Porszívó / Vacuum cleaner

Van nekem egy klassz kis piros porszívóm. Anyukámtól kaptam, miután Budapestre költöztem, valamikor 2005 telén. A kis piros azóta is hűséggel szolgál, jó sokat dolgoztunk már együtt. A fokozatkapcsoló tekerentyűjét úgy 2 éve kicserélték egy szovjet kapcsolóra, mert folyton elromlott. De azóta minden rendben. Mostanában viszont mindig beszippantja a zsinórt, és hamar felforrósodik. Ezért ma bevittem a szervizbe, ahol a szovjet kapcsolót is kapta annak idején. A szervizes ember, akiben teljesen megbízok, mert már bizonyított, azt mondta, hogy ezeknek a mai porszívóknak sajnos véges az élettartamuk, a motorját kicserélni többe kerülne, mint venni egy másikat, ezért használjam, amíg megy, aztán vegyek egy újat, ugyanebben az árkategóriában, hiszen a drágább is ugyanennyi idő alatt adja meg magát.
De nem is ez most a lényeg.
Hanem az, hogy milyen jó dolog a porszívó. És nem csak ezért, mert én porszívófüggő vagyok, és mert szerintem a lakás tisztaságának egyik fő eszköze. Hanem a mai világban úgy általában is jó, ha mindig van az embernél egy porszívó. Ma reggel is micsoda hasznát vettem. Szállok ki a metróból, és ott van egy ilyen pacák, akire más jelző nem is nagyon használható, mint az, hogy büdös bunkó, és akkor ezzel mindent elmondtam. Tenyérbe mászó, rettentő unszimpatikus, törtető, könyöklő; az a fajta, aki a fizikai erejét kihasználva jut fel a mozgólépcsőre, azáltal, hogy mindenki mást félrelök. Ily módon pont mögé kerültem. Először bosszankodtam, hogy na tessék, micsoda egy büdös bunkó. Aztán ahogy haladt a mozgólépcső egyre feljebb, bennem megérett a nagy elhatározás, amit aztán tett is követett. Történt ugyanis, hogy megigazítottam a ruhámat, aztán a táskáimat is, először a kicsit, ami a nyakamban lóg mindig, aztán a hátizsákot, amiben a tornacuccom van, és mindeközben, ó, jajj, meglendült az a szatyor is, amiben a porszívó volt... A büdös bunkó olyan megdöbbent képpel nézett hátra, hogy már akkor a röhögőgörcs kerülgetett, de nem néztem rá, hanem igazgattam tovább a blúzomat ártatlan képpel. A mozgólépcső tetején megint rám nézett, és észrevette, hogy igencsak mosolygok, ezért így szólt (szó szerint idézem): „Ugye tudja, hogy bunkó tetszik lenni?” Na ez volt az a pont, amikor hangosan előtört belőlem a kacaj. És végigröhötem az utat a villamoson is, és azóta is vigyorgok, ha csak eszembe jut.


I have a nice, little red vacuum cleaner. My mom bought it for me back in 2005, shortly after I moved to Budapest. It’s been a very good mate for me ever since, we’ve worked quite a lot together. I had to take it to the vacuum cleaner doc a few times for little fix ups, but all in all it’s been doing a great job all along. However, it’s been having a hard time lately. The cord always gets sucked in, and the case gets real hot after a while. So this morning we went to the doctor again. The guy said that even the best vacuum cleaners’ life come to an end one day, and to change the engine would be more expensive than a new vacuum cleaner, so I should use it as long as I can and then buy a new one, but not more expensive than this little red one, as the expensive ones die after the same amount of time.
But this is not what I wanted to write about.
I wanted to write about what a good thing a vacuum cleaner is. And not only because I am a vacuum cleaner addict and I think it’s the best and most effective tool in cleaning the house; but also in general is it good to always have a vacuum cleaner handy. Luckily I had it on me this morning! As I get out of the subway, there is this scumbag. There is just no other word for this kind of men; the kind who has a repulsive face and you can just tell that he is aggressive by the way he pushes away everyone else in order to get to the escalator 2 seconds earlier. This is how I ended up behind him. First I was a bit angry at him, but then I had an idea. Slowly I started fixing my clothes and my bags; first the small one that is always with me, and then the backpack, and guess what, in the process the bag with the vacuum cleaner in it got swung by mistake… The scumbag looked back with a really shocked face, but I didn’t really look at him as I was still busy fixing my skirt innocently. I had to laugh like crazy, but at this point I didn’t. But when we got off the escalator, he looked at me again and saw me smiling so he said: “You do know that you are nasty, right?”. This was the moment when I cracked up and started to laugh out loud. And I had to laugh the whole way on the tram, and I still can’t get that smile off of my face when I remember the scene!