Hegedűs a hetedikben / Fiddler in the seventh

Megígértem, megírom. Hátha ezzel is csökkenthető az általános levertség ebben a sötét, hideg, nyálkás időben. Mert mindenhol van ám mit szeretni. Még itt a hetedik kerületben is. Büdös, koszos, zsúfolt, kutyagumis. Az. De akkor is.
A Nagymamámnál a nagyszobában volt a falon egy régi kép. Rajta egy cigány fiú, hóna alatt hegedűvel, a háttérben valami domboldal, talán falu is. Gyerekkoromban sokat nézegettem ezt a képet, hozzáképzeltem mindenféléket, nagyon szerettem a hangulatát.
Tegnap reggel megyek a Kertész utcában. Van ott egy régi hegedűkészítő és javító műhely. Ahogy közelebb érek, látom ám, hogy ott toporog előtte egy kopaszodó, ötvenes cigány férfi, hosszú kabátban, hóna alatt hegedűvel.
- E’ nem nyit ki máma? – kérdezi tőlem.
De nincs kiírva, én sem tudom. Csak megyek tovább, és mosolygok, mert tudom, hogy ő volt az a vézna fiú a képről, csak közben eltelt néhány év.

-----------------------

I promised so here it comes. Maybe it will help reduce the general depression in this dark, cold, wet weather. Because surely there is something to like at every place. Even here in the 7th district of Budapest. It’s stinky, dirty, full of dog crap. True. But still.
My Grandmother had an old painting on the wall. A gipsy boy, with a fiddle under his arm, some hill in the background, maybe even a village. As a kid I used to gaze at this picture a lot, imagined all kinds of stories to it, I liked the mood of it.
Yesterday morning I was walking down the street. There’s a fiddle maker workshop not far from my house. As I get closer, I see standing there a balding gipsy man in his fifties, wearing a long coat, with a fiddle under his arm.
- Not open today, this one? – he asks.
But I don’t know either. I just keep on walking, and smile, because I know he’s that skinny boy from that old picture, just a few years went by since then.