PPP: Post-Pesach-Post

Nnnaszóval. Itt vagyok megint. Közben annyi történt, hogy ugye Peszach. Először is a takarítás. Ja nem, előbb a görcsölés a takarítás miatt. Hogy jajj-jajj, mennyit kell majd. Ez kicsit rányomta a bélyegét az előző bejegyzésben olvasható tevesziklás kirándulásra is, de azért nem akadályozott meg abban, hogy elmenjek. Aztán összeszedtem magam, és előbb nekiugrottam az irodának, majd miután azt sikerült sterilizálnom, hasonlóképp jártam el otthonomban is. Bár korántsem annyira durván, mint tavaly, elmaradt pl. a lakás előtt a gang. Munka közben próbáltam észben tartani a bölcs rebbetzenektől tanult örökérvényű igazságot, miszerint a por nem chomec. Nem mindig sikerült. Por se sok maradt. És ettől nagyon jól éreztem magam, miután végeztem. Nagyon jó így kitakarítani legalább egy évben egyszer, még akkor is, ha közben megmekken az ember. Ez valahogy benne van a pakliban. Ilyen a tavasz: megújulás, megújítás, takarítás, tisztulás, megmekkenés, kiheverés, túlevés, diéta. Aztán miután jól a feje tetejére állt, majd valamelyest a helyére került csomó minden kívül s belül, mehet tovább az élet. Jöhet a mehet. Ilyesmi. Majd még írok, csak most van egy kis dolgom.


Ok-doc. Here i go again. I’ll tell you what happened in between: Pesach. First the cleaning. Actually that’s not quite true; first came being stressed about cleaning. About how big of a job it’s gonna be. This stress even effected the cool Camel-rock hike that I wrote about in the previous post, however, it didn’t keep me back from going anyway. After all I got myself together and first I sterilized my office, and then did the same in my house. Not quite as thoroughly as last year; I didn’t clean the public hallway in front of my apartment for example. While I was working, I tried to keep in mind the wisdom I received from the wise rebbetzins, namely that dust is not chometz. Didn’t always succeed. Not much dust was left. And that made me feel very good. I like this feeling, when everything is totally clean, at least once a year; even if I get drawn in the process. That’s just somehow part of it. That’s what spring is all about: renewal, cleaning and getting clean, exhaustion and recovery, over eating and diet. And finally, after everything turns upside down and then finds the way to it’s place inside and out (or at least tries to find it), life can go on. Or something like this. I’ll write more later, now I got busy.