Friday, July 13, 2007

Autóval ABC

Azzal kezdtem, hogy időben hazamentem. Egészen pontosan délután 6 órakor. Ami, valljuk be, már önmagában sem kis dolog. Na jó, azért nem volt ám ez véletlen. Baráti bringázás esete látszott fennforogni, ami első körben elmaradt ugyan, mert nem jöttek elegen, ám még mielőtt szétszéledt a 4 fős tömeg, volt ott mindenféle érdekes figura, bár Zsozsó szerint az egyik büdös volt - ebben nem tudok állást foglalni, mert nem ültem mellette a padon.
És ekkor (vagyis utána, jobban mondva helyette, bár ha jobban belegondolok, bizonyos szempontból mégis inkább előtte) elmentünk a Snat streetre (úgy is mint Taksonyucca), mert ugye megmondta már rég az énekes bácsi is, hogy ő a maga részéről otthon mégis Angyalföldön van, a Váci út és Lehel út között. Szóval jól odamentünk, és akkor kaptam szülinapi ajándékot Zsozsótól, szépet és jót, hasznosat, meghatót, kedveset; és most, hogy már van Kreatív írás tankönyvem, majd minden nagyon jó lesz, akárki meglássa.
De az est fénypontja mégsem csak ez volt, így önmagában, hanem inkább az a gyertya, ami kicsivel később az asztalon égett. Mert vacsiztunk ám, ami velem nagyon ritkán fordul elő. Voltunk boltban is a kis KGST autóval, pontosabban ABC-ben, bár Zsozsó először azt állította, hogy az CBA, de aztán elmagyaráztam neki a közért és az ABC közötti lényegi és technikai különbséget (megpróbált megzavarni a Tescoval, de nem ugrottam be).
Aztán még bicajoztunk is jó sokat, közben volt Traubi és Kockásfülű nyúl, majd hazamentem és akkor 3 órát aludtam a kanapén ruhástól.
Szóval, jó este volt nagyon.

2 comments:

  1. asszem neked nem kell semmi kreativ baromsag, eleg kreativ vagy igy is es tok jol irsz. de telleg! azt csak most latom h a cba az az abc forditottja, tudtam h van ilyen is, de csak most esett le az az aszimon.
    anyway. Mazal Tov a szulinapodra! ez nekem egy kicsit kimaradt. mindig elszalasztom. ez egy olyan dolog ami akarmikor johet, hirtelen, minden elozetes bejelentes nelkul, egyszer csak rajovok h iden sem jutott eszembe a szulinap. nem pont a tied, akarkie is lehet az. mindensetre bis hudert und zwanzig! ahogy azt a muvelt torok mondja - ha tud jidisul.

    ReplyDelete
  2. Köszi kösssssz, aranyos vagy.
    A szülinapok engem se nagyon érdekelnek egyébként. De ezek már csak ilyenek. Jönnek menetrendszerűen minden évben.

    ReplyDelete