Jampec

„Ó, Andi, Andi, Andi, én nem vagyok olyan jampi…”
Emlékszünk még a Hungária együttes nagy slágerére? És azt vajon tudjuk-e, hogy milyen is egy „olyan jampi”?
Ezt persze nem is kérdezném, ha nem a jiddis nyelvből eredne eme ékes magyar szavunk is.
A jampec nem héber gyökerű szó, hangzása alapján inkább valamely szláv nyelvből került a jiddisbe (eredeti jelentése: bolond), onnan pedig a magyar szlengbe, hogy aztán később magyar szóként még a szótárakba is bekerüljön.
Az Idegen szavak szótára szerint a jampec nem más, mint „A divat kirívó modernségein kapó, feltűnően viselkedő, léha fiatalember”. A szó azonos jelentéssel bíró, rövidebb alakja a jampi, mely a börtön-szlengben viszont a szabadulás előtt álló elítéltet jelöli.
A jampec-jelenség úgy a 30-as évek környékén jelent meg Magyarországon; a név viselői akkoriban elég rosszhírű alakoknak számítottak. Az ötvenes, majd a hatvanas években jampecnek lenni már divat volt, sőt, mivel a jampecok által képviselt viselkedésforma és a hozzá tartozó jellegzetes, feltűnő öltözködés nem volt „központilag támogatott”, sokan a lázadás egy formájának is tekintették.
Ha akad, akinek még mindig nem jelent meg a kép, hadd segítsek: képzeljünk el egy csőnadrágot, egy pöttyös szoknyát, egy bőrdzsekit, és hozzá egy táskarádióból a „rokit”. Megvan, ugye?
Itt és most nem bocsátkozom hosszas fejtegetésbe arról, hogy a hatvanas években miként is „tetőzött az ifjúsági probléma”, noha a téma roppant érdekes, és személy szerint nekem ez a korszak az egyik kedvencem.
Na jó, de hogy kapcsolódik mindez a zsidósághoz? Szerintem sehogy. Csak egy újabb szócikk a zsidó szavak sorozatban…

2.

Ma a második hetemet zárom az új melóban.
És még mindig tetszik! Ezt jó jelnek veszem.
Hősiesen kelek ám reggel korán, a metrón iszom a kávét, időben itt vagyok, teszem a dolgom, ahogy kell.
Olyan jó érzés normálisnak lenni.
Tegnap reggel még megfagyott a házunk előtt a felmosóvíz.
És ennek viszont már sokkal kevésbé örülök, hogy így február végén megint elkezdett durván hideg lenni, havazni, mikor már javában a napsugaraknak kellene kényeztetni a kis újszülött hóvirágokat.
Mindig a február a legnehezebb.

------------------------

Today i am closing my second week at the new job.
And i still like it! So i take this as a good sing.
I get up nicely early in the morning, have my coffee on the subway, get in on time, do what i have to do.
Feels so good to be normal.
Yesterday the sponga water froze in front of our building.
This part makes me less happy. This cold and the snow are really not fun at the end of February, when sweet sunbeams should be hugging the little newborn snowdrops.
February is always the hardest.

Gyors életjel munka előtt/ Quick update before work

Na most, hogy ilyen ügyesen, ilyen korán bejöttem dolgozni (bizony-bizony, új élet kezdődik!), gyorsan-gyorsan elmesélem, hogy jajdejó, hogy van munkám, sőt, munkahelyem, feladatom, kollégáim, és ezt roppant mód élvezem. Egy hét alaptréning után ma van az első "éles" napom. Nem mondom, hogy túl effektív leszek, nyilván bőven van még mit tanulni. De nem is ez a lényeg.
Amúgy meg minden megy szépen a maga útján, csak ne lenne ilyen rohadt hideg.

-------------------------

Now that i came into work so early (yeah, a new life is about to start!), quick-quick i want to express how happy i am to have work, and even more so a job, i have tasks and colleagues, and i like all this a lot. After a week of basic training this is my first "real day". I am not sure how effective i will be, i sure have a lot to learn still. But this is not what matters.
Besides this everything is going just fine; i only wish it wasn't this freaking cold.

Viktoria

Ismét kaptam egy szépséges ajánlott levelet (immáron a harmadikat három hónapon belül) a Magyar Királyi Kincstártól Vas Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságától.
Azért vagyok kicsit megkeveredve ezekkel a fránya nevekkel, mert a szóban forgó intézményt eddig szimplán csak Vas Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnak hívták; az előző leveleken még így is szerepelt a feladó, sőt, ezen a mostanin is, csak az előre nyomtatott borítékra ráragasztottak egy népnemzeti kormányhivatalos matricát. Bélyeg sajnos nincs rajta, pedig azon meg lehetne Viktor képe, és az milyen klasszul nézne már ki.
A levél szigorú hangon megró engem, hogy nyugdíjfolyószámlámon 1 azaz egy havi elmaradásom van, amit szíveskedjek haladéktalanul, 8 napon belül rendezni, mert ellenkező esetben lesújt rám Viktor a törvény keze (vagy ha nincs még ide vágó törvény, akkor addig majd gyorsan hoznak egyet), és jól megszűntetik a szerződésemet, s akkor aztán nézegethetek, a nyugdíjamat meg fújhatom. Amúgy meg örülhetek, hogy ők ezt már most, jó előre közlik, nehogy aztán 65 évesen érjen a meglepetés. Ezt nem írták, ezt én mondom.
Az előző levélben szintén fenyegettek, mert szintén elmaradásom volt. Méghozzá azért, mert az első, három hónappal ezelőtti, totálisan értelmetlen levelükből gyengélkedő felfogásommal nem világlott ki számomra, hogy azt az összeget, amit eddig a magánnyugdíj pénztárba fizettem be, az új törvény értelmében bizony már a kormányhivatalnak kellene befizetnem. Ezért aztán szépen befizettem a magánba, aztán mikor jött az első fenyítés, akkor azt az összeget, amit már egyszer befizettem, az akkor mellékelt csekkeken befizettem ismét, ezúttal a kormánynak, magánéktól pedig ajánlott levélben visszaigényeltem a tévesen befizetett összeget, amitől gyanítom, hogy akár el is búcsúzhatok. A mostani szerelmeslevélhez nem mellékeltek csekket, de nem baj, mindjárt felhívom őket, úgyis annyira szeretem azt a zenét, amit addig a 20-30 percig játszanak nekem, míg tartanom kell a vonalat, mert össze-vissza kapcsolgatnak.
Egyébként igen megható, hogy része lehetek annak a „példátlan összefogásnak”, amit az állami nyugdíjrendszerbe átlépők 97 százalékos aránya jelent. Pedig előttem is ott volt a választás lehetősége; ezt bizonyítja az a 3 százaléknyi vagány és öntudatos önkéntes lúzer, aki nem engedett a népnemzeti zsarolásnak javaslatnak, és dafke nem engedte magát áttenni, fog is ezért szívni rendesen.
Tegnap este az jutott eszembe, hogy nem csak a hivatalokat kellene átnevezni, hanem az egész országot is. Lehetnénk ezentúl például Viktoria. Csak mert az olyan szép, győzedelmes hangzású.

----------------------------------------------

Sorry folks but I am not going to translate this post. It has to do with the disgusting daily politics here in Hungary that you probably don’t even want to know about anyway.

Gerloczy

Azt vettem ma észre, hogy az itthon töltött idő egyenes arányban áll a házkörüli teendőkkel. Érdekes, nem?
Ezen kívül ma a Gerlóczy kávéházban uzsonnáztunk, mert részt vettem egy nyereményjátékban és nyertem két uzsonna-utalványt. De amúgy is ez a kedvenc helyeim egyike Budapesten. Az épület kívülről kicsit Antwerpenre emlékeztet, ott vannak ilyen háromszögű utcasarkok. Jó a kávé és minden egyéb is, számomra a legkülönlegesebb mégis a gyönyörűséges élő hárfa zene. Osztriga és tenger gyümölcsei kóstolóra is mehetnénk, de az valahogy nem az én műfajom…
És még az is jó, hogy ma újra megnyílt a kedvenc tornatermem.
Ez egy jó hónap lesz, ha ilyen jól kezdődik!

----------------------------

I noticed today that the more time I spend at home the more I have to do around the house. Interesting, hey?
In the afternoon we went to Gerloczy, one of my favorite coffee shops here in Budapest. I took a quiz via the internet a couple of weeks ago and I got free coffee for it. But this is not the reason I like the place. First of all, the triangle corner where the building stands reminds me of Antwerp. They serve good coffee and other yummy things, but the best of it all is the beautiful live harp music. I also have an invitation for oyster tasting but just that ain’t my cup of tea…
The other good thing that happened today is that my favorite gym got re-opened.
This gotta be a good month, after a beginning like this.

Állás / Job 2

Ma aláírtam a szerződést az új munkahelyemen.
Baromi jó érzés volt.
Annyira örülök, hogy végre lesz egy normális munkahelyem, mint minden (?) normális (?) embernek. A helyzet az, hogy most jutottam el odáig, hogy hagyom a kamaszos, világmegváltós álmaimat, hogy nekem majd olyan munkám lesz, amit imádok, amiben én vagyok a legjobb, ami hasznos és fontos és közben mindenki engem ünnepel, hogy mennyire ügyes és okos vagyok, ja, és persze közben, mintegy mellesleg halálra keresem magam.
Azt hiszem, nagyon keveseknek adatik meg az ilyesmi.
Szóval, valószínű, hogy már nem nagyon leszek körülrajongott rock sztár, világhírű bűvész, Pulitzer díjas újságíró, ünnepelt író, költő, közéleti személyiség, és be kell látnom, hogy a kívülről nagyon tetszetős csóróskodós bohém élet sem nekem való.
Nem, nem akarok továbbtanulni a doktori fokozatra, mert jelenleg semmi értelmét nem látom, és nem, nem megyek el tanítani minimálbérért, és nem, nem akarom magam az üres zsebű szabadság-illúzió kedvéért ilyen-olyan intellektuális tevékenységből feketén fenntartani.
A lényeg jelen pillanatban inkább az, hogy legyen értelme reggelente felkelnem, hogy legyen egy hely, hol meg kell jelennem és bizonyos dolgokat el kell végeznem. Vagyis hogy hasznosnak érezzem magam, legyenek körülöttem emberek, és kapjak a munkámnak megfelelő fizetést. Úgy tűnik, ez a szerencsés konstelláció most majd jól meg is valósul.
Nem úgy, mint az előző munkahelyemen, ahol ugyebár folyton egyedül kuksoltam (írhatnám úgy is, hogy „csesztem a rezet”, de én ilyen csúnyát nem írok), a munkámat totálisan értelmetlennek és feleslegesnek, de minimum alulértékeltnek éreztem, saját magamat pedig totálisan ignorálva és hülyének nézve. És persze ennek a minden mindegy állapotnak megfelelően alakult a fizetésem is, ami népmesei motívumokkal élve: hol volt, hol nem volt.
Úgyhogy legyen bármily kispolgári, én bizony minden reggel szépen be fogok menni dolgozni, és majd munka után leszek intellektuel és rock sztár és bűvész és minden egyéb.

--------------------------

Signed the contract for my new job today.
Gosh it felt so good.
I am so glad to know that now I will have a normal job like all (?) the normal (?) people do. The truth is that lately I got to the point where I gave up my teenage world-saving dreams, things like I’ll have a job I absolutely adore and of course I am the best at it, a job that is beneficial and important and everyone adores me for being so smart and clever, and by the way I would be making tons of money with it.
I think that very few people are this lucky.
So it looks like I might not become a famous rock star, a well known magician, a journalist, a poet, a writer, or any kind of celebrity; and I must acknowledge that the always broke bohemian life is not for me either.
No, I do not want to study for PhD because I just don’t see why that would be good for me at this point, and no, I do not want to teach in a school and earn minimum wage, and no, I do not want to be a poor but free intellectual and/or illegal freelancer either.
The main goal for me at this point of my life is to have a reason to get up in the morning; to have a place where I have to be and to have tasks that I have to do. In other words I want to feel useful, I want to have people around me, and I want to make money that corresponds with the work I do. It looks like at my new job I will have all this.
Unlike at my old job, where I was alone all the time, I felt like my work was pointless and superfluous but at least undervalued and I myself felt completely ignored and fooled. And of course my salary was in perfect harmony with this flippant situation: either I got it or I didn’t…
So however philistine it may or may not sound: I will go to work every morning like good girls do, and after work I can still be intellectual and make music or be a magician or do whatever I want to do.