Kese habbal

Ülök a villamoson, meglepően reggeli órán. Olvasom a könyvemet. A szemem sarkából azért látom, hogy az egyik megállóban felszáll valaki, és leül velem átellenben. Felnézek; átlagos, őszülő, ötvenes, pulcsis-szakállas férfi, szemmel láthatóan tipikus zsidó fejjel. Hasonlít az egyik ismerősömre, gondolom. S azzal olvasok tovább. Az ajtó csipog, ahogy ezeken az új kombinókon szokta. De mielőtt becsapódik, felugrik még valaki. A szemem a könyvön, így megint csak a perifériás látásomba lép be a bakancs, fölötte fekete nadrággal. Afölött meg fekete bomberdzseki, narancssárga béléssel. Na, mi jut erről az eszünkbe? A srác lehuppan az ismerősömre hasonlító úriemberrel szembe. Meglepődöm, hogy miért pont oda, a mózesképűhöz, és kíváncsian várom a fejleményeket. De semmi. A srác nyugodtan lehúzza a dzseki cipzárját. Alatta konszoli ing. Nagy a keze. Munkáskéz. Az a fajta, ami fürdés után is kicsit gyászkeretes. Érdekes az arca. Olyan nagyon éles valahogy, és mégis annyira naív. Nyilván nemrég kelt fel. Kese haja vizes fésűvel hátrasimítva. Most borotválkozott. Biztos pengével, nem villannyal, gondolom, mert nagyon sima és kicsit piros az arca. Talán ma megy először dolgozni valahova. Vagy állásinterjúra. Proli. Ez a szó jut eszembe, pedig nem szeretem. Van valami negatív zöngéje. Mint annak, hogy zsidó. Ezért mondják, hogy izraelita. Mintha az nem ugyanazt jelentené. A proli helyett mit lehet mondani? Proletár? Nem, azok meg a világ proletárjai, akik egyesüljenek. Ahogy merengek, nézem, egyszer csak valami fehéret látok az arcán. Mi ez, allergia? Kiütés? Bekrémezte? Nem! Borotvahab! Egy kis pamacs a bal füle alatt, egy másik az orra melletti gödörben.
Ennek a történetnek nincs csattanója. Csak ezért írtam le, mert megfogott.