Chelm új bölcsei és a politika

Chelm zsidói sok nemzedék óta híresek a bölcsességükről. Mert a chelmiek mindenre találnak megoldást, legfeljebb a szokásostól kicsit másképp.
A chelmiek bölcsessege nem torténelem. Hanem egy ma is élő legenda. Nézzünk csak körül... pl. Izraelben, a napokban.
Ma ebéd közben akadt a kezembe egy amolyan (amilyen) leginkább krumplipucoló papírként használatos hirdetési újsag stilusu füzetke, aminek szemtelenül pazarló 36 oldalából 35 igazán szót sem érdemel, viszont a
"Hogyan tévesztették meg az ellenséget a chelmi bölcsek"
(How the wise men of Chelm defeated their enemy) című írásnál kishíján a torkomon akadt a gourmet krumplipüre. Be is fordítom ide izibe'. Íme:

Chelmben új elnököt választottak. A sok ellenségre való tekinetettel az új vezetőnek nagyon keménynek és szívósnak kellett lennie, annál is inkább, mert a chelmieknek még a barátai is az ellensegeik barátai voltak valójában.
Az új elnök hamarosan össze is állította az új kabinetet, miközben igen bölcsen így gondolkozott: "Olyan kabinetre van szükség, amely nem ért egyet velem. Hiszen ha egyetértunk, az ellenség könnyen átláthatja a szándékainkat, és rögtön tudni fogja, hogy bánjon el velünk. Erről szó se lehet. A kabinet minden egyes tagjának külön véleménye kell, hogy legyen." A kabinet tagjai természetesen nagyon örültek ennek, és nagy örömükben rögtön fel is emelték a saját fizetésüket.
Ezután a kabinet minden tagja elutazott különböző országokba, és tárgyalásokat folytatott különböző politikusokkal, akik mind-mind elmondták a saját taktikájukat az ellenség lóvá tételével kapcsolatban.
Így aztán a bölcs chelmi elnök még bölcsebb lett, aminek következtében rögvest magáévá tette az ellenzéki párt politikáját, azét, amelyikkel az elnökválasztás előtt olyan nagyon látványosan szembehelyezkedett.
A bölcs elnök ezután egy ideig nagy hallgatásba burkolózott, és sokáig csak sejteni lehetett, mi lesz a következő zseniális döntése. Ám egy szép napon az elnök végre beszédet intézett a néphez:
"Az ellenség képtelen, és nem is hajlandó tárgyalni velünk. Meg akarnak ölni mindannyiunkat, és elvenni a földjeinket. De nekem támadt egy mentő ötletem. Az ellenség soha nem veheti el tőlünk a földjeinket, mert egyszeűren nekik fogom adni őket. El sem lehet képzelni, milyen csalódottak és megalázottak lesznek, amikor mindazt, amiért oly sok éve harcolnak, egyszer csak átadom nekik mindenféle ellenállás és harc nélkül."
A kabinet tagjai nagyon örültek ennek a remek döntésnek. "Ez ám a jó ötlet!" - mondták, és újabb fizetésemelést adtak maguknak.

A folytatást meg majd meglátjuk. A kérdés csak az, hogy honnan.

Rejtő

Szerencsére gyerekkoromban sose olvastam Rejtőt. Csak mikor már elég "felnőtt" (hahaha) voltam ahhoz, hogy meg is értsem, és betegre röhögjem rajta magam.
Az viszont, hogy aztán mi történt a magyar irodalom egyik iró-zsenijével a második VH-ban, már egyáltalán nem vicces.

Mindenesetre bemásolok ide néhány idézetet.

A Piszkos Fred közbelép - ből:

Sajnos a legsúlyosabb kellemetlenségek sem győzhették meg arról, hogy ez a világ nem a hozzá hasonló buzgó és derűs egyének közössége. Ismerősei, ha észreveszik (és ez is előfordul), így üdvözlik már messziről: "Na, mi újság, Wagner úr?!" Mire ő kissé felületes szórakozottsággal csak éppen jelzi a választ: "Adj Isten magának is! Hol voltam ennyi ideig, hogy nem látott?" Ugyanis állandóan olyan részeg volt, amilyen részeg emberek csak a legritkábban fordulnak elő ezen a világon, és így általában azt se tudta, honnan jött, hova megy, úgyhogy minden felvilágosításért hálás volt. Leghívebben az fejezte ki gyermeki kedélyét, hogy a parkokból, ahol csak a legrövidebb ideig is lakott, friss virágot lopott a gomblyuka számára, és a régit zsebre tette. Minden zsebe tele volt virággal. És lelki színvakságát revelláló mámorában, egy állandóan heveny alkoholmérgezés korlátlan emberszeretetétől túláradva harsogott mindenkire, messziről kalapját lengetve: "Na, mi újság!? Mi újság?"

------------------------------

- A nagy zeneszerzőhöz igen sok közöm van. Apám egy vándor operatársulat zenekaránál működött évekig.
- Mit játszott az öregúr?
- Lóversenyt. Amit a zenekarnál keresett, azt eljátszotta a lóversenyen. Különben a zenekar hanghordozását jelentette. Ő vitte a hangműszereket a színházhoz. Amikor odakerült, csak csellószólista volt. Később már két csellót bíztak rá. És rábízták a havasi kürtöt is esetenként. Különösen névrokonom, egy bizonyos Wagner nevű komponista operáinál használják, aki megírta Siegfried címen a nagy francia forradalmat, a havasi kürtökkel, mert ez az egész zendülés jóformán havasokon játszódott le. Hőse ez a Siegfried nevű, aki sérthetetlen, és a vezetékneve Gessler úr. Ennek az öreg artistának a fejéről saját fia lelőtt egy egész pakli kártyát... Mert az ügy összefüggött a kártyázással, sőt a dominóval és a rulettel is... Ezért nevezték el az egyes kártyalapokat, az opera és a lázadás alapján Tell Vilmosnak, zöld alsónak és a bátor kisfiúcskát ultimónak, ami egy makkhetes. Itt jön aztán a nő, Szibillnek hívják, de ha ezt kérdezik, hattyú lesz, és ebben az állapotban énekel. Sekszpir karnagy úr, akitől sok jópofa bemondást tudok, erről a nőről mondta, hogy "Mi újság. Asszony a neved." - Nagyot csuklott, és részegségében közel volt az ájuláshoz. - Amint látja, uram, operákkal, világtörténelemmel és szerencsejátékokkal éppen eleget foglalkoztam. Igyunk valamit szerintem.

------------------------------

Belépés előtt kéretik a vágyakat letörölni!
Kerékpárokat a kapu alá behozni, vagy azokat
onnan ellopni nem tilos, de nincs semmi értelme!
(Wagner úr álma szerint - többek között - ez áll a túlvilág kapuján)