Gombgyár / Button factory

Gombgyár. Ahol a gombokat gyártják. Kicsiket, nagyokat, kerekeket, hosszúkásakat, kétlyukúakat, négylyukúakat. Gombgyár.
A minap Tel Avivban láttam életemben először gombgyárat. Azelőtt soha. Bő félnapos mászkálás után - melynek során vettem néhány dolgot 25 sékelért, mármint darabját, először egy lila hajcsatot, aztán egy ezüst fülbevalót (ráhúzós – ehhez nem kell lyukasztani, asszem egyelőre elég 2 fülbe 7 piercing), később egy ajándéktárgyat, de nemmondommeg kinek és mit – a piac mellett egy lerobbant külsejű házon pillantottam meg egy régimódi cégtáblán a büszke héber nyelvű feliratot: Merkaz Hakaftor. Gombközpont. Vagyis gombgyár. Ahol a gombokat gyártják. Higi - aki egy nagyon jó barát, aranyos, kedves, türelmes, és általában elvisel engem, csak most épp tanul, mert holnap vizsgázik, amúgy meg megengedi, hogy nála legyek pár napot, ebből kifolyólag akkor és ott épp együtt mászkáltunk Dél Tel Avivban - már kerekítette is köré a történetet: biztos kis öregember, 40 éve gyártja itt a gombot, ennek a kis lerobbant háznak a földszintjén, és az emeleten lakik, ott issza a kávéját minden reggel. A kávés részt nem mondta, azt én tettem hozzá most.
Azt hiszem, azért írok ilyen hosszú mondatokban, mert egész délután Vámos Miklóst olvastam. Márkezt. Meg ént. Meg rövid mondatokban is ezért írok talán.
Amúgy sok már érdekes dolog is történt aznap Tel Avivban, de tagolom inkább, és fotókkal illusztrálom az illusztris eseményeket, hogy átlátható legyen a dolog. Nincs rosszabb, mint egy ömlesztett blog. Na jó, biztos van, de most nem erről akartam beszélni. Pláne írni.

Button factory. Where buttons are being manufactured. Big ones, small ones, those with two holes and those with four, and even those with one loopy hole. A button factory.
I saw one the other day, in Tel Aviv, for the first time in my life. Ever. After walking around for more than half a day and buying a few things for 25 shekels each (for example a purple hair-thing – maybe hairgrip it is called but it sounds weird somehow –, a silver earcuff – the kind of earring that doesn’t need a hole, it just slides on; 7 piercings in 2 ears are enough for the moment-, and later a small gift but I am not telling what and for whom); on the wall of an old ran-down building I suddenly glimpsed an old fashioned sign-board that announced proudly in Hebrew: Merkaz Hakaftor. The Button Center. A button factory. Where buttons are being made. Higi - who is a good friend, nice and patient and learning right now like crazy because he is having an exam tomorrow, and I am staying in his house now for a few days, and so we were walking around together in South Tel Aviv that day – even made up the guy: little old man, he’s been making buttons all his life here, on the bottom floor of this old building; lives upstairs and sips his coffee on his balcony facing the narrow street every morning. I added the coffee part, Higi didn’t say that. He doesn’t like coffee.
I think the reason I am writing in these long sentences is that I’ve been reading a book from one of my favorite Hungarian writers, Miklos Vamos. Michael the toll-keeper. That’s the reason I am writing in short sentences as well. He would probably smile if he would ever see this. But why would he.
Anyway. I saw many interesting things in Tel Aviv. But it’s probably better to write it down in bits and pieces, spiced with photos. Nothing’s worse than a bulk blog. Okay, there probably is, but it doesn’t matter now.