Fotok is

lesznek am. Most, hogy van klassz fenykepezos telepofonom, majd a sajat gepemrol felteszek parat.

Now that i have a cool new phone with a decent camera, i will soon upload a few pix from my own computer.

Mini Camino

Meg mindig itt vagyok ezen az ekezetlen billentyuzeten. De sebaj. Azert elmeselem a mai napot. Ami jo is volt, hasznos is, es meg kellemes is. Elso napnak tokeletes. Miutan tegnap azt hittem, faradt vagyok mint atom, ma reggel hetkor ugy kipattantam az agybol, hogy magam is meglepodtem. Aki nem hiszi, jarjon utana.
Kave, ujsag, cornflakes, ilyesmi. Buli, fanta, haverok. Ja nem, az nem volt.
Annal sokkal jobb otletem tamadt. De ehhez tudni kell, hol vagyok, ugyhogy akkor talan el is arulom. Kfar Achimban, egy kicsi faluban, igazi faluban; allatok, novenyek, nyugalom. Es hogy kicsit egyedul legyek es atgondoljam az utobbi idoszak lelki viharait, elindultam reggel, es 2 es fel oran keresztul mentem-mendegeltem a faluhoz kozeli gyumolcsosben.
Ez az ido pont arra volt eleg, hogy majdnem bekeruljek abba a jo kis gondolkozos hangulatba. Szoval azert a legrovidebb Caminotol is igen messze volt ez. Viszont meghozta a kedvemet es a batorsagomat ennel hosszab turakhoz. Meg persze azert gondolkoztam is kicsit. Pl. azon, hogy vajon melyik faluban fogok kierni a barack es granatalmafak vegelathatatlan soraibol.
Delutan megallapitottam, hogy Kiriat Malachi egy biztos pontja az eletemnek. Az elmult 15 evben ott semmi sem valtozott. Ennek oromere rogton vettem is egy kis uveg vizet 6 sekelert. A szuperben 4-ert masfel litert kapni. Mindegy, ez belefer.
Kicsit kesobb volt nagy palacsintasutes, aztan pedig rovid eszmecsere a jemeni-askenaz baratsag jegyeben.
Holnap pedig var Jeruzsalem.

Still here on this upsetting keyboard... but never mind. Had a nice and relaxing day anyway. A perfect first day.
Yesterday i thought i was so tired. Nevertheless this morning i surprised myself and jumped out of bed at 7 o'clock (yeah, i know it's hard to believe).
Quick coffee, newspaper, cornflakes. No, not quick, in fact it was very slow. No reason to rush. I am in Kfar Achim; a small village with animals, plants, peace and quiet.
After the emotional storms of the past few weeks (or at least days) today i thought it would be good to be completely alone for a bit and just think. So i went out walking for 2 and a half hours in the fields surrounding the village. This time was barely enough to get me into the thinking mood.
Not even to be compared even to the shortest Camino. But now i know i could do a longer tour. And hopefully i will some day, some place. Maybe somewhere, over the rainbow.
Of course i was thinking while i walked; or rather i was wondering if i will end up in the right village when i get out from between the never-ending apricot and pomegranate trees. After all i did.
In the afternoon I got to the conclusion that the town of Kiriat Malachi is one of the few things in my life that hasn't changed even a bit in the past 15 years. I was so relieved I quickly bought a small bottle of water for 6 shekels. In the supermarket i could've gotten a liter and a half for 4. Doesn't matter.
Later on I made pancakes (Hungarian specialty for my Israeli relatives and friend) and had a nice chat with some Yemenite folks.
And tomorrow – the holy city is waiting for me.

Israel. Here I come.

Igen-igen, itt vagyok megint. Meg nem tudom, jo-e ez nekem avagy sem.
Az mar biztos, hogy ekezetek nincsenek ezen a gepen es nehany betu be van ragadva es ettol megorulok. Majd mashonnan irok.


Here i go again. Don't know if i wanna be here or not. All i know is that this keyboard is driving me crazy so i'll write from some place else.

Csönd vagyok

Reggel van, a konyhában ülök. Kortyolom a teát.
Mindenféle érzelmes gondolataim támadnak.
Megint-magányról, meg annak okáról, okairól. Meg hogy, hogy is van az, hogy az ember ugye jól kitalálja magának az életét, csak közben történik egy s más.
Mentch tracht, G-ott lacht; mondhatnám vicceskedve jiddisül (magyarul kb. annyit tesz, hogy "Ember tervez, I-sten végez"). De ez most valahogy nem is olyan vicces.
Csönd van, és én csöndben vagyok. Csönd vagyok. Csönded vagyok.
Mint abban a régi dalban. Nem is lehetne ezt jobban mondani.

Bereményi Géza:
Csönded vagyok (Cseh Tamás zenéjére)

Most elmondom, mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.

E szó jó: csönd vagyok, csönded vagyok.
Ha rám így kedved van maradhatok,
ülhetsz csak tűrve, hogy dal nem dicsér,
se jel, se láng csak csönd, mely égig ér.

S folytatom mid vagyok, mid nem neked,
ha vártál lángot, az nem lehetek,
fölébem hajolj, lásd hamu vagyok,
belőlem csak jövőd jósolhatod.

Most elmondtam mid vagyok, mid nem neked.
Vártál ha magadról szép éneket,
dicsérő éneked én nem leszek,
mi más is lehetnék: csak csönd neked.

(Videó is van. Klikk a bejegyzés címére.)

Tüntetőleg dömdödöm

Hogy ezeknek a tüntetőknek nincs még elegük...!
És mivel a csapból is ez folyik, nem, én nem írok róla.
Tüntetőleg csak annyit mondok:
DÖMDÖDÖM!

(Egyes meg nem erősített források szerint ezen bejegyzés írója röviddel az iromány közzététele után célba vette a Király utcai postát, ahol két levelet is feladott. Útközben elhaladt több közért és vendéglátóipari egység mellett; ezalatt az időjárásra való tekintettel sötétbordó napszemüveget viselt, melynek állítása szerint abszolút semmi köze politikai hovanemtartozásához.)

Ki viszi át...?

Nagy László: Ki viszi át a Szerelmet

Létem ha végleg lemerûlt
ki imád tücsök-hegedût?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezõvé a szikla-
csípõket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verõereket?
S dúlt hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerûlt,
ki rettenti a keselyût!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

Shana tova

Hát ez meg hogy lehet? Hogy történhetett? Ilyen gyorsan…?! Akárhogy is nézem, már megint eltelt egy év. Döbbenetes, hogy megy az idő, és hogy milyen halvány fogalmam van róla.
Persze, ha jobba belegondolok, tulajdonképpen rengeteg minden történt azóta, hogy tavaly ilyenkor feltettem azt a jó kis sófáros képet ugyanide. Kívül (úgy értem, rajtam kívül, körülöttem, a világban) belül (a szívemben, a lelkemben, és a kis kobakomban), és mindenhol (azaz mindenhol, amiről tudok, csak most nem jut eszembe, meg amiről még sejtelmem sincs, meg az is, amiről már van).
Jó év volt ez. Sokat tapasztaltam, éreztem és tanultam, ami mint tudjuk, évmilliókra lesz tulajdonom. Csomó mindenre rájöttem, csomó mindent kigondoltam, ezt-azt meg is valósítottam. Sok minden van még folyamatban, amiről számot lehetett vetni az elmúlt hetekben-napokban, és lehet most is. Lehet persze bármikor, de azért mégis ilyenkor van itt az ideje legfőképp, mert most ilyenek az energiák a világban. Rosh Hashanaiak.
Nagyon jó minjent sikerült találnom az idén (számomra az elképzelhető legjobbat - kántorkoncert nélküli, mégis éneklős, szép és erőteljes ima, olyan, ahova mindenki azért megy, hogy imádkozzon, nem pedig azért, hogy a többieket bámulja, majd később megtárgyalja, mit látott), ennek köszönhetően nagyon mély, megható és gondolatébresztő imádkozásban vettem részt. Pedig az idén annyira hirtelen jött az Újév, hogy még gondoltam is: hogy lesz ebből Rosh Hashanai hangulat? De végül lett.
Sok átgondolnivalóm van. Rengeteg folyamat zajlik mostanában, sok minden van függőben, vannak dolgok, amik évek óta kavarognak, szóval, van min dolgozni az idén is.
Talán megtanulok végre 10 ujjal gépelni.
Nyitott leszek; ki-, és beengedek dolgokat.
Nem zárom be magam.
Sokat gondolkozom majd, sokat imádkozom, és többet figyelek befele.
Sportolok, sétálok, kirándulok.
Szembenézek, feldolgozok.
Ha kell, változtatok.
Építem a jó kapcsolatokat és lefaragom a rosszakat.
Folytatom tovább önmagam keresését, és igyekszem nem félni attól, hogy megtalálom.
Egészséges leszek és jól fogom érezni magam.
És biztos lesz még sok más is.


Oh boy oh boy. How did this happen? How did a whole year go by this fast? Amazing how time flies and how much I don’t feel it.
Now that I come to think of it, lots of things happened since I uploaded that cool shofar picture last year this time around. Inside (in my heart, in my sould, in my head) and outside (around me in the world) and upside down (oh yeah) and all around (meaning everywhere – stuff I know about but I can’t remember at the moment, stuff I don’t have any idea about and stuff I only have ideas about).
A good year this one was (said Yoda). I learned a lot, saw a lot, felt many feelings. Realized many things; about life, about myself, about the surrounding world and about my place in it. Thought a lot, and even accomplished this and that. There are many-many things in process; and in the past few weeks and days I had a chance to think them over well. This can of course be done any time, but now, these days, meaning Elul, Rosh Hashana and Yom Kippur are especially good for this. These are very deep and powerful days. There is an opening to spirituality, to G-d. This is just the energy of this time period.
I found a very good minyan this year (actually the best for me – no cantor concert, no chazanus, just simple singing and powerful prayers; a place where everybody was there to daven and not to stair at others so that later they’ll have what to discuss). So it was very uplifting, touching and enlightening. Which is very good, because a few days before the New Year I was wondering how I would get into the Rosh Hashana mood.
I have plenty to think about this coming year. Lots of things are in process nowadays in and around me, some have been around for years and still up in the air.
Maybe I’ll finally learn to type with 10 fingers.
I will be open to let things in and out.
I won’t close myself.
I will think a lot, pray a lot, and will look inside more.
I will walk, do sports and go hiking.
I will face and process “issues”.
I will not be afraid to change things, if needed.
I will work on good relationships and drop bad ones.
I will keep looking for myself and will try not to be afraid of finding it.
I will be healthy and happy.
The list is much longer, I'm sure, but this is what I could think of for now.

Szélről és bicajról / Biking in the wind

Szeretem ezeket az őszi vasárnap délutánokat!
Már nincs nyár de még nincs tél se, pont csak ősz van, szép ősz, jó ősz. Nincs már meleg, és hűvös-friss-csípős a levegő az orrunkban. Este kicsit fázva bújunk a takaró alá, jólesik a testünknek - lelkünknek egy tea, egy leves.
És vasárnap - jaj de jó olyankor.
El lehet menni ide, oda, s amoda.
Például bicajozni, a Lupa tóhoz. Néhány hete még úszni is lehetett. Tegnap pedig már annak is örültünk, hogy oda tudtunk tekerni arra a tóba benyúló földnyelvre anélkül, hogy biciklistül elfújt volna minket a szél.
Míg Rafi a szörfösöket (hej de szép szó is ez!) fényképezte, én a szélvihar elől egy ottfelejtett markológép (vagy traktor? esetleg daru?) fülkéjébe menekültem. Ki gondolná, mi minden van egy ilyen fülkében! Először is, nem én voltam ott az első látogató, és hát az elsőnek valahogy csak be kellett jutnia, így vigyáznom kellett, fenn ne akadjak a betört plexi darabjain. Kis otthonos fülke volt, színes pokróccal az ülésen. Két kezemnél két nem működő irányító bot, két lábamnál két élettelen pedál, amikkel ettől függetlenül remekül lehetett játszani. Tőlem jobbara az ablakon egy zöld műanyag katona himbálózott békésen spárgára kötve. Nem messze tőle egy jobb napokat látott napszemüveg jobb lencséje pihent.
Mikor végképp tele lett mindenünk homokkal, elindultunk hazafelé. Jót sprinteltünk, mert már elmúlt a hurrikán és lehetett, és még a repedt bicikligumim is túlélte a túrát. Azért a következő szezon előtt majd ráfér egy szervízelés.


Oh, how much I like these autumn Sunday afternoons!
The summer’s gone but it’s not winter yet, all the goodness of autumn is everywhere. It’s not hot anymore and the air in our noses is chilly and fresh. At night we curl up with a little shiver under the blanket; a good cup of tea or a nice bowl of soup warms our body and soul.
Oh, how much I like these autumn Sunday afternoons!
Just the right time to go here and there and everywhere.
Biking, for example. As we did, to the Lupa lake. A few weeks ago we could swim there. Yesterday the wind almost blew us away, together with our bikes.
While Rafi took pictures of the surfers, I found shelter in the cabin of an old tractor or grab-cane or whatever it was. I had quite a nice a definitely a very relaxing time between the broken pieces of plastic, ancient toy-soldiers, and a lonely blue right lens of a pair of sunglasses.
When we had enough of the sand filling up our eyes and ears, we headed back home. As the wind had stopped, the ride was easy and fast. And even my cracked tire survived. this way I’ll have a chance to get it fixed before the next season.

Örkény István: Az otthon

A kislány még csak négyéves volt, emlékei bizonyára összemosódtak, s az anyja, hogy tudatosítsa benne a küszöbön álló változást, odavitte a szögesdrót kerítéshez, és messziről megmutatta a szerelvényt.
- Nem is örülsz? Ez a vonat visz haza.
- És akkor mi lesz?
- Akkor otthon leszünk.
- Mi az, hogy otthon? - kérdezte a gyerek.
- Ahol azelőtt laktunk.
- És ott mi van?
- Emlékszel még a mackódra? Talán a babáid is megvannak még.
- Anyu - kérdezte a gyerek. - Otthon is vannak őrök?
- Ott nincsenek.
- Akkor - kérdezte a kislány - onnan meg lehet majd szökni?

Vííííííííííz - The water is wide

Klikk a címre szép zenéért.

Víz, víz, víz! Minden tiszta víz! Hullik az égből alá, hömpölyög a járdán, csöpög a csatornából, folyik a házfalon.
Rejtélyes módon kiborul poharakból, szív alakú mintát írva szőnyegekre.
Valaki okos azt mondta nekem nemrég, szerinte a zúduló víz az érzelmeket jelképezi.
És ez mind szép és jó.
De - kérdem én tágra nyílt szemekkel - vajon ezért kellett nekem ma reggel két és fél órát feszt lapátolnom a vizet vörödszámra a szomszéd lakás fürdőjében guggolva, miközben az alsó lakó fél plafonja leszakadt, mire megéreztek a szerelők, akik amúgy annyirszor jártak nálunk a házban az elmúlt két év során, hogy úgy jönnek már, mint aki haza megy?
Nem túlzás ez egy kicsit?


Click the title link for nice music.

Indeed, the water is wide. And it's everywhere. Falling down from the skies, flowing and rolling on the sidewalk, dripping from the gutter, streaming on the walls.
Mysteriously tipping out of glasses, leaving heart shaped marks on carpets.
Someone smart had told me a little while ago that the pouring water represents our emotions.
And that is all very well.
But is that why - i wonder with my eyes wide open - i had to shovel the water for 2 and a half hours straight this morning in the neighboring apartment, while the downstairs lady's ceiling nearly fall on her head, till the plumber (who's been to our building so many times during the past 2 years that by now he feels like he's coming home) arrived?
Isn't this just a bit too much?