Smúzoljunk!

Smúzoljunk egy kicsit arról, hogy mi is az a smúzolás!
Smúzolni annyit jelent, mint társalogni, kötetlenül beszélgetni, vagy éppen dumálni (lám-lám, így lehet egy szlenget egy másik szlenggel magyarázni).
A szó a héber smua (שמועה), kifejezésből ered, melynek többes számú alakja a smuot, vagy askenáz kisejtés szerint smuosz, esetleg smuesz. Innen pedig már csak egy ugrás a smúz.
A szó gyökere (שמע) ugyanaz, mint a hallani ige esetében. Egy smua az az információ, amit társalgás közben hallunk. Kevésbé formális, mint a hír, de gyakran tartalmasabb és megbízhatóbb, mint a pletyka. Smúzolni tehát korántsem ugyanaz, mint pletykálni, bár a gyakorlati szóhasználat során ez az értelme is előfordulhat.
A klasszikus zsidó köznyelvben a smúz jelentése minden esetben pozitív. Remek példa erre az a tény, hogy a zsidó fiúiskolákban, a jesivákban, a komoly, szent tárgyakat oktató tanórák között a rabbi néha tart egy smúzt, amikor is a növendékek kötetlen keretek között beszélhetnek, illetve kérdezhetnek az őket érdeklő témákról. Jó barátok is mindig szívesen jönnek össze egy kis smúzolásra.
A magyar börtönszlengben aki smúzol, az vamzerol, azaz elárul valakit.
Érdekességképpen jegyzem meg, hogy ez is egy olyan héber eredetű szó, amelyet gyakran nem fordítanak le, hanem csak átírnak más nyelvekre; angol megfelelője például a shmooze, vagy egyenesen shmuz.

Stuhleck pix

Az út eleje. Ez volt a könnyű rész.

The beginning of the hike. This was the easy part.








Bakker, ilyen egy hótalp?

Gosh, is this really what a snowshoe looks like?





Hó és felhők.

Snow and clouds.




Felfelé.

Upwards.





Kis hegyi hütte.

Mountain hut.




Én is ott voltam ám!

Here's the proof i was there.

Haiti nonsense

Lehet, hogy én szívtelen vagyok, de nekem senki ne jöjjön a haiti árvákkal. Persze, szörnyűség amit történt, nagyon sajnálom meg minden. A csapból is ez folyik. Hogy mennyit adakozott a Madonna, meg hogy gyűjtsünk árvaházra rádióműsoron keresztül. Meg persze, hogy azonnal megjelentek a szerv-, és gyermekkereskedők. Na igen.
Szerintem nagyon szép, és baromi könnyű dolog a haiti árvák felett sajnálkozni. Meg kicsit naiv dolog is, olyasmi, mint amikor annak idején Isaura felszabadítására rendeztek gyűjtést. De térjünk már észhez, emberek! Most komolyan a haiti árváknak gyűjtünk, amikor a szomszéd kerületben / faluban / házban gyerekek éheznek, és idős emberek fagynak meg, mert nem tudnak fűteni? És amikor itt a szomszédos országokban folyt az öldöklés, az miért nem izgatott senkit ennyire? És persze eszembe jut, mert igen, nekem mindenről eszembe jut: hatszázezer, vagy ha úgy tetszik, hatmillió halott után hány árva maradt? Az ő javukra ki gyűjtött?
Szóval abba lehet hagyni már ezt az elterelő hadműveletet. Aki karácsony napján beül az autóba, és egy teli csomagtartóval megjelenik a gyermekotthon előtt, az igen. Az előtt le a kalappal. Meg aki mentőt hív az utcán az idős nénihez, vagy ételcsomagot tesz ki a hajléktalanoknak, szalvétával, műanyag villával. Mert van szerencsém ismerni ilyet.
A többi meg jobb, ha befogja.


Okay, I might be heartless, but i don’t want anyone to talk to me about the Haiti orphans. Of course, what happened there is terrible, I am very sorry and all that. But it is coming out of my ears. How much Madonna donated, and how a radio show is collecting funds for an orphanage. And how the organ mafia showed up immediately and how children are being sold. Oh yeah.
I think that it is a nice thing, but it is also very easy to feel sorry for the Haiti orphans. It is also a little bit naïve, like when people were collecting money for the liberation of Isaura.
Come on people, let’s think about this a little bit. Are we really collecting for the Haiti orphans, when in the neighboring district / village / house children are hungry and old people freeze to death because they don’t have money for heating? And when hundreds of thousands of people were being killed in the neighboring countries, how come nobody worried? And yes, it comes to my mind because it always comes to my mind: how many orphans were left after six hundred thousand, or if you like six million people? Who collected funds for them?
So everyone can stop talking rubbish. Whoever gets in the car on xmas day and goes to the local orphanage with a full load of goods, that is something. They have all my respect. And whoever calls the ambulance for and old lady on the street, or leaves packages of food for the homeless people, with napkins and plastic forks. Because I have the privilege to know such people.
But everyone else should just keep quiet.

Hótalp és egyebek / Snowshoe and others

Hű micsoda hét volt. Úgy kezdődött, hogy vasárnap hótalpas túra Ausztriában, a gyönyörűséges Alpokban. A Barakával voltunk, már nem először, és megint nem csalódtunk. Nagyon jó és pontos szervezés, flott ügyintézés, jó túravezetők, reális áron.
A dolog nehézsége az volt, hogy hajnali 5-kor indult a busz, ami azt jelenti, hogy addigra ott kellett lenni teljes harci díszben. Ami nem kevés, az Alpokról lévén szó, tehát téli bakancs, sínadrág, polár ez-az, sapka, sál, kesztyű. Nem baj, tulajdonképpen remekül alszom én a buszon is. Észre sem vettem, s már ott is voltunk a Stuhleck lábánál. Lekászálódtunk a buszról, megkaptuk a hótalpakat (szép újak voltak, vagy legalábbis annak néztek ki) meg a botokat. A hótalpakat egy darabig a táskánkra erősítve vittük felfele, mert a parkolóban nem volt elég nagy a hó. Később aztán, ahogy feljebb értünk, szükség volt rá. Annyira szép helyeken voltunk, hogy azt igazándiból semmi értelme elmesélni. Néhány fotót fel fogok tölteni, de persze az sem adja vissza a látványt. Elég magasra mentünk, 1000 m volt a szintkülönbség, ami hóban elég sok, jóval nehezebb menni benne, mint száraz talajon. Legalábbis felfele, ugyanis lefele segít a hó. Azért a végére így éreztem a térdem. Szóval felmásztunk a Stuhleck leges-legtetejére. Csodálatos volt. Van ott egy alpesi Hütte, egy kis fogadó, és mivel az egyetlen az egész hegyen, állandóan tele van. Elég kicsi hely, de rengeteg asztal van bezsúfolva, és ugye sok jó ember kis helyen is büdös, szóval oda lehet csapódni bárhova, ahol az ember üres széket lát. Szusszantunk egyet, én részemről ittam egy fekete ribizli lét, ami valami furcsa okból kifolyólag Ausztriában finomabb, mint itthon.
Ugyanazon az úton jöttünk le, mint amin felfelé is mentünk. Felfelé 3 vagy 4, lefelé pedig kb. 1 óráig tartott. Hótalp le, buszra fel, szunya, és pontban este 10 óra 00-kor beértünk a Felvonulási téri parkolóba, ahonnan indultunk.
És még csak a vasárnapnál tartok!
Hétfőn elmentem egy stúdióba, ahol megkaptam az első éles filmemet. Dramaturgia, ugyebár. Igaz, ez nem szinkron volt, hanem hangalámondás, de így elsőre talán jobb is. Egy dokumentumfilm volt, egy nagy TV csatornának; sokat dolgoztam vele, a munka mellett minden szabad percemet lekötötte. Csütörtök késő este végeztem vele. Szeretnék majd benézni a forgatására, ha tudok, nagyon hasznos és érdekes lenne.
Pénteken aztán irány Szombathely. Jó kis nyugodt hétvége volt, kandallóval, sütőben sült krumplival, römi partival, csokilikőrrel. Közben leesett az a jó nagy hó, de szerencsére vasárnap este vissza tudtam jönni a vonattal.
S most itt vagyok, ragyogok. A hó még mindig esik. Szakadatlan szakad.
Ma este irodalmi klub, holnap este, ha minden igaz, Frank Sinatra est.
Zajlik az élet.

What a week it was! It started with a snowshoe hike on Sunday, in the beautiful Austrian Alps. We went with a travel agency. We’ve been with them before and we were all very satisfied this time as well. Good customer service, very prompt and smooth organization, professional guides, realistic price.
The hardship of it all was that the bus left at 5 AM. Which means that we had to be in the parking lot by then with all our stuff. Which is quite a lot, given that we are talking about the Alps. Winter boots, ski pants, thermo this and that, gloves, who knows what not. It was okay after all, I slept very well on the bus, and before I knew we arrived to the foot of the Stuhleck Mountain. We were given our snowshoes, which we had to carry on our backpacks for a bit because there was not enough snow in the parking lot. Later on, on the mountainside we needed them. It was so beautiful that I can’t even begin to describe it. I will post some photos, but still, even the pictures can not really give back the scenery. We went 1000 m upwards, which is not bad in the snow, given that it is harder to hike in deep snow that on a dry surface. Downhill is easier, the snow can even help. Still, I could feel my knees by the time we got down. We went all the way up. It was breathtakingly beautiful. On the top there was a little mountain hut-restaurant. Very small and very crowded (and very smelly), but I had a yummy blackberry juice, which is for some unknown reason better in Austria than here in Hungary.
We came down the same way we went up. Upwards it took about 3 or 4 hours, downwards it only took 1. We said goodbye to our snowshoes, got back on the bus, slept a little bit, and exactly at 10 PM we arrived to the parking lot in Budapest.
And this was only Sunday!
On Monday I went to a dubbing studio and I got my first real movie for translation. It was not for dubbing, it was for voice over only. Might even be better for the first time. It was a documentary movie for one of the biggest TV channels. I worked a lot, it took all my free time beside my regular job. I finished it late Thursday night. I want to go and see it being recorded, I think it would be very beneficial for me.
Friday morning I went to Szombathely to see my parents. It was a very nice and relaxing weekend with sitting by the fireplace, baked potatoes, chocolate liqueur and playing cards.
Despite the big snowfall I could even come back to Budapest on Sunday night.
Here I am. It is still snowing.
Tonight we are going to some kind of a literature club; tomorrow night to a Frank Sinatra evening.
Life goes on. Obladee oblada.