokat sír és sokat szeret, mindeközben folyamatosan agyal, és állandóan kívülálló.
A mindenit, de őszinte vagyok.
Annak a bizonyos bolygó zsidó figurának a spanyol neve pedig nem más, mint Juan Espera en Dios. János, aki az I-stent várja (keresi / hiszi / bízik benne).
Hát így.

Senorita Cuenca

Íme, Senorita Cuenca! Messzi földről érkezett ma hozzám, hosszas várakozás után. Spanyol mester kézi munkája, cédrus előlappal, mahagóni nyakkal, háttal s oldallal, rózsafa fogólappal. Senorita, azaz női méret. Úgy szól, mint az álom. Ezen kívül gyönyörű és illatos is. Máris szeretem.


Let me introduce - Senorita Cuenca! She finally arrived to me today. I've been waiting for her such a long time now. She is the handy work of a Spanish master; with a solid cedar top, mahogany neck, back and sides, rosewood fingerboard. She sounds, looks and smells beautiful. What can i say - love at the first sight.

Budapest Sun

Szóval az élet. Az elkezdődött megint. Dolgozom végre, és az jó. Viszont hideg van itt Budapesten! Be is vásároltam reggel jó kis gyógyteákat, hogy legyen mit kortyolgatnom, miközben a monitort bámulom. A gépírás? Köszi, azzal is szépen haladok, már a V betűnél tartok. Ezt figyu:
falva, félév, védik, vasra, kavar, villa, vaja, vidra, java, kévék, vidék, fivér, valaki, javada, kivarr.
Na ugye, hogy ugye.
Rafi barátom, aki a legjobb fotós akit ismerek, javasolta a minap, tegyem fel pár fotóját. Azt hiszem, nyitok majd egy fotóalbumot és belinkelem ide. Addig is íme, egy kis ízelítő. Én mindig mondom, hogy Budapest gyönyörű. Csak megfelelő szögből kell nézni.


See, Budapest is a beautiful city indeed. Especially when looking at it from the right angle. This pic was made by my friend Rafi, who is the best photographer I know. He suggested the other day that I upload here some of his photos. I think I’ll just create a photo album on the web and link it in here.
So… I’m back to Budapest, back to life, back to work, and that’s all good. It’s a bit chilly out there. I got some nice tea this morning so I’ll have what to sip while staring at the computer all day. Typing? Yes, it’s coming along pretty well; I’m up to the letter V. Wanna see?
Here:
falva, félév, védik, vasra, kavar, villa, vaja, vidra, java, kévék, vidék, fivér, valaki, javada, kivarr.
Told you.

Gypsy

Egy közeli barátom játszotta nekem ezt a dalt néhány napja.
A close friend played this song for me a few days ago.



Gypsy (Suzanne Vega)

You come from far away
With pictures in your eyes
Of coffeeshops and morning streets
In the blue and silent sunrise
But night is the cathedral
Where we recognized the sign
We strangers know each other now
As part of the whole design

Oh, hold me like a baby
That will not fall asleep
Curl me up inside you
And let me hear you through the heat

You are the jester of this courtyard
With a smile like a girl's
Distracted by the women
With the dimples and the curls
By the pretty and the mischievous
By the timid and the blessed
By the blowing skirts of ladies
Who promise to gather you to their breast

Oh, hold me like a baby...

You have hands of raining water
And that earring in your ear
The wisdom on your face
Denies the number of your years
With the fingers of the potter
And the laughing tale of the fool
The arranger of disorder
With your strange and simple rules
Yes now I've met me another spinner
Of strange and gauzy threads
With a long and slender body
And a bump upon the head

Oh, hold me like a baby...

With a long and slender body
And the sweetest softest hands
And we'll blow away forever soon
And go on to different lands
And please do not ever look for me
But with me you will stay
And you will hear yourself in song
Blowing by one day

Oh, hold me like a baby...

Airport Rulez

Exploring Jerusalem

Az elmúlt néhány napot Jeruzsálemben töltöttem. Találkoztam régi és nem olyan régi barátokkal, rengeteget mászkáltam, mint egy turista (pl. végre végigsétáltam az óváros falán - hihetetlen, hogy a 7 év alatt, míg a városban éltem, erre nem került sor!) egyszer kicsit el is tévedtem (nem Anya, nem az arab negyedben... és különben se voltam egyedül, és ketten eltévedni nem is olyan szörnyű, nna), voltam úszni, sőt, még moziban is (Noodle, izraeli film, jobbfajta limonádé - de azért megint sikerült sírnom még egy vicces film végén is...).
Az igazat megvallva kicsit hosszú volt ez a "vakáció". Jó is, hogy már vége. Megyek ma vissza Pestre, mintha mi se történt volna. Csak egy furcsa álom. Felébredek-e valaha? Vagy jövök-megyek továbbra is rendületlenül, mint valami menetrendszerű éves zarándoklatra, hogy újra és újra összetörjem a saját szívemet, mihelyt kicsit összeforrni látszik...?


I spent the last few days in Jerusalem. Met some old and not so old friends, walked around a lot, enjoyed being a tourist (for example did the Old City Ramparts Walk which i never had a chance to do during the 7 years i lived in the city), got slightly lost once (no Mom, not it the Arab quarter; and besides, i was not alone, so it was ok after all), went swimming one day, and even saw a movie (Noodle - Israeli film, meant to be light and funny but i managed to cry at the end anyway).
This trip was just a bit too long, to be honest. I'm glad it's over. Today i'm traveling back to Budapest as if nothing happened. Just a weird dream. I wonder if i'll ever wake up, or i'll just keep doing these trips, my annual pilgrimage, to break my own heart time and again, every time it seems to be mended…?

Exploring Tel Aviv

Igazándiból és érdekes módon csak most, sok év után, először fedeztem fel Tel Avivot egy cseppet. Íme néhány érdekesség:

Interestingly enough, after all these years, I just now, for the first time explored Tel Aviv somewhat. Here’s what I saw:



Beépített ses-bes tábla a Rotchild utcában. Barbarkának.

Built in backgammon board on Rotchild street. For Barb.




Buborékfújó gép egy üzlet tetején. Ágikának.

Bubble machine on top of a store. For Agi.




Jó kis ház. Ez ott volt a kézművespiac környékén.

Nice building. Somewhere around the craftsmen’s market.




Ezek a kis kávézó bódék a sétány közepén Bécsre emlékeztetnek.

These small coffee shops in the middle of the boulevard remind me of Vienna.




Utcai földgömb-kiállítás. Törékeny. Kéretik jól bánni vele.

Street globe exhibition. Fragile. Handle with care.




Ma pedig a tengerparton voltam.

And today I went to the beach.




Észrevettem, hogy mire a nap végén leírom, “ma” mit csináltam, gyakran már másnap van. Most is…

I noticed that sometimes by the time I get to write down what I did “today” it’s already tomorrow. Like now…

Gombgyár / Button factory

Gombgyár. Ahol a gombokat gyártják. Kicsiket, nagyokat, kerekeket, hosszúkásakat, kétlyukúakat, négylyukúakat. Gombgyár.
A minap Tel Avivban láttam életemben először gombgyárat. Azelőtt soha. Bő félnapos mászkálás után - melynek során vettem néhány dolgot 25 sékelért, mármint darabját, először egy lila hajcsatot, aztán egy ezüst fülbevalót (ráhúzós – ehhez nem kell lyukasztani, asszem egyelőre elég 2 fülbe 7 piercing), később egy ajándéktárgyat, de nemmondommeg kinek és mit – a piac mellett egy lerobbant külsejű házon pillantottam meg egy régimódi cégtáblán a büszke héber nyelvű feliratot: Merkaz Hakaftor. Gombközpont. Vagyis gombgyár. Ahol a gombokat gyártják. Higi - aki egy nagyon jó barát, aranyos, kedves, türelmes, és általában elvisel engem, csak most épp tanul, mert holnap vizsgázik, amúgy meg megengedi, hogy nála legyek pár napot, ebből kifolyólag akkor és ott épp együtt mászkáltunk Dél Tel Avivban - már kerekítette is köré a történetet: biztos kis öregember, 40 éve gyártja itt a gombot, ennek a kis lerobbant háznak a földszintjén, és az emeleten lakik, ott issza a kávéját minden reggel. A kávés részt nem mondta, azt én tettem hozzá most.
Azt hiszem, azért írok ilyen hosszú mondatokban, mert egész délután Vámos Miklóst olvastam. Márkezt. Meg ént. Meg rövid mondatokban is ezért írok talán.
Amúgy sok már érdekes dolog is történt aznap Tel Avivban, de tagolom inkább, és fotókkal illusztrálom az illusztris eseményeket, hogy átlátható legyen a dolog. Nincs rosszabb, mint egy ömlesztett blog. Na jó, biztos van, de most nem erről akartam beszélni. Pláne írni.

Button factory. Where buttons are being manufactured. Big ones, small ones, those with two holes and those with four, and even those with one loopy hole. A button factory.
I saw one the other day, in Tel Aviv, for the first time in my life. Ever. After walking around for more than half a day and buying a few things for 25 shekels each (for example a purple hair-thing – maybe hairgrip it is called but it sounds weird somehow –, a silver earcuff – the kind of earring that doesn’t need a hole, it just slides on; 7 piercings in 2 ears are enough for the moment-, and later a small gift but I am not telling what and for whom); on the wall of an old ran-down building I suddenly glimpsed an old fashioned sign-board that announced proudly in Hebrew: Merkaz Hakaftor. The Button Center. A button factory. Where buttons are being made. Higi - who is a good friend, nice and patient and learning right now like crazy because he is having an exam tomorrow, and I am staying in his house now for a few days, and so we were walking around together in South Tel Aviv that day – even made up the guy: little old man, he’s been making buttons all his life here, on the bottom floor of this old building; lives upstairs and sips his coffee on his balcony facing the narrow street every morning. I added the coffee part, Higi didn’t say that. He doesn’t like coffee.
I think the reason I am writing in these long sentences is that I’ve been reading a book from one of my favorite Hungarian writers, Miklos Vamos. Michael the toll-keeper. That’s the reason I am writing in short sentences as well. He would probably smile if he would ever see this. But why would he.
Anyway. I saw many interesting things in Tel Aviv. But it’s probably better to write it down in bits and pieces, spiced with photos. Nothing’s worse than a bulk blog. Okay, there probably is, but it doesn’t matter now.

Sirató. Fal. / Wailing. Wall.

Jól van, na. Nem írtam, mert ünnep volt, illetve van is még, sátoros, úgyismint Szükesz (ami jaj de jó), aztán meg szombat, úgyismint Sabesz (az is jó).
Most meg vasárnap van, és hajnali kilenckor keltem, de mivel mindenféle dolgok közbejöttek (mint például kisebb piac-túra, pekándió-eszegetés, meg sajtok, és aztán dalolászás, na meg a gitár), volt már vagy délután fél 5, mire sikerült elhagyni a főhadiszállást. Gondoltuk, jól elmegyünk a Siratófalhoz, utána meg a Bell Parkba, ahol valami érdekes szabadtéri program volt / van. Nomármost, a belvárosig, ami kb. 1 tízperces séta, majdnem minden rendben volt. Útközben 1 sátorban ettünk 1 túrós táskát, amiben nem nagyon volt túró, viszont iszonyú édes volt. De nem baj, mert utána meg találtunk Lulav-ot, jól meg is rázogattuk. Ekkor már kicsit fájt a hátam. Aztán volt még valami hatalmas sátor a városháza előtt, meg jó sok ember, úgyhogy mentünk is tovább. Épp beértünk az Óvárosba a Jaffa kapun át, amikor mi történt? Na mi? Tüsszentettem. Amitől aztán olyan fokon állt görcsbe a derekam, hogy azon nyomban hanyatt is dobtam magam ott valami betonpadkán, a lábamat féloldalasan lelógatva, hogy kicsit lazuljon, ugye. De nem lazult. Ebből ma már nem lesz Fal, maximum sirató. Ki az Óvárosból, vissza a főútra. Valami turista nő, talán holland vagy ilyesmi, megbotlott, és belém próbált kapaszkodni. Szegényre jól rá is ripakodtam valamit angolul. Egy antiszemitával több. Hmm. Ezután valaki megpróbálta lenyúlni a leintett taxinkat. Már épp nekikészülődtem, hogy üvöltök vele is egy sort, de a taxis megvédte. Hazaértünk végre. Még jó, hogy mindig van nálam Diclac. Alias lórúgás. El is nyugodtam tőle egy darabig. Ha minden jól megy, holnap újra megkísérlem, hátha eljutok a Falhoz.
Egyébként mióta Jeruzsálemben vagyok, rengeteg egészségtelenséget sikerült ennem gyors egymásutánban. Rögtön az első nap volt burekasz, később falafel, aztán másnap pizza.
Északra ma nem utaztam, de még mehetek.
Holt tenger dettó.
Tengerpart is lesz biztos.
Csomó emberrel kellene találkozni, csak fel kellene hívni őket.
Hmm.
Holnap is van nap.


Okay, okay, I know, I didn’t write. Yeah, the Holidays… It was / is Succos (and is’s so nice), and then Shabbos (also good).
Today is Sunday, and I got up as early as 9 am, but I got busy with some stuff to do, like a market-tour, noshing on pecan nuts, and cheese, and then singing and playing the guitar, so it was about 4:30 pm by the time we left the house; my dear friend, Rut, in whose wonderful Jerusalem residence I am staying at the moment, and me. Wanted to go to the Wailing (Western) Wall, and after that to the Bell Park, where some interesting outdoor activity was happening. By the time we got downtown, which is about a 10 minute walk, my back was hurting a little bit. However, we had an overly sweet cheese-pastry with hardly any cheese in it in a tent, and then shook the Lulav by the Chabadniks.
As we just passed the Jaffa gate and entered the old city… I sneezed! And that made my lower back go into such a spasm that I could not keep walking. Tried to relax is as much as I could, but it didn’t really work. I realized there was gonna be no Wall here today, wailing was much more likely at this point. So we just headed back to the main road to catch a cab. On the way some tourist lady (maybe Dutch?) tripped on the street and tried to hold on to me, which made me scream. And then some jerk almost stole our cab, but just as I was getting ready to yell at him, the cab-driver saved the day. Good thing Rut was there with me, I could lean on her when i was not strong; na, na-na-na-na, na-na-na-na. Don't know how i would've made it alone. When we finally got home I quickly swallowed one of the pain killers I always have with me, thank G-d, and that did the job.
Tomorrow I’ll try again. Maybe I’ll even make it to the wall.
By the way, I managed to eat many unhealthy things since I’m in Jerusalem. On my first day I had some greasy burekas, and later on some greasy falafel, and the next day a slice of greasy pizza. Yum.
Didn’t make it up north yet, but I can still go, right?
Dead Sea ditto.
And yeah, the beach will also happen at some point I’m sure.
Still have to meet lot of people; I should just start calling them up.
Tomorrow…

Fotok is

lesznek am. Most, hogy van klassz fenykepezos telepofonom, majd a sajat gepemrol felteszek parat.

Now that i have a cool new phone with a decent camera, i will soon upload a few pix from my own computer.

Mini Camino

Meg mindig itt vagyok ezen az ekezetlen billentyuzeten. De sebaj. Azert elmeselem a mai napot. Ami jo is volt, hasznos is, es meg kellemes is. Elso napnak tokeletes. Miutan tegnap azt hittem, faradt vagyok mint atom, ma reggel hetkor ugy kipattantam az agybol, hogy magam is meglepodtem. Aki nem hiszi, jarjon utana.
Kave, ujsag, cornflakes, ilyesmi. Buli, fanta, haverok. Ja nem, az nem volt.
Annal sokkal jobb otletem tamadt. De ehhez tudni kell, hol vagyok, ugyhogy akkor talan el is arulom. Kfar Achimban, egy kicsi faluban, igazi faluban; allatok, novenyek, nyugalom. Es hogy kicsit egyedul legyek es atgondoljam az utobbi idoszak lelki viharait, elindultam reggel, es 2 es fel oran keresztul mentem-mendegeltem a faluhoz kozeli gyumolcsosben.
Ez az ido pont arra volt eleg, hogy majdnem bekeruljek abba a jo kis gondolkozos hangulatba. Szoval azert a legrovidebb Caminotol is igen messze volt ez. Viszont meghozta a kedvemet es a batorsagomat ennel hosszab turakhoz. Meg persze azert gondolkoztam is kicsit. Pl. azon, hogy vajon melyik faluban fogok kierni a barack es granatalmafak vegelathatatlan soraibol.
Delutan megallapitottam, hogy Kiriat Malachi egy biztos pontja az eletemnek. Az elmult 15 evben ott semmi sem valtozott. Ennek oromere rogton vettem is egy kis uveg vizet 6 sekelert. A szuperben 4-ert masfel litert kapni. Mindegy, ez belefer.
Kicsit kesobb volt nagy palacsintasutes, aztan pedig rovid eszmecsere a jemeni-askenaz baratsag jegyeben.
Holnap pedig var Jeruzsalem.

Still here on this upsetting keyboard... but never mind. Had a nice and relaxing day anyway. A perfect first day.
Yesterday i thought i was so tired. Nevertheless this morning i surprised myself and jumped out of bed at 7 o'clock (yeah, i know it's hard to believe).
Quick coffee, newspaper, cornflakes. No, not quick, in fact it was very slow. No reason to rush. I am in Kfar Achim; a small village with animals, plants, peace and quiet.
After the emotional storms of the past few weeks (or at least days) today i thought it would be good to be completely alone for a bit and just think. So i went out walking for 2 and a half hours in the fields surrounding the village. This time was barely enough to get me into the thinking mood.
Not even to be compared even to the shortest Camino. But now i know i could do a longer tour. And hopefully i will some day, some place. Maybe somewhere, over the rainbow.
Of course i was thinking while i walked; or rather i was wondering if i will end up in the right village when i get out from between the never-ending apricot and pomegranate trees. After all i did.
In the afternoon I got to the conclusion that the town of Kiriat Malachi is one of the few things in my life that hasn't changed even a bit in the past 15 years. I was so relieved I quickly bought a small bottle of water for 6 shekels. In the supermarket i could've gotten a liter and a half for 4. Doesn't matter.
Later on I made pancakes (Hungarian specialty for my Israeli relatives and friend) and had a nice chat with some Yemenite folks.
And tomorrow – the holy city is waiting for me.

Israel. Here I come.

Igen-igen, itt vagyok megint. Meg nem tudom, jo-e ez nekem avagy sem.
Az mar biztos, hogy ekezetek nincsenek ezen a gepen es nehany betu be van ragadva es ettol megorulok. Majd mashonnan irok.


Here i go again. Don't know if i wanna be here or not. All i know is that this keyboard is driving me crazy so i'll write from some place else.

Csönd vagyok

Reggel van, a konyhában ülök. Kortyolom a teát.
Mindenféle érzelmes gondolataim támadnak.
Megint-magányról, meg annak okáról, okairól. Meg hogy, hogy is van az, hogy az ember ugye jól kitalálja magának az életét, csak közben történik egy s más.
Mentch tracht, G-ott lacht; mondhatnám vicceskedve jiddisül (magyarul kb. annyit tesz, hogy "Ember tervez, I-sten végez"). De ez most valahogy nem is olyan vicces.
Csönd van, és én csöndben vagyok. Csönd vagyok. Csönded vagyok.
Mint abban a régi dalban. Nem is lehetne ezt jobban mondani.

Bereményi Géza:
Csönded vagyok (Cseh Tamás zenéjére)

Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.

E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van maradhatok,
ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
se jel, se láng csak csönd, mely égig ér.

S folytatom mid vagyok, mid nem neked,
ha vártál lángot, az nem lehetek,
fölébem hajolj, lásd hamu vagyok,
belőlem csak jövőd jósolhatod.

Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.

(Videó is van. Klikk a bejegyzés címére.)

Tüntetőleg dömdödöm

Hogy ezeknek a tüntetőknek nincs még elegük...!
És mivel a csapból is ez folyik, nem, én nem írok róla.
Tüntetőleg csak annyit mondok:
DÖMDÖDÖM!

(Egyes meg nem erősített források szerint ezen bejegyzés írója röviddel az iromány közzététele után célba vette a Király utcai postát, ahol két levelet is feladott. Útközben elhaladt több közért és vendéglátóipari egység mellett; ezalatt az időjárásra való tekintettel sötétbordó napszemüveget viselt, melynek állítása szerint abszolút semmi köze politikai hovanemtartozásához.)

Ki viszi át...?

Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet

Létem ha végleg lemerûlt
ki imád tücsök-hegedût?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezõvé a szikla-
csípõket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verõereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerûlt,
ki rettenti a keselyût!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

Shana tova

Hát ez meg hogy lehet? Hogy történhetett? Ilyen gyorsan…?! Akárhogy is nézem, már megint eltelt egy év. Döbbenetes, hogy megy az idő, és hogy milyen halvány fogalmam van róla.
Persze, ha jobba belegondolok, tulajdonképpen rengeteg minden történt azóta, hogy tavaly ilyenkor feltettem azt a jó kis sófáros képet ugyanide. Kívül (úgy értem, rajtam kívül, körülöttem, a világban) belül (a szívemben, a lelkemben, és a kis kobakomban), és mindenhol (azaz mindenhol, amiről tudok, csak most nem jut eszembe, meg amiről még sejtelmem sincs, meg az is, amiről már van).
Jó év volt ez. Sokat tapasztaltam, éreztem és tanultam, ami mint tudjuk, évmilliókra lesz tulajdonom. Csomó mindenre rájöttem, csomó mindent kigondoltam, ezt-azt meg is valósítottam. Sok minden van még folyamatban, amiről számot lehetett vetni az elmúlt hetekben-napokban, és lehet most is. Lehet persze bármikor, de azért mégis ilyenkor van itt az ideje legfőképp, mert most ilyenek az energiák a világban. Rosh Hashanaiak.
Nagyon jó minjent sikerült találnom az idén (számomra az elképzelhető legjobbat - kántorkoncert nélküli, mégis éneklős, szép és erőteljes ima, olyan, ahova mindenki azért megy, hogy imádkozzon, nem pedig azért, hogy a többieket bámulja, majd később megtárgyalja, mit látott), ennek köszönhetően nagyon mély, megható és gondolatébresztő imádkozásban vettem részt. Pedig az idén annyira hirtelen jött az Újév, hogy még gondoltam is: hogy lesz ebből Rosh Hashanai hangulat? De végül lett.
Sok átgondolnivalóm van. Rengeteg folyamat zajlik mostanában, sok minden van függőben, vannak dolgok, amik évek óta kavarognak, szóval, van min dolgozni az idén is.
Talán megtanulok végre 10 ujjal gépelni.
Nyitott leszek; ki-, és beengedek dolgokat.
Nem zárom be magam.
Sokat gondolkozom majd, sokat imádkozom, és többet figyelek befele.
Sportolok, sétálok, kirándulok.
Szembenézek, feldolgozok.
Ha kell, változtatok.
Építem a jó kapcsolatokat és lefaragom a rosszakat.
Folytatom tovább önmagam keresését, és igyekszem nem félni attól, hogy megtalálom.
Egészséges leszek és jól fogom érezni magam.
És biztos lesz még sok más is.


Oh boy oh boy. How did this happen? How did a whole year go by this fast? Amazing how time flies and how much I don’t feel it.
Now that I come to think of it, lots of things happened since I uploaded that cool shofar picture last year this time around. Inside (in my heart, in my sould, in my head) and outside (around me in the world) and upside down (oh yeah) and all around (meaning everywhere – stuff I know about but I can’t remember at the moment, stuff I don’t have any idea about and stuff I only have ideas about).
A good year this one was (said Yoda). I learned a lot, saw a lot, felt many feelings. Realized many things; about life, about myself, about the surrounding world and about my place in it. Thought a lot, and even accomplished this and that. There are many-many things in process; and in the past few weeks and days I had a chance to think them over well. This can of course be done any time, but now, these days, meaning Elul, Rosh Hashana and Yom Kippur are especially good for this. These are very deep and powerful days. There is an opening to spirituality, to G-d. This is just the energy of this time period.
I found a very good minyan this year (actually the best for me – no cantor concert, no chazanus, just simple singing and powerful prayers; a place where everybody was there to daven and not to stair at others so that later they’ll have what to discuss). So it was very uplifting, touching and enlightening. Which is very good, because a few days before the New Year I was wondering how I would get into the Rosh Hashana mood.
I have plenty to think about this coming year. Lots of things are in process nowadays in and around me, some have been around for years and still up in the air.
Maybe I’ll finally learn to type with 10 fingers.
I will be open to let things in and out.
I won’t close myself.
I will think a lot, pray a lot, and will look inside more.
I will walk, do sports and go hiking.
I will face and process “issues”.
I will not be afraid to change things, if needed.
I will work on good relationships and drop bad ones.
I will keep looking for myself and will try not to be afraid of finding it.
I will be healthy and happy.
The list is much longer, I'm sure, but this is what I could think of for now.

Szélről és bicajról / Biking in the wind

Szeretem ezeket az őszi vasárnap délutánokat!
Már nincs nyár de még nincs tél se, pont csak ősz van, szép ősz, jó ősz. Nincs már meleg, és hűvös-friss-csípős a levegő az orrunkban. Este kicsit fázva bújunk a takaró alá, jólesik a testünknek - lelkünknek egy tea, egy leves.
És vasárnap - jaj de jó olyankor.
El lehet menni ide, oda, s amoda.
Például bicajozni, a Lupa tóhoz. Néhány hete még úszni is lehetett. Tegnap pedig már annak is örültünk, hogy oda tudtunk tekerni arra a tóba benyúló földnyelvre anélkül, hogy biciklistül elfújt volna minket a szél.
Míg Rafi a szörfösöket (hej de szép szó is ez!) fényképezte, én a szélvihar elől egy ottfelejtett markológép (vagy traktor? esetleg daru?) fülkéjébe menekültem. Ki gondolná, mi minden van egy ilyen fülkében! Először is, nem én voltam ott az első látogató, és hát az elsőnek valahogy csak be kellett jutnia, így vigyáznom kellett, fenn ne akadjak a betört plexi darabjain. Kis otthonos fülke volt, színes pokróccal az ülésen. Két kezemnél két nem működő irányító bot, két lábamnál két élettelen pedál, amikkel ettől függetlenül remekül lehetett játszani. Tőlem jobbara az ablakon egy zöld műanyag katona himbálózott békésen spárgára kötve. Nem messze tőle egy jobb napokat látott napszemüveg jobb lencséje pihent.
Mikor végképp tele lett mindenünk homokkal, elindultunk hazafelé. Jót sprinteltünk, mert már elmúlt a hurrikán és lehetett, és még a repedt bicikligumim is túlélte a túrát. Azért a következő szezon előtt majd ráfér egy szervízelés.


Oh, how much I like these autumn Sunday afternoons!
The summer’s gone but it’s not winter yet, all the goodness of autumn is everywhere. It’s not hot anymore and the air in our noses is chilly and fresh. At night we curl up with a little shiver under the blanket; a good cup of tea or a nice bowl of soup warms our body and soul.
Oh, how much I like these autumn Sunday afternoons!
Just the right time to go here and there and everywhere.
Biking, for example. As we did, to the Lupa lake. A few weeks ago we could swim there. Yesterday the wind almost blew us away, together with our bikes.
While Rafi took pictures of the surfers, I found shelter in the cabin of an old tractor or grab-cane or whatever it was. I had quite a nice a definitely a very relaxing time between the broken pieces of plastic, ancient toy-soldiers, and a lonely blue right lens of a pair of sunglasses.
When we had enough of the sand filling up our eyes and ears, we headed back home. As the wind had stopped, the ride was easy and fast. And even my cracked tire survived. this way I’ll have a chance to get it fixed before the next season.

Örkény István: Az otthon

A kislány még csak négyéves volt, emlékei bizonyára összemosódtak, s az anyja, hogy tudatosítsa benne a küszöbön álló változást, odavitte a szögesdrót kerítéshez, és messziről megmutatta a szerelvényt.
- Nem is örülsz? Ez a vonat visz haza.
- És akkor mi lesz?
- Akkor otthon leszünk.
- Mi az, hogy otthon? - kérdezte a gyerek.
- Ahol azelőtt laktunk.
- És ott mi van?
- Emlékszel még a mackódra? Talán a babáid is megvannak még.
- Anyu - kérdezte a gyerek. - Otthon is vannak őrök?
- Ott nincsenek.
- Akkor - kérdezte a kislány - onnan meg lehet majd szökni?

Vííííííííííz - The water is wide

Klikk a címre szép zenéért.

Víz, víz, víz! Minden tiszta víz! Hullik az égből alá, hömpölyög a járdán, csöpög a csatornából, folyik a házfalon.
Rejtélyes módon kiborul poharakból, szív alakú mintát írva szőnyegekre.
Valaki okos azt mondta nekem nemrég, szerinte a zúduló víz az érzelmeket jelképezi.
És ez mind szép és jó.
De - kérdem én tágra nyílt szemekkel - vajon ezért kellett nekem ma reggel két és fél órát feszt lapátolnom a vizet vörödszámra a szomszéd lakás fürdőjében guggolva, miközben az alsó lakó fél plafonja leszakadt, mire megéreztek a szerelők, akik amúgy annyirszor jártak nálunk a házban az elmúlt két év során, hogy úgy jönnek már, mint aki haza megy?
Nem túlzás ez egy kicsit?


Click the title link for nice music.

Indeed, the water is wide. And it's everywhere. Falling down from the skies, flowing and rolling on the sidewalk, dripping from the gutter, streaming on the walls.
Mysteriously tipping out of glasses, leaving heart shaped marks on carpets.
Someone smart had told me a little while ago that the pouring water represents our emotions.
And that is all very well.
But is that why - i wonder with my eyes wide open - i had to shovel the water for 2 and a half hours straight this morning in the neighboring apartment, while the downstairs lady's ceiling nearly fall on her head, till the plumber (who's been to our building so many times during the past 2 years that by now he feels like he's coming home) arrived?
Isn't this just a bit too much?

100tagú

Szembenéztem
Szembe én
Egy kékmellényes cigányprímással
Sábeszdeklivel a fején, jávorfa a keze alatt

Szembenéztem szellemekkel, a hely szellemével
És más, ártalmatlan, kedves szellemekkel
Szembe önmagammal, aki voltam, aki vagyok
Szembe az ősi gyermektelenséggel

Szembe a Sokol rádióval ott a kanapé hátán
Azzal a zöld kazettával, velemi utakkal
A tegnapi én még aligha hitte
De lángolok itt a kupola alatt

A zsinagóga veri a cigányzene taktusát
Érzem, mindjárt kirohanok
Mert szédülök, s tudom, nem múlhat a lázam
Míg szembe nem nézek, míg le s el nem számolok

Zene füleimnek

Nem kukultam ám meg. Maximum kicsit cseng a fülem. Mert fesztivál van mostan, biboldó fesz.
Tegnap este el is mentem jól SHLOMO ARTZI koncertre! Bizomány! A kedvenc izraeli énekesem! Hihetetlen élmény volt élőben látni / hallani.
Utána volt After party, flancos helyen, de azért az se volt rossz, csak épp a kaja volt tréfli (!!!), a gyümölcs meg elfogyott.
Ma este pedig a 100tagú Cigányzenekar koncertjére megyünk.

Nyári eső utáni disztichon

Mint az a csepp kit a járdán vízszemű tócsa fogad be
Élete röpke delén vágyja a Nap sugarát
Félem is én a szivárványt, hisz csupa bűn szinesíti
Felkap mégis a szél s vágyom a lét melegét

WebCam

Hello. That's me behind those blue glasses.

Hamas vs. Jews

My friend Giora sent me this article and i think it's very interesting. I wish i knew who wrote it.

I heard a BBC interview yesterday in which a member of Hamas, a PhD, was comparing what is going on in Gaza to having two children locked in a room with nothing but a small piece of bread - what else could they do but begin to fight over the bread? This is obvious. Eventually they will figure out that they can share. Like the two children in the story, we must give residents of Gaza time to sort things out.

My parents, both Holocaust survivors, were locked in bunkers with five people per sleeping board and not even a crust to share among them. They never did what those two fictional children locked in a room see as the only thing to do. Throughout the millennia, Jews have been locked in ghettos and oppressed with hardly a slice of bread between them, and they too used sticks and stones. They used them to scratch letters on the floor to teach their children to read. They took that crust and found a seed on top that they could plant to grow more wheat. Did you ever hear the old Jewish tale, "Something From Nothing"?

To the Hamas PhD it is obvious that when two children with nothing but a small piece of bread are locked in a room, they will fight. And so the population in Hamastan fights. And when they run out of enemies to fight, they fight each other.

To Jews it is obvious that when two children with nothing but a piece of bread are locked in a room, they will ration the bread until they figure out how to get more bread or get out of the locked room.

To the members of Hamastan, it is obvious that when you are left with the hothouses abandoned by your enemies, you break it apart and loot and destroy it to show your frustration with your situation and erase anything that reminds you of your enemies.

To the Jews it is obvious that when you find parts and broken pieces, you try to fix them or use them to build something useful.

To the members of Hamastan, it is obvious that when you have a small, crowded, barren piece of land with nothing to recommend it, you fight until the world recognizes your plight. You bravely sacrifice lives to destroy the neighboring enemies to make room to expand into their land and their homes.

To Jews it is obvious that if all you have is a small, crowded, barren piece of land, you drain the swamps and make the desert bloom, sometimes sacrificing lives to help build a future.

To the members of Hamstan it is obvious that if you manage to get hold of resources or money, you use them to bolster your leaders and buy weapons to fight your enemies.

To Jews, it is obvious that if you manage to get hold of resources or money, you feed your children, build hospitals and schools, then businesses that can generate more resources and money.

One of us ended up with a country that in 60 years' time rivals countries many-fold its size and many times its age.

One of us ended up with nothing but fear and destruction, and blaming everyone else but themselves for their situation.

Which type of people would you rather have as a neighbor and a partner in this world?