HF 1

I’ve been getting some homework lately. Since it has to do with the Hungarian language, I won’t even try to translate the writings I will be posting under the name HF. It would make no sense.

--------------------

Mostanában néha kapok házi feladatot. Ez nagyon jó muri, úgyhogy bepötyögök majd ide is ezt-azt.

Feladat: egy egyperces novellán belül minél többször használni az én, te, ő szavak szinonimáit. Kicsit durva lett a vége, de kora reggel írtam a metrón, talán azért.

Ez te vagy. Ez itt, a bal szélső. Hidd el nekem. Mondom, hogy te vagy. Emlékszem, nagyon is jól emlékszem arra a napra. Én ekkor még ott sem voltam, amikor ez a fotó készült. Csak később értem oda. Te mindig pontos voltál már akkor is, és még most is előbb érsz oda mindenhova. Aznap is magad mondtad: időben ott kell lenni, hogy jó helyünk legyen, különben nem látunk semmit.
Hát így sem láttunk. Mert beállt elénk az a nagydarab fiú. Tessék, itt van, ő az. Ez itt, aki háttal áll. Hogy is hívták? Mindegy, nem fontos. Sokan voltak. Nézd csak, mennyi az ismerős. Péter is eljött. És a Kozma tanárnő. Az orvos meg ott van legelöl. Ez a stólás nő pedig Micike. Őnagysága mindig olyan elegáns volt. Furcsa jelenség ez, ahogy az idő mindent megszépít. Magam is nosztalgiával gondolok arra az időre, arra a szép napos délutánra.
Mintha nem is éppen egy nyilvános kivégzésre várnánk.