Láttam ma reggel a metrón egy fiút. Először a hangját hallottam, azért kaptam oda a fejem. A hang furcsa volt, a fiú gyönyörű.
És fogyatékos.
Egy idősebb férfival volt, biztos az apja. Harminc körüli lehetett, mint én. Magas volt, legalább 190 cm, hihetetlenül jóképű, kis vagány borostával, mély barna szemekkel, hosszú szempillákkal. Annyira szép volt, hogy alig tudtam levenni róla a szemem, csak nem akartam zavarba hozni, nem akartam, hogy azt gondolja, azért nézem, mert beteg.
Nem tudom, mi a pontos neve ennek a betegségnek (pedig biztos tanultuk a főiskolán, csak nem emlékszem), de társul hozzá egy nagyon jellegzetes járás, testtartás, és hanghordozás.
És akkor azt jutott eszembe, hogy mekkora fricska ez. Hogy van egy ilyen csodálatos ember, aki színész lehetne, vagy modell, esetleg egy piszok nőcsábász. De nem. Egyik sem.
Biztos bemegy minden reggel a szociális foglalkoztatóba és papírzacskót ragaszt vagy újságot hajtogat. Esetleg gyöngyöt fűz, ha éppen az a program.
Ezt nem tudom hova tenni.
--------------------------
I saw a guy on the subway this morning. First I heard his voice which made me turn my head. The voice was weird; the guy was beautiful.
And retarded.
He was with an older man, probably his father. He must have been in his early thirties, like me. He was tall, at least 1 m 90, extremely good-looking, with a groovy five o’clock shadow, deep brown eyes and long eyelashes. He was so beautiful that I could hardly take my eyes off him. Finally I looked away because I didn’t want to make him feel uncomfortable; didn’t want him to think that I am looking at him because his illness.
I don’t know the name of this illness (probably learned about it in college but I don’t remember), but it goes together with a very typical walk, body language and speech.
What a flick, I thought. There is this wonderful person, who could easily be an actor, or a model, or perhaps a jerky masher. But no. He is neither.
He probably goes to some social institute every morning and glues paper bags or folds newspapers.
This makes me puzzled.
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment