On both sides of the sea

Lea Goldberg: Pines
(Verse #3 added by Achinoam Nini)

Here I will never hear the blue-jay's song elated
Here a tree with wig of snow I will not find
But in the shade of all these solitary pines
All my childhood, reincarnated

The tingling of the needles is gone
Homeland I will call, a snowy distant dream
Greenish frost and ice enclose a mountain stream
A stranger's land, a foreign tongue in song

I remember those snow-capped mountains
And a song on F.M.93
Oh my darling, I have grown with you
But my roots on both sides of the sea

Perhaps only the migrating birds can ever know
As they're suspended beween the heavens and
The earth below
The pain I feel as I am torn

I have been planted and replanted with the pines,
And it is with them I have grown
But still my roots spread over-seas
In a dichotomy of home

Hanukah

Megtetszett ez a kép, amit ide feltöltöttem. Nem csak azért, mert nem szokványos. Hanem inkább a felirata miatt. "Da lifnei mi ata omed" - vagyis "Tudd, ki előtt állsz". Az idézet eredetileg a Pirkei Avot, azaz a magyarul Az atyát bölcs mondásai-ként emlegetett talmudi traktátusból származik, ami amúgy is a szívem csücske. De még sose láttam ezt a mondatot Hanukával kapcsolatban. Pedig valójában erről szól az ünnep. Hogy tudjuk, ki előtt állunk. A görögök előtt, vagy I-sten előtt. A külvilág előtt, vagy a belső normáink előtt. Mások előtt, vagy önmagunk előtt. Nem árt ezen néha elgondolkozni.

Kellemes Ünnepet!




I like this picture. Not only because it's unusual. Rather because of the writing on it. "Da lifnei mi ata omed", which means "Know before whom you stand". The quote is from the Talmudic tractate called Pirkei Avos, or the Teachings of the wise sages, which anyway has a special place in my heart. But I've never seen this saying having to do with Hanukah. Though if we just think about it, it's really the point of the Holiday. To know before whom we stand. Before the Greeks of before G-d. Before the outside world or before our inner norms. Before others or before ourselves. It doesn't hurt to think about this sometimes.

Happy Holiday!

Románia

Last week I spent a few days in Romania. Or rather in Transylvania, to be more exact (http://en.wikipedia.org/wiki/Transylvania). The whole way was really foggy, so besides the fact that we couldn't see anything from the beautiful landscape, we could hardly drive, therefore spent many many hours in the car, during which a poem I read in high school kept coming up in my mind. The poet, Dsida Jenő, was born in Transylvania, and wrote beautiful poems in Hungarian.
I'm not up to translating the poem at the moment, but from the pictures anybody will understand what the fog in Transylvania is like.

A múlt héten Erdélyben voltam néhány napig.
Emlékszem, gimnazista koromban sokat olvastuk Dsida Jenőt, de csak most értettem meg, hogy mi is az a köd, amiről ír, amit még soha máshol nem láttam, csak most, Erdélyben. Egész úton ez a vers motoszkált a fejemben:

Dsida Jenő

Nagycsütörtök

Nem volt csatlakozás. Hat óra késést jeleztek,
s a fullatag sötétben hat órát üldögéltem
a kocsárdi váróteremben, nagycsütörtökön.
Testem törött volt, és nehéz a lelkem,
mint ki sötétben titkos útnak indul
végzetes földön, csillagok szavára,
sors elől szökve, mégis, szembe sorssal,
s finom ideggel érzi messziről
nyomán lopódzó ellenségeit.
Az ablakon túl mozdonyok zörögtek.
A sűrű füst, mint roppant denevérszárny
legyintett arccul.
Tompa borzalom fogott el, mély állati félelem.
Körülnéztem. Szerettem volna
néhány szót váltani jó, meghitt emberekkel,
de nyirkos éj volt, és hideg sötét volt....
Péter aludt, János aludt, Jakab aludt,
Máté aludt, és mind aludtak....
Kövér csöppek indultak homlokomról,
és vigicsurogtak gyűrödt arcomon....