Mióta napfényre kerültek a választási eredmények, egyfolytában esik és undorító sötét idő van, amit valamiféle felülről jövő jelzésként is felfoghatnánk, csak most nem erről akarok írni.
Hanem arról a 4 kiscicáról, akiket vasárnap este találtunk, hazafele menet. Már elég messze, egy hatalmas parkoló másik oldalán hallani lehetett a panaszos nyávogást. Közelebb mentünk, és 4 ici-pici ijedt cicát láttunk, akik hangosan óbégatva és remegve-vacogva keresték a mamijukat. Egy csíkos, egy vörös, és két kis fekete-fehér-vörös foltos.
Megálltak mások is. Két fickó talált egy dobozt, és javasolták, hogy a dobozban dobjuk be a cicákat egy kerítés mögé. Erről lebeszéltük őket. Akkor jött egy idegesítő nő, aki közölte, hogy ezeket biztos el fogja ütni az autó vagy meg fogják ölni őket, de ő semmit nem tud tenni, mert semmit nem tud tenni. Ezt mondta.
Az igazat megvallva mi sem nagyon tudtuk, hogy mit kellene tenni, de az teljesen világos volt, hogy a cicák nem maradhatnak ott, úgyhogy hazavittük őket. Elkezdtünk telefonálgatni meg e-maileket írogatni mindenfele, hogy mit is kell egy ilyen cicával csinálni, és persze hogy valahogy gazdát keressünk nekik, mert nálunk az allergia miatt sajnos nem maradhattak.
Annyira pindurkák és annyira elesettek voltak a kis ingatag lábaikkal, még enni sem tudtak egyedül.
Nagyon stresszes és fárasztó két nap volt, amíg nálunk voltak. Nem könnyű ám 4 sipákoló bébit egyszerre etetni (orvosi cseppentővel diktáltuk beléjük a kaját).
Ezer telefon, ezer e-mail. Közben folyton ott lebegett a szörnyű gondolat… ugyanis nem nagyon akadt gazda, a menhelyeken pedig azt mondták, hogy nem tudják befogadni őket, az egyetlen megoldás az altatás. Ettől teljesen rosszul voltunk.
Aztán tegnap reggel egy ismerős révén gazdára illetve nevelő macskamamira leltek.
Minden jó, ha jó a vége.
The weekend of the elections at my was good and relaxing.
It’s been raining ever since the result of the elections came out (extreme right wing neo-nazis in the parliament of the Republic of Hungary!!!). This could be some kind of sign from above but I wanted to write about something else.
Walking home from the train station we found 4 tiny kittens. They were yowling so loud that it could be heard from really far away. As we went closer we saw 4 itty-bitty kittens, shivering and scared, looking for their mom. There was one stripy, one red, and two little black-white-and red tricolors.
Other people also stopped to see where the yowling came from. Two guys found some box for the kittens and suggested that we throw them inside a tall fence. It didn’t seem to be a great idea. An annoying women stopped to tell us that the kittens will surely be hit by a car or else someone will kill them but there’s nothing she can do because there’s nothing she can do. That’s what she said.
We didn’t know what to do either, but one thing was sure: the kittens could not stay on the street. So we took them home. Started making phone calls and writing e-mails like crazy to find out what to do with such a tiny kitten and to find a place for them. Unfortunately we could not keep them because of an allergy.
They were so little and so prostrate with their little shaky legs, they could not even eat alone.
The 2 days we had them were very stressful and very tiring. It is not easy to feed 4 whining babies at the same time (we had to feed them with a syringe)!
A million phone calls, a million e-mails. And that terrible thought… because it was really hard to find someone to adopt them, and the shelters I called all said that they don’t have any space and there is only one solution: putting the to sleep. The thought made me sick.
Finally yesterday a friend helped us out and all kitties found a new home by now.
The best ending is a happy ending.
