Mc.Tet-set

Véletlenül bukkantam rá erre a számra (na persze, véééletlenül, mondhatná azzal a furcsa félrebillentett fejmozdulattal az, aki ismeri a vonatkozó viccet, meg aki tudja, hány órát töltök naponta a youtube-on), és annyira megtetszett! Mert annyira benne van annyi sok minden, és mert annyira jaj, és különben is, annyira de annyira ismerős és érthető és érezhető. Micsoda hangulatok! Délelőtt a kádban, mikor a gimiben kellett volna lennem; a libamáj a hűtőben mikor hazaérek az éjszaka közepén és már mindenki alszik; amikor a Lánchídon állok a bicajommal és nézem az áradó Dunát; amikor meleg van és nyár és este és fülledt és végre-végre villan és végre-végre mindjárt esik; a fagyiszag az Oktogonon; a Dagály, ahol még sose voltam de Anyukám már igen, én meg mindig tervezem; ahogy tényleg felém szaladnak a szavaid; a tömérdek fényképező japán turista, akik szinte sose adtak pénzt mikor a főiskolás években utcazenéltünk a Szászival a Várban, mikor még a gitárt se tudtam behangolni rendesen (nem is nagyon lehetett) de ettől függetlenül roppant mód élveztük; na és a zebrán szaladás, alkonyi ruhátlankodás, Dunában megfürdés... jaj nekem, ez annyira jó!

Te vagy a hab a fürdőben
Libamáj vagy a hűtőben
Te vagy a sóhaj a paplanon
Jégvirágok az ablakon
Te vagy a tavaszi áradás
Vihar előtti villanás
A folyton nyüzsgő Oktogon
Az összenézés szombaton.

Te vagy a kulcs a kilincs alatt
Te vagy a fütty a madárban
Egy jegyszedő vagy a dagályban
Minden szavad felém szalad
Te vagy az ágy, a párna
A délelőttök a kádba’

Te vagy a csókolatlan száj
A propellerrel borzolt táj
Az ökörsütő huszárok
A fényképező japánok
Te vagy a kocsiban a duda
A túróscsuszás Óbuda
A nedves mezők illata
Az egyetlen, ki megkapna

Te vagy a kulcs a kilincs alatt
Te vagy a fütty a madárban
Egy jegyszedő vagy a dagályban
Minden szavad felém szalad
Te vagy az ágy, a párna
A délelőttök a kádba’

Te vagy a kulcs a kilincs alatt
Te vagy a fütty a madárban
Egy jegyszedő vagy a dagályban
Szerelmesen zebrán szaladsz
Alkonyat lesz, ruhátlan
Megfürdünk a Dunában

Sun is Shining

Sun is shining, the weather is sweet
Make you want to move your dancing feet
To the rescue, here i am
Want you to know, y'all, where i stand

(monday morning) here i am
Want you to know just if you can
(tuesday evening) where i stand
(wenesday morning)
Tell myself a new day is rising
(thursday evening) get on the rise
A new day is dawning
(friday morning) here i am
(saturday evening) want you to know just
Want you to know just where i stand

When the morning gathers the rainbow
Want you to know i'm a rainbow too
So, to the rescue here i am
Want you to know just if you can
Where i stand, know, know, know, know, know

We'll lift our heads and give J-ah praises
We'll lift our heads and give J-ah praises, yeah

A mindenit / Down with the bags

Ma reggel. Átszállójegy. Csúcsforgalom. Tömeg. Metró. Mellettem illatos, kalapos ember. De nem is erről akartam beszélni. Mert aztán átszálltam. 4.-6. villamos. Hű de sokan vagyunk. Heringek, oroszok, ki mire asszociál. Ugye. Egyszer csak döbbenten érzem, ahogy a mögöttem/mellettem álló pofátlan ámde pancser zsebes nyitja ki a táskámat. Benne minden, hogy kell. Telefon, na meg a pénztárca. Úgyismint buksza. Annak az utódja, amit cirka egy hónapja loptak el tőlem az uszodában. De ezt nem. Nem hagytam. Borzasztóan meglepődtem, hogy ez a barom úgy nyitja a hátizsákomat, hogy azt termo pulcsin és télikabáton át is érzékelem, ezért miközben egy gyors mozdulattal lekaptam a már nyitott táskát a vállamról és elkezdtem matatni benne, hogy kell-e kiabálni, rendőrt hívni, olyan csodálkozva nézhettem rá, hogy gyorsan le is szállt. Szegény, szegény… Rossz ember is, másoktól lop, meg még így be is égett.

Az esetnek két tanulsága van.
1. MINDIG le kell venni a táskát ha tömegközlekedünk. És nézni, fogni, szorítani. Mert az embernek a fülét is lelopják, ha nem figyel oda.
2. Vigyázni kell az értékekre. Főleg arra, ami nem az erszényben van. Hanem a lelkekben. A magunkéban és a másokéban. A zenében, a versekben, a képekben, a mozgásban, a természetben. Mert annyi szemét van a Földön, annyi gonoszság. Muszáj arra koncentrálni, aki és ami jó.


This morning. Transfer ticket. Traffic jam. Crowd. Subway. Next to me a nice smelling man with a hat. But this is not what I meant to say. Because I changed. Tram. Gosh, how many people! Sardines in a can. Suddenly I am shocked to realize that the incredibly impertinent and loser thief is unzipping my backpack. In it everything. My phone, and of course my purse. The forbear of which was stolen from me about a month ago at the pool. But not this one. I didn’t let it go. I was really surprised that this nurd is opening my bag in such a way that I could feel it though a thick sweater and a winter coat so I immediately took it off my shoulder and to see if anything was missing from the open pocket and if I should shout, call the police, etc.; and I must’ve looked at him funny so he quickly got off the tram. Poor, poor guy… Not enough that he’s sticky fingered, he also made such a fool of himself.

I draw 2 conclusions from this incident.
1. ALWAYS takeoff your backpack when using public transportation. And watch it, hold it, clamp it. Some people will just steal your ears if you don’t watch out.
2. We have to watch our values. Not the ones in our purse but rather the ones in the souls of ourselves and others. In music, in poems, in pictures, in sports, in the nature. Because there’s so much trash, so much evil on Earth. We must concentrate on the good.

Tényleg / Indeed

Jobb egy pillanatig gyávának lenni, mint halottnak életünk végéig.

Ezt szántam ide, mint napi bölcsességet. Aztán ahogy keresgéltem egy idevágó képet a neten, hirtelen megint feltámadt bennem a nyúlvágy. Nem nyúlvány, hanem nyúlvágy. Olyan rég szeretnék egy nyuszkót! Egy időben (főleg Jeruzsálemben annak idején) rendszeresen sorra jártam a kisállat kereskedéseket (szerintem ez lehetne egy szó is, de a word nem engedi), és nézegettem a nyuszkókat. Aztán mindig arra a következtetésre jutottam (és ez még ma is áll), hogy egy állat az bizony nem csak móka s kacagás, hanem felelősség is, és épp ezért micsoda kiszúrás lenne, ha bárkinek én lennék a gazdája. De majd ha nagy leszek, megállapodom (magammal és a világgal; illetve magamban és a világban), reggel kelek, este fekszem, délben ebédelek, akkor talán lesz majd elég helyem és kapacitásom egy nyúlra. Esetleg macsekra. Ha pedig egyszer végérvényesen a helyére kerül minden, szóba jöhet egy tibeti terrier is.

Átugrottam ma Poszihoz a munkahelyére. Nagyon klassz helyen dolgozik, majd még biztos megyek oda. Tán szervezünk valakor egy Mary koncertet is. Csak azon rökönyödtem meg egy kicsit, amikor kérdő tekintetemre válaszolva elmesélte, hogy azért van lakat a hűtőn, mert előfordult, hogy amikor a csapos kilépett a pult mögül, a vevők megdézsmálták a tartalmát. Hmm…


It is better to be coward for a moment than to be dead for the rest of your life.

This was originally meant to be the lesson of the day. And then as I was searching the net for a fitting picture, I suddenly remembered how much I like bunnies and how much I would like one. A while ago (mainly when I live in Jerusalem) I often used to go to pet shops and look at the bunnies. However, I always got to the conclusion (and it’s still true today) that having an animal is not only about fun, it’s also about responsibility; and that I would fell sorry for animal that would be in my possession. But one day, when I grow up, settle down, find myself and my place in this world, get up in the morning, go to sleep at night, eat lunch at noon; maybe then I’ll have enough mental and physical space for a bunny. Or a cat. And if one day I’ll be really settled, maybe a Tibetan terrier.

Around noon I stepped over to visit my friend, Poszi at his workplace. It's a nice place, I’m sure I’ll go back there some time. We might even organize a Mary concert. I was only a bit surprised when seeing my questioning look he explained that there is a lock on the fridge because when the bar tender would step out fro behind the counter, the guests would serve themselves. Umm…

Hótalp / Snow-shoes

Itt látható néhány fotó a fantasztikus vasárnapi hótalpas túráról. A saját fotóimat még nem sikerült elővarázsolni a telefonomból, de rajta vagyok az ügyön.
Hajnali 5-kor indultunk Budapestről (lefordítom: ez annyit jelent, hogy 4-kor keltem… igen, én…!). A buszon a szomszédaink megpróbáltak rekordot dönteni „bizonyítási kényszeres műintellektuell szócséplés” kategóriában, és mindezt elég hangosan tették, ennek ellenére remekül szunyókáltam.
10 körül értünk oda, felszereltük a hátizsákunkra a többkilós hótalpakat, amik ekkor még teljesen feleslegesnek tűntek, aztán később bebizonyosodott, hogy azok is voltak, de ha már hótalpas túrára mentünk, illett használni őket egy kicsit.
A globális felmelegedésnek köszönhetően a Stuhlecken (ahova eredetileg mentünk volna) nem volt hó, így a Schneebergen kötöttünk ki. Ezt szemmelláthatólag senki sem bánta, mert az osztrák Alpok úgy gyönyörűek, ahogy vannak, s ez alól a Schneeberg sem kivétel. Maga a túraútvonal nem túl hosszú, azt hiszem, kb. 15 km lehetett (és nem 6, mint a szigetkör), viszont szintkülönbség azért volt: 750 m-t másztunk felfele és több mint 1000 m-t lefelé. Felfelé „lábon”, azaz bakancsban kapaszkodtunk a havas-jeges hegyoldalon (lám-lám, ezért kell jó túrabakker). A hegygerincen aztán felcsatoltuk a hótalpakat, ami nagyon jó móka volt, miután hozzászoktunk, hogy a lábunkon van. De még ennél is jobb volt a lefelé vezető út első szakasza, amit megint bakancsban tettünk meg, bár a terepviszonyoknak köszönhetően volt, aki alternatív megoldásokat választott (esett-kelt, fenéken csúszott, stb.).
Volt kb. egy fél óra, mikor kicsit leszakadozott a csapat, ezért azt hittük, eltévedtünk, de aztán du. 5 körül mégis kilyukadtunk a busznál. 10 felé értünk Budapestre. Nagyon-nagyon jó nap volt. Hegyek, erdők, mozgás, jó levegő, mi kell még?
Egyébként Zsozsónak volt ez a klassz ötlete, hogy erre a túrára benevezzünk, és valszeg máskor is meg fogjuk tenni, mert nagyon elégedettek voltunk a Barakával.

*************

Here are some pix from the amazing snow-shoe hike last Sunday. My own photos are still waiting patiently to get out of my phone; I’m working on it.
We left Budapest at 5 am (which means that I got up at 4… yes, me…!). Some folks on the bus felt like they had to prove right then and there how smart they were, maybe because they weren’t, or maybe they just really like to hear their own voice, but despite their constant speaking-about-nothing I took a nice nap on the way.
We got their around 10 o’clock and attached to the snow-shoes to our backpacks; they seamed pretty unnecessary, and as it turned out later, they really were, but I guess it was befitting to use them, given that we signed up for a show-shoe hike.
Due to global warming there was no snow on Mountain Stuhleck (which is were we were supposed to go), so we ended up hiking on the Schneeberg. The Austrian Alps are breathtakingly beautiful, and the Schneeberg is not exception, so no one really minded the change. The actual hike was not too long, about 15 km (and not 6 as i wrote earlier). But we went 750 m uphill and more than 1000 m downwards. On the way up we hiked in out boots (good thing I have good hiking boots). On the ridge of the mountain we put up our snow-shoes. It took a little bit to get used to them, and after that it was so much fun! But the way down without the snow-shoes was even better; we had to found our way on a very steep downhill in the big snow. I enjoyed it very much. Towards the end of the hike the group didn’t keep together anymore so for about half an hour it seemed like we got lost, but then around 5 pm we got to the bus. It was 10 o’clock by the time we got back to Budapest. It was such an amazing day!
Mountains, forests, exercise, fresh air – what else can one ask for?
We were really satisfied with the travel agency that organized the tour, so we might go again.

Benne van

"Te, Géza, ez a bor má' nagyon híg. Benne van az igazság."

Igen, már megint Voga-Turnovszky. Ezek zsenik.

Thinkin' about...