Micsoda napok

voltak ezek! És még lesznek is. Ez, és az, és amaz is; ide, oda, s amoda.
Tanulság: mindig legyen az embernél útlevél.
Megmondjam mit szeretnék? Olyan jó kis újhullámos kártyaszerű útlevelet, ami egyben jogosítvány is meg minden. Olyan okosat szeretnék én már. Meg persze mást is, például majdnem lakatlan szigeten lógatni a lábamat a tengerbe, lehetőleg csónakból, továbbá alpesi gyepen heverészni, bár jelen pillanatban azt hiszem, egy fitnesz bérletnek is nagyon tudnék örülni, és akkor majd sportolnék jól.
Mindazonáltal van valami bája a fővárosi nyárnak, amikor az emberek végre megnyílnak egy kicsit és nem rejtőznek a télikabátjuk mögé, mikor van merszük engedni egy nagyon kicsit, hogy ne dideregjen a szívük-lelkük; amikor naptejszagot árasztanak mindazok, akiknek van szerencséjük egy-egy napot strandolni; amikor csattognak a szandálok és mindenki (én is) lelkesen issza azt a sok borzalmas kólát és hasonló mérgeket.
De az egészben a legjobb talán az, amikor megy az ember a forró aszfalton, és egyszerre csak hideg levegő-puszit lehel a lábára egy pinceablak, vagy lecsóillatú bérház.