Történt ugyanis, hogy kicsit elbíztam magam a hétvégén, s gondoltam, minek nekem villany, a WC-től a fürdőig csak eltalálok emlékezetből is, kezet mosni meg sötétben is lehet. Hát nem? Dehogynem. Csak volt egy apró bökkenő. Barna volt, és úgy 100 x 215 cm lehetett. Nomármost, ez az ajtó az elmúlt 22 évben nem volt becsukva. Úgy értem, eddig. Mert most be volt. Én meg ettől felettébb nagy lendülettel megorroltam. Reccs, mondta ekkor az orr.
- Babszikám, asszem eltört az orrom - közöltem Barbarkával, aki épp a számítógépet püfölte bőszen. Eme bejelentésemet hirtelenjében nemigen tudta mire vélni, ezért utánam száguldott a fürdőszobába, ahol aztán az orromból fröcsögő vér meggyőzte: ez most nem csak a hülye humorom. Meg is ijedt szegény. Jegelni kéne, aszongya. Hogyisne! Mondtam én. Persze, hogy leapadjon! Mikor évek óta ilyen orra vágytam! Már orrnagyobbító plasztikai műtétre is gondoltam, de voltak, akik a küzdősportot ajánlották, mint költséghatékony megoldást. És íme, az idő tényleg mindent megold! Miután elállt a vérzés, nagy örömmel kohnstatáltam, hogy végre, s ráadásul ingyen és bérmentve megtörtént a csoda. A legjobbkor, a legjobb helyen. Úgy értem, pont ott, az orrnyergem tetején keletkezett az a klassz kis búb, amit mindig is annyira szerettem volna. Most már akár nem is kell Dávid csillagot hordanom a nyakamban. Immár az orrom is kifejezi vallási, illetve etnikai hovatartozásomat.
A röntgenen tisztán látszott a törés. Ne fújjam, jegeljem, mondta a doktor bácsi. De én fújom, s nem jegelem. Ne sportoljak 8 napig, mondta a fül-orr-gégész néni. Hát jó. Ennyit ez nekem megér.
I don’t think anyone was ever as happy about a broken nose as I am now. No, I kid you not.
But what happened, you may ask now. Nothing special. I just thought that I could find the way from the toilet to the bathroom in the dark, and who needs light for washing their hands anyway? But there was something unexpected on the way. It was brown and about 100 x 215 cm big. I do not remember that door ever being closed during the past 22 years. Well, now it was. I only noticed this fact when my nose landed hard on the wooden surface with a loud crack.
- I think I just broke my nose – I said to my friend Barb, who was busy surfing the net. Suddenly she didn’t really know what to do with this announcement of mine, so she ran after me into the bathroom. There the blood dashing out of my nose convinced her that this time it is not only my weird sense of humor. We should ice it, she said, when she was over the first shock. No way, I declared! It might subside and that’s exactly what I don’t want! I’ve been dreaming of a nose like this for so many years! I even thought of having a nose job; others suggested martial arts as a potential cost-effective solution. But lo and behold time always does its own! After the bleeding stopped I was very happy to find that an amazing miracle happened totally free of charge. Just at the right time and place. I mean that cool bump occurred right there, on the bridge of my nose, just where I wanted it. Now I don’t have to walk around with a star of David on my necklace anymore. My nose shows where I belong.
The x-ray showed the break clearly. Don’t blow, said the doc. I do. Ice it, he said. I don’t. Don’t do sports for 8 days, said the otolaryngologist. Ok. That’s alright. It’s worth it for me.
No comments:
Post a Comment