... értem haza. Hajnali fél egy múlt. Zuhog az eső. Fáradt vagyok. Vállamon a gitár. Nyakamban a táska (Traffic Jam Budapest, négyezer ötért. Rablók.). Vizes a kabátom. Nyitom a rácsot. Nna. Mondom, nyitom a rácsot. Nyitnám. A rácsot. De nem nyílik. Leteszem a gitárt, nézem, mi van. Basszus. Basszus basszus basszus! Ezt nem hiszem el. Egyszerűen nem lehet igaz. Lám-lám. Itt járt kedvencünk, a tulaj embere, H úr, a vállalkozó. Szívesen vállalkozik arra, hogy bárki lakását tönkrevágja felújítás címén. S tegnap nálam járt. Nem, nekem nem szólt, hogy bemegy a lakásomba és tesz egy tiszteletkört. Mert ugye minek az. Ráadásul azt a zárat zárta be, amihez nekem nincs kulcsom. Úgyhogy állok a gangon, éjjel fél egykor, esik az eső. Főbérlőnek SMS. Válasz nuku. Felhívom. De nem üvöltök. Minek. Bécsben lakik, s most nem tud mit tenni. Hmm. Ravasz? Fogós? Gondolkozom. Aludjak az irodában? Brrr. Ki van még fent ilyenkor? Lea! Felhívom Leát. Lea úgy csicsereg a telefonba éjjel fél egykor, mintha délután kettő lenne. Szia Lea, hogy vagy? Aha, és ott alhatok? Ott. Átmentünk. Én meg a Senorita. Kaptam puszit, teát, lelki támaszt, ötleteket, pizsamát, fogkefét, forró zuhanyt, puha paplant. Tehát jó estém volt. S mire ma reggel hazaértem, az esti telefonnak köszönhetően már nyitva volt a rács. Zuhany. Öltözés. Reggeli. Munka. Mintha mi se történt volna.
Got home kind of late last night. A bit after midnight. It’s raining. I’m tired. Got the guitar on my shoulder. The bag (Traffic Jam Budapest for 4500. What a rip-off) hanging from my neck. My coat is wet. Opening the bars. Hey. I mean opening. The bars. I mean… I would… if I only could. But I can’t. Okay. Let’s put the guitar down. What the heck. What the… Can believe this! This can not be true! He was here. Mr. H, the manager; the apartment owner’s guy. He manages to ruin any apartment. And he came to visit me today. Ooh, the fact that I wasn’t there and that he forgot to tell me he’ll look around a bit? It doesn’t matter. And guess what else. He locked the lock I don’t have a key for. So I’m standing outside my door, at half past midnight, and it’s raining. SMS to the owner. No answer. I call her. No, I don’t shout. No reason. She lives in Vienna and there’s nothing she can do now. Well-well. Tricky enough? I begin to think. Should I sleep in the office? Naah. Who’s up at this hour? Lea! I call Lea. She’s cheery on the phone at half past midnight as if it was 2 in the afternoon. Hi Lea, how are you? Yeah? And can I sleep over? I can. So we go over. Me and the Senorita. I got a hug, a cup of tea, moral support and some good ideas, pajamas, a toothbrush, hot shower and a soft blanket. I had a good night overall. By the time I got home this morning the lock was open. Shower. Changing. Breakfast. Work. As if nothing happened.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment