Románia

Last week I spent a few days in Romania. Or rather in Transylvania, to be more exact (http://en.wikipedia.org/wiki/Transylvania). The whole way was really foggy, so besides the fact that we couldn't see anything from the beautiful landscape, we could hardly drive, therefore spent many many hours in the car, during which a poem I read in high school kept coming up in my mind. The poet, Dsida Jenő, was born in Transylvania, and wrote beautiful poems in Hungarian.
I'm not up to translating the poem at the moment, but from the pictures anybody will understand what the fog in Transylvania is like.

A múlt héten Erdélyben voltam néhány napig.
Emlékszem, gimnazista koromban sokat olvastuk Dsida Jenőt, de csak most értettem meg, hogy mi is az a köd, amiről ír, amit még soha máshol nem láttam, csak most, Erdélyben. Egész úton ez a vers motoszkált a fejemben:

Dsida Jenő

Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek,
s a fullatag sötétben hat órát üldögéltem
a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt, és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indul
végzetes földön, csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis, szembe sorssal,
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek.
A sűrű füst, mint roppant denevérszárny
legyintett arccul.
Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem. Szerettem volna
néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt, és hideg sötét volt....
Péter aludt, János aludt, Jakab aludt,
Máté aludt, és mind aludtak....
Kövér csöppek indultak homlokomról,
és vigicsurogtak gyűrödt arcomon....