Rehab

Tegnap voltam Lili néninél a kórházban. Még karácsonykor törött el a lába, elesett a lakásban. Nem is tudtam róla, Sanyi barátom hívott fel valamikor január elején, hogy menjünk be hozzá. Hétfőn vagy kedden vitték át egy rehabilitációs osztályra. Borzalmas hely. Ilyen lepukkant kórházat én még az életemben nem láttam. Két szerencsétlen nővérke rohangál megállás nélkül egy osztálynyi idős, beteg ember között. Emelgetés, pelenkázás, ágytálazás, miegymás. Mindezt kb. havi hetvenezerért. És akkor még kedves is legyen.
Szóval tegnap kicsit kiborultam. Nyolc idős néni fekszik egy szobában, többnyire csendben, csukott szemmel, vagy csak néznek maguk elé azzal az üres, fáradt tekintettel, ahogy csak az idősek tudnak egy kórházi ágyon. Lili néni szerencsére felül, nem csak fekszik, és a humora is visszatért, ami jó jel.
Ma reggel arra gondoltam, hogy bizony, van miért hálásnak lennem. Egészséges vagyok, tudok jönni-menni, egyedül enni, öltözni, fürödni, vécére menni, fésülködni. Sőt futni, biciklizni, ugrálni, dolgozni, kirándulni, mosolyogni is tudok. És ezért nagyon hálásnak és boldognak kell lenni, hiszen ezek nem magától értetődő dolgok, mint ahogy annyi más sem. Hogy tető van a fejem fölött, hogy van benne fűtés, hogy van ablak, amit ki lehet nyitni, hogy van kávém, és van kávéfőzőm és gázom is hozzá, van munkám, társam, szüleim, barátaim.
Továbbá van rádióm is, meg netem és blogom, amik nélkül még lehet nyugodtan és boldogan élni, de azért jó, hogy vannak.

-----------------------------------

Yesterday i went to visit an old lady friend of mine in the hospital. Lily broke her leg on Xmas day – she fell in her apartment. I didn’t even know about it, a friend of mine called to let me know. I went to visit her a few times since then. Since Monday or Tuesday she is in a rehabilitation hospital. I was there yesterday. Horrible place. Never in my life I saw such a run down hospital. Two poor nurses are running non stop between a whole wingfull of sick, old people. Lifting and moving them, changing diapers, etc. All this for minimum wage. And they are even expected to smile.
I was shocked. Eight old ladies in one room, laying quietly in their beds with their eyes closed, or with that tired, blank look that only old people in a hospital have. Lily sits up, which is good news, and even her sense of humor is back.
This morning I was thinking that I have so much to be grateful for. I am healthy, I can move alone, eat alone, I can dress myself, I can take a shower, go the bathroom, and comb my hair. I can even run, ride a bike, jump, work, go for a hike, I can smile. And I must be very thankful for all this, because these things are not a matter of course, just like many other things are not.
I have a roof over my head, there is heating, there is a window I can open if I want to, I have coffee and I have a coffee maker and a stove too, I have a job, a significant other, I have parents and friend.
Furthermore I have a radio, and internet, and a blog - things I could live without but are good to have.