PG

Tegnap este jaj de jó volt. És kalandos is. És esett a gyönyörű hó. El is akadt kicsit a közlekedés épp ezért. Nem baj. Azért a villamos ment, egészen ki Hűvösvölgyig. Onnan már nehezebb volt. Valami idióta a sokmilliós kocsijára sajnálta a téli gumit, ezért aztán az egész hosszú kocsisor, annak végén pedig a mi buszunk, hátulról csodálhatta a csúszláló-faraló-kotró csilli-villi verdát. Előzni senki nem mert, meg aztán szemből is jöttek. De aztán ahogy leszálltunk a buszról, mondván, gyalog gyorsabb, s kellemesebb, megindult a sor. Mi meg jót sétáltunk a hóban. Így értünk el oda nagyon messze, ahol a próba volt. Presser Gábor koncertjének próbája. Hja. Gyerekkorom dörmögője, kamaszkorom egyik hőse ő, a Pici bácsi. Az ő zenéjére nőttem fel. És akkor most egyszerre csak ott van, és ugyanolyan ütősen a szövegei, ugyanolyan tökéletesen a zenéje.
Hihetetlen.



Last night was oh so good! And quite challenging too. It started beautifully snowing in Budapest, which made public transportation slow down a bit. Quite a bit. There were no problems with the tram, but the buses and the cars were lining up after some idiot who could not afford to get winter tires for his shiny-expensive roadster. Nobody could pass on the snowy-icy road, plus there were cars coming from the other direction too. Finally we got off the bus, thinking it would be faster to walk. That’s when the line started going. But ok. We had a nice walk in the snow. Finally we got there, to that very far away community center, where the rehearsal of the concert of Gabor Presser took place. He’s truly one of the my childhood / teenage heroes. I basically grow up on him. And now there he was, sitting, playing, singing, being just as good as ever, his words as true and his music as perfect as can be.
Unbelievable.