Short story (from Don G.)

TANULSÁGOS TÖRTÉNET

Pasi megy a kocsijával az úton.
Nő megy a kocsijával ugyanott...
Elhaladnak egymás mellet...
A nő kikiabál az ablakon: DISZNÓ!
A pasi visszakiabál: RIBANC!
Pasi beveszi a következő kanyart.
Nekimegy az út közepén álló hatalmas disznónak és meghal.

Tanulság: Ha a férfiak odafigyelnének...


SHORT STORY (from Don G.)

Man driving down road.
Woman driving up same road...
They pass each other..
The woman yells out the window, PIG!
Man yells back out window, BITCH!
Man rounds next curve.
Crashes into a HUGE PIG in middle of road and dies.

Thought for The Day: If only men would listen.....

Grown together / Összenőve

100

Ez a századik bejegyzés!
De van 1 még jobb hír: itthonról netezek böbő!!! Begyütt végre valami kósza wifi.
Vótam ma libegőzni Zsozsóval, az is jaj de jó volt. Csodás az ősz.
De jaj nekem, ha most nem megyek aludni!

This is post Nr. 100.
But i have even better news: finally cought some random wifi in my house!!!
Today i went on the cable car, that was also cool. Fall is so beauiful.
But i need to go to sleep now or else i'll colleps tomorrow.

Éjfél után...

... értem haza. Hajnali fél egy múlt. Zuhog az eső. Fáradt vagyok. Vállamon a gitár. Nyakamban a táska (Traffic Jam Budapest, négyezer ötért. Rablók.). Vizes a kabátom. Nyitom a rácsot. Nna. Mondom, nyitom a rácsot. Nyitnám. A rácsot. De nem nyílik. Leteszem a gitárt, nézem, mi van. Basszus. Basszus basszus basszus! Ezt nem hiszem el. Egyszerűen nem lehet igaz. Lám-lám. Itt járt kedvencünk, a tulaj embere, H úr, a vállalkozó. Szívesen vállalkozik arra, hogy bárki lakását tönkrevágja felújítás címén. S tegnap nálam járt. Nem, nekem nem szólt, hogy bemegy a lakásomba és tesz egy tiszteletkört. Mert ugye minek az. Ráadásul azt a zárat zárta be, amihez nekem nincs kulcsom. Úgyhogy állok a gangon, éjjel fél egykor, esik az eső. Főbérlőnek SMS. Válasz nuku. Felhívom. De nem üvöltök. Minek. Bécsben lakik, s most nem tud mit tenni. Hmm. Ravasz? Fogós? Gondolkozom. Aludjak az irodában? Brrr. Ki van még fent ilyenkor? Lea! Felhívom Leát. Lea úgy csicsereg a telefonba éjjel fél egykor, mintha délután kettő lenne. Szia Lea, hogy vagy? Aha, és ott alhatok? Ott. Átmentünk. Én meg a Senorita. Kaptam puszit, teát, lelki támaszt, ötleteket, pizsamát, fogkefét, forró zuhanyt, puha paplant. Tehát jó estém volt. S mire ma reggel hazaértem, az esti telefonnak köszönhetően már nyitva volt a rács. Zuhany. Öltözés. Reggeli. Munka. Mintha mi se történt volna.



Got home kind of late last night. A bit after midnight. It’s raining. I’m tired. Got the guitar on my shoulder. The bag (Traffic Jam Budapest for 4500. What a rip-off) hanging from my neck. My coat is wet. Opening the bars. Hey. I mean opening. The bars. I mean… I would… if I only could. But I can’t. Okay. Let’s put the guitar down. What the heck. What the… Can believe this! This can not be true! He was here. Mr. H, the manager; the apartment owner’s guy. He manages to ruin any apartment. And he came to visit me today. Ooh, the fact that I wasn’t there and that he forgot to tell me he’ll look around a bit? It doesn’t matter. And guess what else. He locked the lock I don’t have a key for. So I’m standing outside my door, at half past midnight, and it’s raining. SMS to the owner. No answer. I call her. No, I don’t shout. No reason. She lives in Vienna and there’s nothing she can do now. Well-well. Tricky enough? I begin to think. Should I sleep in the office? Naah. Who’s up at this hour? Lea! I call Lea. She’s cheery on the phone at half past midnight as if it was 2 in the afternoon. Hi Lea, how are you? Yeah? And can I sleep over? I can. So we go over. Me and the Senorita. I got a hug, a cup of tea, moral support and some good ideas, pajamas, a toothbrush, hot shower and a soft blanket. I had a good night overall. By the time I got home this morning the lock was open. Shower. Changing. Breakfast. Work. As if nothing happened.

Elazar az oviban

Elazar az egyik közeli barátom. 3 és fél éves, remekül el tudunk beszélgetni. Minden nap beinteget az irodám ablakán, mikor hazafelé megy az oviból. Találkoztam ma este az óvónénivel, aki mesélte, hogy Elazar időnként megkérdezi tőle: "Ismered az Edinát?". Aztán találkoztam más valakivel, aki nem az óvónéni, de egyszer helyettesített az oviban. Elazar első tesztkérdése ez volt hozzá: "Ismered az Edinát?" Huh, törölgette a helyettes gyöngyöző homlokát. Ismerem, naná. Különben nem mennék óvónőnek.
De vannak ám más barátaim is, akikkel ma hosszú idő óta ma találkoztam újra: Püré és Titke, a kettő cicákok. Zenéltünk nekik kicsit, Senorita Cuenca és én. No meg Mari is. Ő volt a legügyesebb. Én részemről kicsit elfelejtettem a bossa nova akkordok elméletét, de majd gyakorlom.
Gitáróra után gondoltam, feldobom kicsit az unatkozva sétáló esti embereket, ezért hónom alá vettem a gitárt (később átvettem a másik oldalra, majd vissza), a másik táskám (az, amit a Traffic Jam Budapest felirat miatt vettem meg négyezer ötért) félig a vállamon, félig a nyakamban lógott, és miközben a gitártokban zötyögtek a kották, a táskámban pedig ritmusszekciót alakítottak a kulcscsomók és az orvosi pemetefű cukorkák, télikabátomban sportosan és üdén végigfutottam az Andrássy úton, az Oktogontól egészen az Erzsébet térig, onnan pedig tovább a Deák tér irányába. Történt ez 9 óra 25kor, pont időben ahhoz, hogy még odaérjek egy jó kis Shmitah (Szombat-év) előadásra.
Szóval, ma is jó napom volt.

Rám / Hike

Miután hónapok óta csak tervezgettünk, meg beszéltünk róla csak úgy a levegőbe, tegnap végre elmentünk túrázni! Öten, kiskocsival. És ó, de nagyon jó volt kimenni kicsit a városból! Felmásztunk a Rám szakadékon, az eredeti úticél szerint, de mivel felettébb lelkesek és ügyesek voltunk mindannyian, meg sem álltunk Dobogókőig, ahonnan aztán visszaereszkedtünk Dömösre, a kocsihoz. Legutóbb 10 évesen voltam erre, vándortáborban. Gyönyörű helyek vannak ám ebben az országban, na. Kicsit félve mondom, de mégis... a mélyről előtörő hazaszeretet jegyében, és tudat alatt tán már az okt. 23.-i őrjöngések szellemében (melyeken egyébként bizonyára az idén sem fogunk
az első sorban élenjárni, ám érdeklődéssel várjuk, ezúttal vajon mennyire verik szét a fővárost) István, a király-t hallgattunk az autóban. Belátom, érdekes élmény lehetett minden külső szemlélő számára, ahogy 5 mesüge biboldó kórusban harsog.




After months and months of not very serious planning and just la-di-da talking about it, me and 4 friends of mine finally went for a hike yesterday. It was ever so beautiful! The countryside itself as well as being outside, out of the noise and dirt of the city, to breathe some fresh cold (very cold!) air. We went to a place called the Ram Ravine. It is located in the amazingly beautiful mountains near Budapest, showing a splendid view of the Danube-bend. The last time I was there at the age of 10 in a hiking camp, that was fun too. Would be nice to hike more regularly. It is such a good excercise for the body and such a nourishment for the soul.

Keith Jarrett, Budapest

És én nem voltam ott. Kardomba dőlnék most biztos, ha lenne.


Can't believe I wasn't there. No fair.

Why Juana?

Yeah, of course, the Wandering Jew. That’s me alright. Just the kind of person who wanders around throughout this life, spiritually as well as physically, looking for G-d, for him/herself, his/her place in the world. This journey is filled with learning and yearning, experiencing, getting connected and disconnected, making mistakes and creating good things, loving and crying, huge feelings and lots of thoughts, suffering and happiness. All this while being an outsider.
The Spanish name for the Wandering Jew is Juan Espera en Dios. John Trust-in-G-od.
That’s okay, you can call me Juana.

Rozsdás böki v.ö. Juana

Rozsdás böki. Ez volt korábban e blog címe. Az alatta lévő pár sorból az is kiderült továbbá, hogy ez a Nagymamám mondása volt, azzal a bizonyos nagyon jellegzetes kézmozdulattal együtt, amit még mindig tisztán látok magam előtt. Lólábfi (Horgász SC) volt oly kedves, hogy a 2006-os újévi bejegyzésnél hagyott hozzászólásában el is magyarázta, szerinte ez mit jelent. Szerintem is azt. Aki nem tudja, az archívumban megtalálja (Shana Tovah; 2006 szept. 22.). Aki pedig nem hiszi, járjon utána.
Addig én elmesélem, miért és hogyan lettem most Juana.
Nem új dolog ez. Sok éve már (bár az utóbbi időben még egyre inkább), hogy amolyan tipikus bolygó zsidónak érzem magam. Aki jön-megy, bolyong, keresgél. Lelki és fizikai értelemben egyaránt. Keresi I-stent, önmagát, a helyét a világban. Közben rengeteg dolgot átél és tapasztal, ismereteket és ismerősöket szerez, elkövet csomó bakit, meg létrehoz jó dolgokat is, nagyokat érez, sokat szenved és sokat boldog, sokat sír és sokat szeret, mindeközben folyamatosan agyal, és állandóan kívülálló.
A mindenit, de őszinte vagyok.
Annak a bizonyos bolygó zsidó figurának a spanyol neve pedig nem más, mint Juan Espera en Dios. János, aki az I-stent várja (keresi / hiszi / bízik benne).
Hát így.

Senorita Cuenca

Íme, Senorita Cuenca! Messzi földről érkezett ma hozzám, hosszas várakozás után. Spanyol mester kézi munkája, cédrus előlappal, mahagóni nyakkal, háttal s oldallal, rózsafa fogólappal. Senorita, azaz női méret. Úgy szól, mint az álom. Ezen kívül gyönyörű és illatos is. Máris szeretem.


Let me introduce - Senorita Cuenca! She finally arrived to me today. I've been waiting for her such a long time now. She is the handy work of a Spanish master; with a solid cedar top, mahogany neck, back and sides, rosewood fingerboard. She sounds, looks and smells beautiful. What can i say - love at the first sight.

Budapest Sun

Szóval az élet. Az elkezdődött megint. Dolgozom végre, és az jó. Viszont hideg van itt Budapesten! Be is vásároltam reggel jó kis gyógyteákat, hogy legyen mit kortyolgatnom, miközben a monitort bámulom. A gépírás? Köszi, azzal is szépen haladok, már a V betűnél tartok. Ezt figyu:
falva, félév, védik, vasra, kavar, villa, vaja, vidra, java, kévék, vidék, fivér, valaki, javada, kivarr.
Na ugye, hogy ugye.
Rafi barátom, aki a legjobb fotós akit ismerek, javasolta a minap, tegyem fel pár fotóját. Azt hiszem, nyitok majd egy fotóalbumot és belinkelem ide. Addig is íme, egy kis ízelítő. Én mindig mondom, hogy Budapest gyönyörű. Csak megfelelő szögből kell nézni.


See, Budapest is a beautiful city indeed. Especially when looking at it from the right angle. This pic was made by my friend Rafi, who is the best photographer I know. He suggested the other day that I upload here some of his photos. I think I’ll just create a photo album on the web and link it in here.
So… I’m back to Budapest, back to life, back to work, and that’s all good. It’s a bit chilly out there. I got some nice tea this morning so I’ll have what to sip while staring at the computer all day. Typing? Yes, it’s coming along pretty well; I’m up to the letter V. Wanna see?
Here:
falva, félév, védik, vasra, kavar, villa, vaja, vidra, java, kévék, vidék, fivér, valaki, javada, kivarr.
Told you.

Gypsy

Egy közeli barátom játszotta nekem ezt a dalt néhány napja.
A close friend played this song for me a few days ago.



Gypsy (Suzanne Vega)

You come from far away
With pictures in your eyes
Of coffeeshops and morning streets
In the blue and silent sunrise
But night is the cathedral
Where we recognized the sign
We strangers know each other now
As part of the whole design

Oh, hold me like a baby
That will not fall asleep
Curl me up inside you
And let me hear you through the heat

You are the jester of this courtyard
With a smile like a girl's
Distracted by the women
With the dimples and the curls
By the pretty and the mischievous
By the timid and the blessed
By the blowing skirts of ladies
Who promise to gather you to their breast

Oh, hold me like a baby...

You have hands of raining water
And that earring in your ear
The wisdom on your face
Denies the number of your years
With the fingers of the potter
And the laughing tale of the fool
The arranger of disorder
With your strange and simple rules
Yes now I've met me another spinner
Of strange and gauzy threads
With a long and slender body
And a bump upon the head

Oh, hold me like a baby...

With a long and slender body
And the sweetest softest hands
And we'll blow away forever soon
And go on to different lands
And please do not ever look for me
But with me you will stay
And you will hear yourself in song
Blowing by one day

Oh, hold me like a baby...

Airport Rulez

Exploring Jerusalem

Az elmúlt néhány napot Jeruzsálemben töltöttem. Találkoztam régi és nem olyan régi barátokkal, rengeteget mászkáltam, mint egy turista (pl. végre végigsétáltam az óváros falán - hihetetlen, hogy a 7 év alatt, míg a városban éltem, erre nem került sor!) egyszer kicsit el is tévedtem (nem Anya, nem az arab negyedben... és különben se voltam egyedül, és ketten eltévedni nem is olyan szörnyű, nna), voltam úszni, sőt, még moziban is (Noodle, izraeli film, jobbfajta limonádé - de azért megint sikerült sírnom még egy vicces film végén is...).
Az igazat megvallva kicsit hosszú volt ez a "vakáció". Jó is, hogy már vége. Megyek ma vissza Pestre, mintha mi se történt volna. Csak egy furcsa álom. Felébredek-e valaha? Vagy jövök-megyek továbbra is rendületlenül, mint valami menetrendszerű éves zarándoklatra, hogy újra és újra összetörjem a saját szívemet, mihelyt kicsit összeforrni látszik...?


I spent the last few days in Jerusalem. Met some old and not so old friends, walked around a lot, enjoyed being a tourist (for example did the Old City Ramparts Walk which i never had a chance to do during the 7 years i lived in the city), got slightly lost once (no Mom, not it the Arab quarter; and besides, i was not alone, so it was ok after all), went swimming one day, and even saw a movie (Noodle - Israeli film, meant to be light and funny but i managed to cry at the end anyway).
This trip was just a bit too long, to be honest. I'm glad it's over. Today i'm traveling back to Budapest as if nothing happened. Just a weird dream. I wonder if i'll ever wake up, or i'll just keep doing these trips, my annual pilgrimage, to break my own heart time and again, every time it seems to be mended…?

Exploring Tel Aviv

Igazándiból és érdekes módon csak most, sok év után, először fedeztem fel Tel Avivot egy cseppet. Íme néhány érdekesség:

Interestingly enough, after all these years, I just now, for the first time explored Tel Aviv somewhat. Here’s what I saw:



Beépített ses-bes tábla a Rotchild utcában. Barbarkának.

Built in backgammon board on Rotchild street. For Barb.




Buborékfújó gép egy üzlet tetején. Ágikának.

Bubble machine on top of a store. For Agi.




Jó kis ház. Ez ott volt a kézművespiac környékén.

Nice building. Somewhere around the craftsmen’s market.




Ezek a kis kávézó bódék a sétány közepén Bécsre emlékeztetnek.

These small coffee shops in the middle of the boulevard remind me of Vienna.




Utcai földgömb-kiállítás. Törékeny. Kéretik jól bánni vele.

Street globe exhibition. Fragile. Handle with care.




Ma pedig a tengerparton voltam.

And today I went to the beach.




Észrevettem, hogy mire a nap végén leírom, “ma” mit csináltam, gyakran már másnap van. Most is…

I noticed that sometimes by the time I get to write down what I did “today” it’s already tomorrow. Like now…

Gombgyár / Button factory

Gombgyár. Ahol a gombokat gyártják. Kicsiket, nagyokat, kerekeket, hosszúkásakat, kétlyukúakat, négylyukúakat. Gombgyár.
A minap Tel Avivban láttam életemben először gombgyárat. Azelőtt soha. Bő félnapos mászkálás után - melynek során vettem néhány dolgot 25 sékelért, mármint darabját, először egy lila hajcsatot, aztán egy ezüst fülbevalót (ráhúzós – ehhez nem kell lyukasztani, asszem egyelőre elég 2 fülbe 7 piercing), később egy ajándéktárgyat, de nemmondommeg kinek és mit – a piac mellett egy lerobbant külsejű házon pillantottam meg egy régimódi cégtáblán a büszke héber nyelvű feliratot: Merkaz Hakaftor. Gombközpont. Vagyis gombgyár. Ahol a gombokat gyártják. Higi - aki egy nagyon jó barát, aranyos, kedves, türelmes, és általában elvisel engem, csak most épp tanul, mert holnap vizsgázik, amúgy meg megengedi, hogy nála legyek pár napot, ebből kifolyólag akkor és ott épp együtt mászkáltunk Dél Tel Avivban - már kerekítette is köré a történetet: biztos kis öregember, 40 éve gyártja itt a gombot, ennek a kis lerobbant háznak a földszintjén, és az emeleten lakik, ott issza a kávéját minden reggel. A kávés részt nem mondta, azt én tettem hozzá most.
Azt hiszem, azért írok ilyen hosszú mondatokban, mert egész délután Vámos Miklóst olvastam. Márkezt. Meg ént. Meg rövid mondatokban is ezért írok talán.
Amúgy sok már érdekes dolog is történt aznap Tel Avivban, de tagolom inkább, és fotókkal illusztrálom az illusztris eseményeket, hogy átlátható legyen a dolog. Nincs rosszabb, mint egy ömlesztett blog. Na jó, biztos van, de most nem erről akartam beszélni. Pláne írni.

Button factory. Where buttons are being manufactured. Big ones, small ones, those with two holes and those with four, and even those with one loopy hole. A button factory.
I saw one the other day, in Tel Aviv, for the first time in my life. Ever. After walking around for more than half a day and buying a few things for 25 shekels each (for example a purple hair-thing – maybe hairgrip it is called but it sounds weird somehow –, a silver earcuff – the kind of earring that doesn’t need a hole, it just slides on; 7 piercings in 2 ears are enough for the moment-, and later a small gift but I am not telling what and for whom); on the wall of an old ran-down building I suddenly glimpsed an old fashioned sign-board that announced proudly in Hebrew: Merkaz Hakaftor. The Button Center. A button factory. Where buttons are being made. Higi - who is a good friend, nice and patient and learning right now like crazy because he is having an exam tomorrow, and I am staying in his house now for a few days, and so we were walking around together in South Tel Aviv that day – even made up the guy: little old man, he’s been making buttons all his life here, on the bottom floor of this old building; lives upstairs and sips his coffee on his balcony facing the narrow street every morning. I added the coffee part, Higi didn’t say that. He doesn’t like coffee.
I think the reason I am writing in these long sentences is that I’ve been reading a book from one of my favorite Hungarian writers, Miklos Vamos. Michael the toll-keeper. That’s the reason I am writing in short sentences as well. He would probably smile if he would ever see this. But why would he.
Anyway. I saw many interesting things in Tel Aviv. But it’s probably better to write it down in bits and pieces, spiced with photos. Nothing’s worse than a bulk blog. Okay, there probably is, but it doesn’t matter now.

Sirató. Fal. / Wailing. Wall.

Jól van, na. Nem írtam, mert ünnep volt, illetve van is még, sátoros, úgyismint Szükesz (ami jaj de jó), aztán meg szombat, úgyismint Sabesz (az is jó).
Most meg vasárnap van, és hajnali kilenckor keltem, de mivel mindenféle dolgok közbejöttek (mint például kisebb piac-túra, pekándió-eszegetés, meg sajtok, és aztán dalolászás, na meg a gitár), volt már vagy délután fél 5, mire sikerült elhagyni a főhadiszállást. Gondoltuk, jól elmegyünk a Siratófalhoz, utána meg a Bell Parkba, ahol valami érdekes szabadtéri program volt / van. Nomármost, a belvárosig, ami kb. 1 tízperces séta, majdnem minden rendben volt. Útközben 1 sátorban ettünk 1 túrós táskát, amiben nem nagyon volt túró, viszont iszonyú édes volt. De nem baj, mert utána meg találtunk Lulav-ot, jól meg is rázogattuk. Ekkor már kicsit fájt a hátam. Aztán volt még valami hatalmas sátor a városháza előtt, meg jó sok ember, úgyhogy mentünk is tovább. Épp beértünk az Óvárosba a Jaffa kapun át, amikor mi történt? Na mi? Tüsszentettem. Amitől aztán olyan fokon állt görcsbe a derekam, hogy azon nyomban hanyatt is dobtam magam ott valami betonpadkán, a lábamat féloldalasan lelógatva, hogy kicsit lazuljon, ugye. De nem lazult. Ebből ma már nem lesz Fal, maximum sirató. Ki az Óvárosból, vissza a főútra. Valami turista nő, talán holland vagy ilyesmi, megbotlott, és belém próbált kapaszkodni. Szegényre jól rá is ripakodtam valamit angolul. Egy antiszemitával több. Hmm. Ezután valaki megpróbálta lenyúlni a leintett taxinkat. Már épp nekikészülődtem, hogy üvöltök vele is egy sort, de a taxis megvédte. Hazaértünk végre. Még jó, hogy mindig van nálam Diclac. Alias lórúgás. El is nyugodtam tőle egy darabig. Ha minden jól megy, holnap újra megkísérlem, hátha eljutok a Falhoz.
Egyébként mióta Jeruzsálemben vagyok, rengeteg egészségtelenséget sikerült ennem gyors egymásutánban. Rögtön az első nap volt burekasz, később falafel, aztán másnap pizza.
Északra ma nem utaztam, de még mehetek.
Holt tenger dettó.
Tengerpart is lesz biztos.
Csomó emberrel kellene találkozni, csak fel kellene hívni őket.
Hmm.
Holnap is van nap.


Okay, okay, I know, I didn’t write. Yeah, the Holidays… It was / is Succos (and is’s so nice), and then Shabbos (also good).
Today is Sunday, and I got up as early as 9 am, but I got busy with some stuff to do, like a market-tour, noshing on pecan nuts, and cheese, and then singing and playing the guitar, so it was about 4:30 pm by the time we left the house; my dear friend, Rut, in whose wonderful Jerusalem residence I am staying at the moment, and me. Wanted to go to the Wailing (Western) Wall, and after that to the Bell Park, where some interesting outdoor activity was happening. By the time we got downtown, which is about a 10 minute walk, my back was hurting a little bit. However, we had an overly sweet cheese-pastry with hardly any cheese in it in a tent, and then shook the Lulav by the Chabadniks.
As we just passed the Jaffa gate and entered the old city… I sneezed! And that made my lower back go into such a spasm that I could not keep walking. Tried to relax is as much as I could, but it didn’t really work. I realized there was gonna be no Wall here today, wailing was much more likely at this point. So we just headed back to the main road to catch a cab. On the way some tourist lady (maybe Dutch?) tripped on the street and tried to hold on to me, which made me scream. And then some jerk almost stole our cab, but just as I was getting ready to yell at him, the cab-driver saved the day. Good thing Rut was there with me, I could lean on her when i was not strong; na, na-na-na-na, na-na-na-na. Don't know how i would've made it alone. When we finally got home I quickly swallowed one of the pain killers I always have with me, thank G-d, and that did the job.
Tomorrow I’ll try again. Maybe I’ll even make it to the wall.
By the way, I managed to eat many unhealthy things since I’m in Jerusalem. On my first day I had some greasy burekas, and later on some greasy falafel, and the next day a slice of greasy pizza. Yum.
Didn’t make it up north yet, but I can still go, right?
Dead Sea ditto.
And yeah, the beach will also happen at some point I’m sure.
Still have to meet lot of people; I should just start calling them up.
Tomorrow…