Bakker! / Got boots!

Megvan! Heuréka! Szezonvégi leárazás van a Mountexben, 10 000 Ft-tal olcsóbban vettem az eredeti árnál. Ezt írják róla:
Nagyon kényelmes, pehelysúlyú trekking/hegymászó bakancs, mely olaszos könnyedséggel illeszkedik a lábhoz. Kényelmesen lehet benne kisebb súlyokkal menetelni, de elég rugalmas ahhoz, hogy lesprintelhessünk vele egy erdei nyomon. A Thunder GTX ennek a típusnak a csúcsát testesíti meg. A Nabuck bőr felső strapabíróvá és jó megjelenésűvé teszi, míg a acél megerősítésű középtalp merevítő megvédi a talpat a talaj egyenletlenségeitől. A Gore-Tex belső szavatolja a vízállóságot és jó szellőzést biztosít a lábnak. Az olyan "LaSportivás" részletek, mint a gumi cipőorr-perem, és a formázott sarok megerősítés emelik az átlag fölé.

Vettem hozzá klassz zoknit is, úgyhogy jöhet a mehet. Jövő vasárnap mindjárt egy hótalpas túrával kezdem az osztrák Alpokban.

La Sportiva Thunder GTX

Finally got boots! Very nice ones, for a very good price too. This is what I learned about them:
Women’s lightweight waterproof hiking and backpacking boot with an incredible Italian fit for moderate to rugged terrain. It is designed to support moderate loads while being supple enough to sprint down the trail. Molded heel reinforcement helps lock in the foot on sketchy trails. Vibram outsole and XSV rands for all terrain traction. Gore-Tex lining is 100% waterproof. The Thunder GTX is at the top of the heap in this class. La Sportiva details like a rubber toe rand and molded heel reinforcement make this fast and light boot stand out in a crowd.

Bought good hiking socks too, so now I’m all ready to rock on the rocks. Next Sunday I’ll start with a snowy hike in the Austrian Alps.

Facebook

Hát ez a nap is eljött. Pedig sokáig ellenálltam, mint a mobiltelefonnak annak idején. De a héten beadtam a derekamat, és feliratkoztam a Facebookra. Világraszóló iwiw. És ami az egészben a legkétségbeejtőbb, az az, hogy egyelőre még szórakoztat is. Biztos mert még új. Aztán két hét múlva majd jól megunom ezt is, ahogy az lenni szokott az ilyen internetes pótcselekvésekkel. Csak hát most tél van meg minden, meg hát amúgy is itt ülök a gép előtt egész nap, pár kattintással több vagy kevesebb, az már oly mindegy.

Bakancsom még sincs, de keresek lelkesen.

Valamint:
„Elvetemültem személyemben, ahogy sohasem.
Valaki mondja meg, mi a fenének ölelem
A facsemetéket lelkesen a tereken?” (Geszti P.)

Filóztam, mi legyen a hét klipje, aztán úgy döntöttem, hogy ezekre a szürke téli napokra a Bunkó blues lesz az egyik legjobb gyógyír.

***************

The day has arrived. I resisted for years, like I did with cell phones at the beginning. But this week I signed up to Facebook. And for now I even find it kind of interesting. Probably because it’s new for me. And in a few books I’ll be totally bored and sick and tired of it, as it usually happens with me and these internet sites. But now it’s winter and all that, and I anyway sit in front of the computer all day, so a few more clicks don’t matter much.

I still don’t have boots, but I keep looking for them.

Clip of the week is really for Hungarian speakers this time. A hysterically funny song from the late 80’s.

Bakancsvadászat / Boots search

Én úgydeúgy szeretnék egy pár klassz bakancsot, amiben jól elmehetnék hótalpas túrára az Alpokba! Ennek érdekében ma csomót nézegettem itt a neten (hol is?), de egyelőre nem találtam semmit. Csak egy jó kis használt síruhát ezerötér', meg is vettem izibe'. TeszVesz.hu. Most viszont elmegyek korizni, mert korim legalább van, a pálya meg úgyis pár hét múlva bezár.


I so much want a pair of good hiking boots so i can go on a hike in the snowy Alps! For this reason I surfed the net for quite some time today, but still nothing. At least not boots wise. Because I found a nice used ski outfit for a very good price and bought it immediately.
And now I’ll go skating, because skates I do have. And besides, in a few weeks the rink will close for the season.

Grrrrrrrrr

Húúú de fel tudnak húzni a gusztustalan korrupt emberek! Hajtják a semmit, (most mérgemben majdnem azt írtam, hogy keverik a sz*rt) mert állandó bizonyítási kényszerük van, hogy ők mennyire fontosak, és főleg, hogy mennyire jogosan gombolnak le pénzeket mindenféle helyekről. Mert nekik közük van hozzá. Mert nekik látni kell. Nekik muszáj felügyelni. Szükséges az engedélyük. Amit meg is adnak, ha elég jól meg lesz fizetve. Komolyan mondom, az ötvenes évek horrorisztikus történeteiből hallani ilyesmit! Van ugye a besúgó, aki pénzt kap azért, hogy besúgjon, így be is súgja a megfelelő hatóságnak a nem is létező problémát, amit a megbízója kitalál. A hatóság jön, lát, és győz, mert tudja, hogy az övé az utolsó szó, akkor is, ha nincs probléma. Miért? Csak. Mert ő a hatóság. És mint olyan, ő nagyon fontos, neki még fontosabb jogszabályokat kell betartania és betartatnia. Ja, hogy azok amúgy is be vannak tartva? Nem baj. Azért ő ajánl valakit, aki majd jó pénzért megoldja a nem létező problémát. Ez a valaki persze, tudjuk jól, a besúgó megbízója. És mivel szép pénzt kap azért, hogy megkeresse a lehető legkacifántosabb megoldást a nem-is-problémára, ő fizeti ki a besúgót is, és a hatóságot is. Ez aztán az összmunka. De nevezhetném akár maffiának is. És tehetetlenek vagyunk.
Mennyi idő, mennyi pénz, mennyi mellébeszélés, mennyi fölösleges kör!
Azt mondja a Poszi, engedjem el. Ne engedjem, hogy az én problémám legyen. És Poszinak igaza van. De azért csak felháborodhatok legalább egy kicsit, nem?


Corruption drives me oh so mad. When people create non-existent problems so that they can solve them for a nice chunk of cash. They are ever so small, so they work real hard trying to prove how important they are. How important their role is in a matter that was never their business at all. It reminds me of the horror stories from the 50’s. There’s the squealer, who squeaks on someone for some non-existent matter created by his mandator, informs the authorities. There is of course no real issue, however, the authorities suggest someone, who will develop a difficult-enough sounding fake solution for the non-existent problem for a respectable amount of money. We all know very well that this someone is the mandator of the denouncer and that the 3 of them will share the money he gets for the fake solution. What a teamwork, hey? Or should I call it mafia? Anyhow, we don’t have much to do against it. It’s disgusting and very frustrating. How much stolen time and money, how much crap and evasion!
My friend, Poszi tells me to let go. To take it easy. To not make it my own problem. And I know he’s right. But I can still be at least a bit outraged, no?

Népszabadság

Ezt Zsozsó küldte át ma reggel.

Hát ez egy nagyon érdekes cikk, de még nem tudom, tetszik-e vagy sem, és azt sem egészen értem, mi a célja vele.
Egyrészt abban teljesen igaza van, hogy a mazsihisz egy undorító gennygóc és a zsidóság ügyét (már ha van ilyen globálisan) inkább hátráltatja, mint elősegíti. De vajon jó-e az, ha ezt a népszabiban boldog s boldogtalan elolvashatja? Egyrészt nem, mert baromi ciki. Másrészt igen, mert olyannyira ciki, hogy attól talán még a mazsihisz is elszégyelli magát egy kicsit, és esetleg változik majd valami, bár erre elég kis esélyt látok.
Az mondjuk kicsit visszatetsző, meg olyan erőltetett reklámízű, amikor aszongya, hogy a mazsihisz az ugye mekkora gáz, bezzeg itt vagyunk mi, a klassz emih, inkább nekünk adjátok a manit. Szóval nem is tudom.

LXXV

Please do not feel abandoned, dear English speakers. You actually get the best parts.
In the previous Hungarian post I go on rambling about my debate with my own self whether to give charity to some beggars or not. Because although I realize that many of them are liars, I still feel bad to just walk away without giving a penny; but if I give I sometimes end up feeling like I’ve been fooled.
And though as far as I’m concerned this dilemma has absolutely nothing to do with Shakespeare’s Sonnets, the last 2 lines line of the beautiful Hungarian translation of Sonnet 75. popped into my head while I was writing down my thoughts.
So here it comes:

LXXV

So are you to my thoughts as food to life,
Or as sweet-season'd showers are to the ground;
And for the peace of you I hold such strife
As 'twixt a miser and his wealth is found.
Now proud as an enjoyer, and anon
Doubting the filching age will steal his treasure;
Now counting best to be with you alone,
Then better'd that the world may see my pleasure:
Sometime all full with feasting on your sight,
And by and by clean starved for a look;
Possessing or pursuing no delight
Save what is had, or must from you be took.
Thus do I pine and surfeit day by day,
Or gluttoning on all, or all away.

Koldus szegényen vagy királyi gazdagon?

A koldusokat, ugye, sajnálni kellene. Meg persze segíteni őket. Csak ez nem mindig megy, mert néha annyira belekeverednek a saját hazugságaikba, hogy az olyan… nem is tudom milyen… tragikomikus vagy mi, sőt időnként egyenesen dühítő, hogy ha már hazugsággal próbálnak pénzt kicsalni az emberektől, legalább ne nézzenek mindenkit ennyire igen nagyon hülyének. Tegnap délelőtt a Deák téren odajön egy nő, mondja, hogy Kolozsvárról jött, blablabla. Kérdezem, minek jött pont ide, Kolozsvár sokkal szebb hely, meg különben is, ha már onnan eljött, hát találhatott volna jobb helyet is talán, most, hogy már EU, meg különben is, na. Erre mondja, hogy így meg úgy, külön vagyok az uramtul, jaj de nehéz, blablabla. Külön van az urátul, oké, de hogy ettől miért kell Kolozsvárról pont Budapestre jönni koldulni, azt még mindig nem értem. Nem baj, ha már így szóba elegyedtünk, gondoltam, nem hagyom ott csak úgy, mert bár egy szavát se hittem el, ugye azért mégiscsak rosszul éreztem volna magam, ha nem adok semmit. És még az időzítés is tökéletes volt, hiszen pont ahogy a kezébe nyomtam az érmét, és egy másodperccel sem előbb tűnt fel mellettünk pimasz vigyorral a képén az ura, akitől, ó jajj, akkor már vagy 2 perce külön volt.
Épp el is felejtettem azt a kis esetet, mígnem este, szintén a Deák téren, a magánbeszélgetésembe bele nem csöppent egy néni a zacskóival. Nyomta a vicces szöveget, nyelveket beszél, minden, látszik, hogy nem akárki ő, nem az utcán kezdte; aztán mikor kividámkodtuk magunkat, jött a jaj-hova-jutottam-duma. Hát jó, úgy tűnik, ez ma egy ilyen nap, adom a százast, ezen ne múljon, nem pont ez fog hiányozni. Ám nénink, ahogy megpillantja, mi került a kezébe, kiül az arcára az a műkönyörgés, amitől mindig úgy felmegy a pumpám, és közli, hogy ez kevés, és adjunk többet.
Na tessék. Itt a dilemma. Hogy mi a jobb: ha emberszámba veszek másokat, akkor is, ha koldulnak és büdösek, és nem nézek át rajtuk és nem alázom meg őket, mert épp elég rossz nekik, hogy úgy élnek, ahogy, holott pontosan tudom, hogy én vagyok átverve; vagy ha azzal a tipikusan magyar, kemény és zárt arckifejezéssel megyek tovább, mint mások, és meg se hallok, meg se látok (vagy legalábbis úgy teszek) egy hozzám forduló embert. Ha dörzsölt vagyok, és nem hagyom, hogy kihasználjanak, kizsákmányoljanak, becsapjanak, ha csak látszólag is, mert hiszen tudom jól, mi a valóság; vagy ha még nem veszett ki belőlem minden emberség (akár nevezhetném ezt divatos szóval szociális érzékenységnek is), és bizony összeszorul a szívem az idős néni láttán (ha mégoly hazug is), akinek este tízkor otthon kéne aludnia vagy néznie a Híradót, ahelyett, hogy szatyorban cipeli az életét a téren.
Gondolom, mint a legtöbb dologban, itt is kell lennie egy egészséges határvonalnak, egy arany középútnak. De vajon hol lehet?

„Koldus-szegény királyi gazdagon
részeg vagyok és mindig szomjazom.”
(William Shakespeare: 75. Szonett; Szabó Lőrinc ford.)

Üvegfa / Glass tree

Hó. Fagy. Eső. Havaseső.
Ebből lesz az üvegfa.

Snow. Frost. Rain. Sleet.
That’s what makes a glass tree.

Step

Így lépünk rá másokra.
Erre ma reggel döbbentem rá a villamoson.



This is how we step on others.
I made this pic on the tram this morning.

Zúzmara / Frost

Télapó zúzmarát fújdogál az ágon. Bizony. Végre itt a tél, a hó, a zúzmara, a zimankó, a szánkószezon; a hógolyózás utáni teázás, valamint az utcai csúszkálás és szentségelés időszaka, amikor a felsózott járda trutyija olyan szép fehérre fodrozza a csizmánk szélét.
Annyira jó a tél! A héten talán szánkózni is megyünk, meg kirándulni. Vasárnap. Sej, haj, Rozi. Voltunk az elmúlt vasárnap is az Óbudai hegyekben, a csodaszép hóban. Kicsit meg vagyok csúszva most itten az események időrendi sorrendjét illetően, pedig (vagy pont mert) nagyon sok érdekesség történik mindig, s majd még mesélek.

**********************

Winter has finally arrived. The beautiful winter, with its snow and frost, with its chilly freshness. The season of a nice cup of hot tea after playing in the snow; and the season of sledging not only on the hillside but on the streets as well, while the salty grunge leaves its white lace on out boots. I like winter! Hope we can go sledging this weekend, and maybe get out a bit in the white forest. Last Sunday I had a chance to be out in the snowy mountains near Budapest and it was so beautiful. My posts here are a bit delayed, I know, but lovely things happen all the time so I’ll keep writing soon.