Ma reggel üvöltöttem a munkahelyemen.
Nem, nem a szokásos dolgok, hogy ugye a korán kelés, meg hogy semmi nem működik, meg a sok probléma meg a stressz és hasonlók.
Ma reggel ugyanis niggerezés esete forgott fenn. A niggerezés annyit jelent, hogy 2012-ben, Európában, egy multinacionális cég második emeletén értelmes „fehér” emberek niggernek neveznek másokat. Számomra ez abszolút mértékben és teljesen elfogadhatatlan, bármiféle kompromisszum nélkül.
Igaziból nem is csak maga a szóhasználat húzott fel, hanem az, hogy nem értették, hogy ezzel most akkor mi a probléma. Először higgadtan megkértem, hogy ezt a szót ne használja. Használta. Elmagyaráztam, hogy ez miért nem helyes. Nem értette. Épp ellenkezőleg! Többen hosszasan magyarázták nekem, hogy ez miért oké, hogyaszongya a niggerek is niggernek hívják egymást, ezért ez teljesen korrekt. Hát szerintem meg nem korrekt. Úgy gondolom, hogy nem jókedvükben hívják így egymást. És azt is gondolom, hogy ez a „belső” szóhasználat pont azért alakult ki, mert egy nagyon is pejoratív, bántó és sértő szóhasználatból alakítottak ki egy olyan belső zsargont, ami azt üzeni, hogy „Tudod mit? Büszkék vagyunk nigger mivoltunkra!” Az, hogy ők hogy hívják egymást, az az ő dolguk. Az pedig, hogy mi hogy beszélünk róluk, hogyan viszonyulunk hozzájuk, az pedig a mi dolgunk. Nekem pedig szívem joga, hogy ne tűrjem a niggerezést, mint ahogy nem tűröm a cigózást, biboldózást, buzizást sem.
És abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy olyan cégnél dolgozom, amelynek nagyon szigorú szabályai vannak az ilyen esetekre. És ez volt a végső ütőkártyám. Ha még egyszer meghallom ezt a szót egy nem-niggertől, azonnal jelentem a cégvezetésnek. Aztán magyarázzák nekik, hogy ez valójában korrekt.
----------------------------------------------
I yelled at work this morning.
No, not just the usual stuff, like getting up early or that nothing works, the numerous problems, the daily stress and such.
This morning i experienced niggering. Niggering means that in Europe 2012 on the second floor of a multinational company educated „white” people refer to others as nigger. Well, to me this is absolutely and completely unacceptable, without any compromise.
What made me really angry was not only the usage of the word, but rather the fact that these people did not at all understand what my problem was. First i calmly asked them not the use this word. They kept using it. Than i explained, why i thought this was not correct. They didn’t get it. Just the opposite. They explained to me why it was ok. That niggers call each other nigger too, so it’s okay. Well, i still don’t think it’s okay. I don’t think they call each other by this name because it makes them happy. I think they use this pejorative and racist word within themselves to send out the message to the world: „You know what? We are proud to be niggers!” If they use this word among themselves, it’s their business. And the way we talk about them, the way we refer to them is our business. And i have the right not to accept this kind of talk at work, the same way i do not accept this kind of talk when it refers to Jews, Gypsies or gay people.
I am very lucky to work for a company that has a very strickt diversity policy, exactly for incidents like this. And the next time i hear anything like this i will report it to the representative of the diversity team.
Let them decide wheather it is okay or not.
Tuesday, November 20, 2012
Thursday, October 18, 2012
Mint a pizzarendelés / Like ordering pizza
Néhány évvel ezelőtt – rendben, volt az jónéhány... úgy gimnazista korom környékére datálom – úgy gondoltam, hogy én soha nem tudnék elmenni az utcán egy földön fekvő ember mellett. Olyan csak az amerikai filmekben van. Olyasmi, mint a pizzarendelés. Nem a mi világunk.
Ez ma ebédszünetben jutott eszembe, miután megettem az ebédet, sőt, már a kávén és linzeren is túl voltam, és a munkahelyemre visszafele jövet megtettem mégis, sőt, nem is először.
Átvágtam a parkon, és ott feküdt a fal mellett, egy piros pléd alatt, egy halom kutyagumi közvetlen szomszédságában. Aztán a padon is feküdt egy, ápolatlan, büdös. És akkor jutott eszembe, hogy akkor most hogy is van ez. És arra jutottam, hogy ez már túl sok. Minden túl sok. Túl sok ember fetreng már a járdán és a padokon ahhoz, hogy ez engem meghasson. Mert egyrészt tehetetlen vagyok, másrészt mondhatnám, hogy már megszoktam. Most már nálunk is mindennapos ez, mint a pizzarendelés. Ez pedig annyit jelent, hogy nagy a baj. Méghozzá nem (csak) velem. Szerintem.
---------------------------------------
A few years ago – ok, quite a few years ago it was, must have been around my high school years – I thought I would never walk by a person laying on the ground. That only happens in American movies. It’s like ordering pizza. Not in our reality.
I remembered these thoughts today, after I finished my lunch and completed the coffee-and-cake mission and on my way back to work I did it. And not even for the first time.
I walked through the little park, and he was laying by the wall of a building, under a red blanket, right next to a big pile of dogpoop. And then there was another one, laying on a bench, dirty, stinky. So what’s up with this, i thought to myself. And the first thing that came to my mind was: too much. It’s too much. There are too many people laying around on the streets, too many to move me. Because on one hand I feel like there is nothing I can do, and on the other hand I could even say I got used to it. It happens all the time. It’s like ordering pizza. Which means that there is a problem. And the problem is not (only) with me. I think.
Ez ma ebédszünetben jutott eszembe, miután megettem az ebédet, sőt, már a kávén és linzeren is túl voltam, és a munkahelyemre visszafele jövet megtettem mégis, sőt, nem is először.
Átvágtam a parkon, és ott feküdt a fal mellett, egy piros pléd alatt, egy halom kutyagumi közvetlen szomszédságában. Aztán a padon is feküdt egy, ápolatlan, büdös. És akkor jutott eszembe, hogy akkor most hogy is van ez. És arra jutottam, hogy ez már túl sok. Minden túl sok. Túl sok ember fetreng már a járdán és a padokon ahhoz, hogy ez engem meghasson. Mert egyrészt tehetetlen vagyok, másrészt mondhatnám, hogy már megszoktam. Most már nálunk is mindennapos ez, mint a pizzarendelés. Ez pedig annyit jelent, hogy nagy a baj. Méghozzá nem (csak) velem. Szerintem.
---------------------------------------
A few years ago – ok, quite a few years ago it was, must have been around my high school years – I thought I would never walk by a person laying on the ground. That only happens in American movies. It’s like ordering pizza. Not in our reality.
I remembered these thoughts today, after I finished my lunch and completed the coffee-and-cake mission and on my way back to work I did it. And not even for the first time.
I walked through the little park, and he was laying by the wall of a building, under a red blanket, right next to a big pile of dogpoop. And then there was another one, laying on a bench, dirty, stinky. So what’s up with this, i thought to myself. And the first thing that came to my mind was: too much. It’s too much. There are too many people laying around on the streets, too many to move me. Because on one hand I feel like there is nothing I can do, and on the other hand I could even say I got used to it. It happens all the time. It’s like ordering pizza. Which means that there is a problem. And the problem is not (only) with me. I think.
Monday, October 15, 2012
Téli reggeli ás-és
Sötétben óracsörgés, szemfájás, viszketés, a meleg ágyból kikászálódni nem akarás. Papucs felnemhúzás, hideg fürdőszoba padlóra lépés. Hidegvizes arcmosásnak kimondottan rosszul esés.
Mitvegyekfel gondolkodás, vasalni nem akarás, rádió bekapcsolás, időjárás meghallgatás. Addig is kávéfőzés.
Ruha eldöntés, gyorsan zokni felhúzás, kávé megivás, de még mindig fel nem ébredés.
Trikó, póló, ing, polóver felvevés, plusz kabátban a melegtől megrohadás. Cipőt bekötni nem tudás, anyázva kabát levevés. Kabát visszavevés, hátizsák a kabátujjon felmenni nem akarás.
Kapun kilépve sötét hideg arculcsapás, metróban tülekedés, és a fent említett kabátban ismét megrohadás. Ha van hely és érkezés, kabát levevés, majd leszálláskor a mozgólépcsőn visszavevés (közben a mögöttünk állót kabátujjal kicsit leütés, következményeként rosszalló pillantás).
Végre megint utcán levés, kabát behúzás, úgy is fázás, nyár utáni nosztalgiázás.
Mitvegyekfel gondolkodás, vasalni nem akarás, rádió bekapcsolás, időjárás meghallgatás. Addig is kávéfőzés.
Ruha eldöntés, gyorsan zokni felhúzás, kávé megivás, de még mindig fel nem ébredés.
Trikó, póló, ing, polóver felvevés, plusz kabátban a melegtől megrohadás. Cipőt bekötni nem tudás, anyázva kabát levevés. Kabát visszavevés, hátizsák a kabátujjon felmenni nem akarás.
Kapun kilépve sötét hideg arculcsapás, metróban tülekedés, és a fent említett kabátban ismét megrohadás. Ha van hely és érkezés, kabát levevés, majd leszálláskor a mozgólépcsőn visszavevés (közben a mögöttünk állót kabátujjal kicsit leütés, következményeként rosszalló pillantás).
Végre megint utcán levés, kabát behúzás, úgy is fázás, nyár utáni nosztalgiázás.
Wednesday, May 16, 2012
Éjszakai telefon / A night call
Tegnap este fél 11kor felhívott telefonon egy idegen férfihang, ismeretlen számról, angolul.
- Halló.
- Ms. Weber?
- Igen.
- Beszél angolul?
- Igen.
- Ajánlhatok egy sidduhot*? (*zsidó házasság)
- Nem.
Ezzel letettem.
Azért érdekelne, hogy ezt hogy képzelik, úgy mégis?! Nyilvánvaló, hogy az illető nem ismer sem engem, sem senki mást, aki kicsit is ismerne engem, nem tud semmit rólam és az életemről. Akkor meg??? Amúgy is a bögyömben van ez az egész felelőtlen sidduh téma, ami időnként emberek életét teszi tönkre. Mindezt csupa jószándékból. Amivel a pokolva vezető út is ki van kövezve. Ugyebár.
Le kellene állni ezzel.
----------------------------
Last night at 10:30 a strange man called me from an unknown number, in English.
- Hallo.
- Ms. Weber?
- Yes.
- Do you speak English?
- Yes.
- May I offer you a shidduch*? (*Jewish marriage)
- No.
And I hang up.
What do people think?! Why do they think this is ok? Obviously the guy does not know me, neither does he know anyone that knows anything about me or about my life. So??? I am very upset about this whole shidduch issue anyway. It ruins people's life sometimes. Good intentions, huh? Which is what the road to hell is paved with, as we know.
This should be stopped.
- Halló.
- Ms. Weber?
- Igen.
- Beszél angolul?
- Igen.
- Ajánlhatok egy sidduhot*? (*zsidó házasság)
- Nem.
Ezzel letettem.
Azért érdekelne, hogy ezt hogy képzelik, úgy mégis?! Nyilvánvaló, hogy az illető nem ismer sem engem, sem senki mást, aki kicsit is ismerne engem, nem tud semmit rólam és az életemről. Akkor meg??? Amúgy is a bögyömben van ez az egész felelőtlen sidduh téma, ami időnként emberek életét teszi tönkre. Mindezt csupa jószándékból. Amivel a pokolva vezető út is ki van kövezve. Ugyebár.
Le kellene állni ezzel.
----------------------------
Last night at 10:30 a strange man called me from an unknown number, in English.
- Hallo.
- Ms. Weber?
- Yes.
- Do you speak English?
- Yes.
- May I offer you a shidduch*? (*Jewish marriage)
- No.
And I hang up.
What do people think?! Why do they think this is ok? Obviously the guy does not know me, neither does he know anyone that knows anything about me or about my life. So??? I am very upset about this whole shidduch issue anyway. It ruins people's life sometimes. Good intentions, huh? Which is what the road to hell is paved with, as we know.
This should be stopped.
Sunday, April 29, 2012
Mennyi is volt? / Been a lot...
Tyű a mindenit, hogyaszongya, ezermilliókétszáz éve, egészen pontosan több, mint 365 napja nem írtam ide. Részint azért, mert a munkahelyemen sajnálatos módon letiltódott a blogger, valamint a youtube és a yahoo is (ezúton üzenem minden kedves érdeklődőnek, hogy légyszi a gmail-re írjatok!), másrészt meg besűrűsödtek a dolgok, meló és miegyebek, meg aztán ihlete és mondanivalója sem mindig van az embernek. Mivel egész nap a gép előtt dolgozom, mire hazaérek, ritkán van érkezésem újra bekapcsolni. Most viszont, nagy hirtelenjében azt sem tudom, melyik részét is meséljem el az elmúlt egy esztendőnek? Nem mondhatok el mindent, nem mondok hát semmit. Vagy ez nem így van? Na jó... hát közben volt egy nyár (Salzkammergut), egy tél (Izrael - munkaügyből kifolyólag), egy ősz, amire nem emlékszem, de nem baj, úgyis mindjárt itt van újra, és most meg a szép tavasz... Mindent összevetve szép az élet!
----------------
Gosh it's been a long time, a million years, maybe more, but at least 365 days, to be very specific. I didn't write, partially because i can't access the page from work (i can't access youtube and yahoo either, so dear all, pls write to my gmail), plus i had a lot to do and not so much to say/write. Since i work in front of the computer every day all day, by the time i get home i don't always have the energy to turn it on again. And now all of a sudden i don't even know what to say. Okay... a summer has passed (Salzkammergut, Austria), and then a winter (Israel - business trip), before that there was a fall, but i don't remember, and not it's spring again, can you beleive it? What i can say shortly is: life is fun!
----------------
Gosh it's been a long time, a million years, maybe more, but at least 365 days, to be very specific. I didn't write, partially because i can't access the page from work (i can't access youtube and yahoo either, so dear all, pls write to my gmail), plus i had a lot to do and not so much to say/write. Since i work in front of the computer every day all day, by the time i get home i don't always have the energy to turn it on again. And now all of a sudden i don't even know what to say. Okay... a summer has passed (Salzkammergut, Austria), and then a winter (Israel - business trip), before that there was a fall, but i don't remember, and not it's spring again, can you beleive it? What i can say shortly is: life is fun!
Thursday, March 24, 2011
A hősök
Ó, a magyar férfiak! A hősök! A mi megmentőink! Méltán uraink és parancsolóink! A mai napomat máris három lovag aranyozta be nemes tetteivel, pedig lám, még csak alig kezdődött el.
Az első daliával a metrón találkoztam. Számos megállón keresztül állhatatosan és kitartóan bizonyította a metrókocsi összes utasa előtt, hogy ő bizony nem viszi odébb gyönyörű szétterpesztett lábait egy miliméterrel sem, egyik irányba sem, csak azért, hogy mások is odaférjenek mellé! Még mit nem!
A második dalia az Üllő úton ült megfúrt kipufogójú, hozzávetőlegesen 1987-as évjáratú, egyaránt lenyűgöző hangú és külsejű, nyilvánvaló anyagi és szellemi gazdagságról árulkodó Opel Kadettjában, és arra várt türelemmel, hogy a piros lámpa zöldre váltson. Én ekkor jöttem fel az aluljáróból, és látván, hogy süt a nap, bevallom, bizony elmosolyodtam. Lovagunk ekkor a tettek mezejére lépett, és tán még az iráni erkölcsrendészetet is megszégyenítő elszántsággal és fürgeséggel letekerte menő kocsija ablakát, s mivel épp zöldet kapott, padlógázt adva elindult, és mindezen összetett tevékenységsor mellett még az ablakon is ki tudta üvolteni ama bölcs észrevételét, hogy „Hülye vaaaaaagy?!”. Nehogy már holmi nő azt gondolja, hogy csak úgy el lehet mosolyodni az Üllői úton reggel háromnegyed hétkor! Rendnek kell lenni, kérem!
A harmadik dalia az irodaház portáján védelmezi az itteni dolgozókat. Lenyűgöző volt az a fejmozdulat, amivel a köszönést igyekezett elkerülni, nyilván azért, hogy ennél sokkal fontosabb tevékenységekre tartalékolja értékes energiáiát. Én sajnos nem voltam elég fogékony a finom utalásra, és az intő jelek ellenére elkövettem azt a hibát, hogy mégis köszönni merészeltem neki. Igazi férfihoz méltón azonnal honorálta is pimasz tettemet azzal, hogy a tudomásomra hozta: azon az ajtón, amin minden reggel bejövök dolgozni, ma nem léphetek át. Méghozzá azért nem, mert ő, a kulcsok őrzője, minden ajtók ura, még nem nyitotta ki, és nem is fogja.
Hölgyek! Lányok! Asszonyok! Éltessük együtt hőseinket!
Az első daliával a metrón találkoztam. Számos megállón keresztül állhatatosan és kitartóan bizonyította a metrókocsi összes utasa előtt, hogy ő bizony nem viszi odébb gyönyörű szétterpesztett lábait egy miliméterrel sem, egyik irányba sem, csak azért, hogy mások is odaférjenek mellé! Még mit nem!
A második dalia az Üllő úton ült megfúrt kipufogójú, hozzávetőlegesen 1987-as évjáratú, egyaránt lenyűgöző hangú és külsejű, nyilvánvaló anyagi és szellemi gazdagságról árulkodó Opel Kadettjában, és arra várt türelemmel, hogy a piros lámpa zöldre váltson. Én ekkor jöttem fel az aluljáróból, és látván, hogy süt a nap, bevallom, bizony elmosolyodtam. Lovagunk ekkor a tettek mezejére lépett, és tán még az iráni erkölcsrendészetet is megszégyenítő elszántsággal és fürgeséggel letekerte menő kocsija ablakát, s mivel épp zöldet kapott, padlógázt adva elindult, és mindezen összetett tevékenységsor mellett még az ablakon is ki tudta üvolteni ama bölcs észrevételét, hogy „Hülye vaaaaaagy?!”. Nehogy már holmi nő azt gondolja, hogy csak úgy el lehet mosolyodni az Üllői úton reggel háromnegyed hétkor! Rendnek kell lenni, kérem!
A harmadik dalia az irodaház portáján védelmezi az itteni dolgozókat. Lenyűgöző volt az a fejmozdulat, amivel a köszönést igyekezett elkerülni, nyilván azért, hogy ennél sokkal fontosabb tevékenységekre tartalékolja értékes energiáiát. Én sajnos nem voltam elég fogékony a finom utalásra, és az intő jelek ellenére elkövettem azt a hibát, hogy mégis köszönni merészeltem neki. Igazi férfihoz méltón azonnal honorálta is pimasz tettemet azzal, hogy a tudomásomra hozta: azon az ajtón, amin minden reggel bejövök dolgozni, ma nem léphetek át. Méghozzá azért nem, mert ő, a kulcsok őrzője, minden ajtók ura, még nem nyitotta ki, és nem is fogja.
Hölgyek! Lányok! Asszonyok! Éltessük együtt hőseinket!
Monday, March 21, 2011
Bye bye Purim
Megint elszaladt két hét. Asztamindenit. Szinte észre sem vettem. Biztos azért, mert sok a munka és sok az újdonság, az új információ. Mostanára már kezdenek körvonalazódni a dolgok.
Ma reggel a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy elég 5:45-kor kelnem ahhoz, hogy 7-kor már bekapcsolt számítógéppel a helyemen üljek. Ami meglepő fejlemény ahhoz képest, hogy eleinte azt hittem, minden reggel 5-kor kell majd kelnem. De lám-lám, tudok én a gyorsaság bajnoka is lenni, ha az alvásidőmről van szó.
Elmúlt Purim is, mégsincs itt a tavasz, legalábbis jól elbújt. Úgy csinál, mintha ő lenne a tél. Lassan kezdődhet a pészachi takarítás. Január, február, itt a nyár. Ezt a mondást az előző munkahelyemen tanultam. Ebből is látszik, hogy minden rosszban van valami jó, vagyis mindenből lehet profitálni, ha igyekszik az emberke.
----------------------
Another 2 weeks just went by so quick i hardly even noticed. Probably because i work hard - still lots of new information to be processed. Slowly but surely i begint to know what i am doing.
This morning i proved in action that it is enough for me to get up at 5:45 in order to be able to sit by my desk with my computer turned on at 7 o'clock. First i thought i would have to get up at 5 if i wanna get in on time. But lo and behold: i can be real quick when it comes to my hours of sleep.
Purim is gone and the spring is still not here. Or if it's here it's hiding somewhere. Time to start pesach cleaning! The summer will soon arrive, we just have to be patient.
Ma reggel a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy elég 5:45-kor kelnem ahhoz, hogy 7-kor már bekapcsolt számítógéppel a helyemen üljek. Ami meglepő fejlemény ahhoz képest, hogy eleinte azt hittem, minden reggel 5-kor kell majd kelnem. De lám-lám, tudok én a gyorsaság bajnoka is lenni, ha az alvásidőmről van szó.
Elmúlt Purim is, mégsincs itt a tavasz, legalábbis jól elbújt. Úgy csinál, mintha ő lenne a tél. Lassan kezdődhet a pészachi takarítás. Január, február, itt a nyár. Ezt a mondást az előző munkahelyemen tanultam. Ebből is látszik, hogy minden rosszban van valami jó, vagyis mindenből lehet profitálni, ha igyekszik az emberke.
----------------------
Another 2 weeks just went by so quick i hardly even noticed. Probably because i work hard - still lots of new information to be processed. Slowly but surely i begint to know what i am doing.
This morning i proved in action that it is enough for me to get up at 5:45 in order to be able to sit by my desk with my computer turned on at 7 o'clock. First i thought i would have to get up at 5 if i wanna get in on time. But lo and behold: i can be real quick when it comes to my hours of sleep.
Purim is gone and the spring is still not here. Or if it's here it's hiding somewhere. Time to start pesach cleaning! The summer will soon arrive, we just have to be patient.
Friday, March 04, 2011
Halászlé / Fishsoup
Éttermünkben minden pénteken halászlé és túrós csusza.
Te jó ég, gondoltam, ki akarna ilyen lepukkant étteremben halászlét enni és túrós csuszát? És miért éppen halászlé és túrós csusza? És miért pont pénteken?
Halászlé és túrós csusza.
Halászlötty és túrós csussz.
Halász lötyi és túrós csuszi.
Halász lötyögés, túrós csuszogás.
Oké oké, abbahagytam.
Péntek van már megint. Szalad az idő, mióta dolgozom. Lassan kezdenek kikristályosodni a dolgok, egyre több mindent tudok egyedül elvégezni. A korai keléshez is hozzá lehet szoknya. Sose gondoltam volna, hogy egyszer ilyen kis tüchtig leszek: este bekészítve a másnapi reggelim, dobozban az ebédem, kelek s jövök be, mint a kisangyal. Még egyszer sem késtem el. Tudok én, ha akarok. És most akarok.
Az Ezüstboxert olvastam a héten a metrón Gordon Agátától. Nem is tudom, mire számítottam, de nem erre. Nem is találom rá hirtelen a jó szót. Ha azt mondom, szép, nem mondtam semmit. Ha azt írnám: varázsos, nem volnék pontos. Engem teljesen beszippantott egy általam ismeretlen, tőlem távoli, de mégis érthető világba; és miközben olvastam, gyakran örültem, szinte megkönnyebbülést éreztem, hogy jaj de jó, hogy ilyen szépen ír, hogy van még, aki így ír magyarul.
--------------------------
There is a restaurant on my way to work. Every morning i see the sign in the window: "Friday - Fishday. Fishsoup and túrós csusza." What the heck is túros csusza, you may wonder. Well, it's one of those Hungarian specialties i somehow never desired to taste, and not only because it is not kosher. It's a kind of noodles (i think this shape is called pasta fettuccine, just to be exact) with quark (you know that thing that people like to call cottage cheese but is it not the same thing at all) and small pieces of fried bacon on top.
Yeah, i know. Yuck.
And who would want to eat anything in such a run down restaurant anyway?
It's Friday again. Since i started to work weeks go by so fast i hardly even notice. Slowly but surely things start to fall into place and i can do more and more things alone. I am also getting used to getting up early. Gosh am i organized! My breakfast and lunch are prepared in the fridge every night! I know how to be a good girl if i want to. And now i want to.
The 30 minute ride on the subway twice a day gives me a good opportunity to read, which makes me very happy. This way i read more than i did during the past few years.
Te jó ég, gondoltam, ki akarna ilyen lepukkant étteremben halászlét enni és túrós csuszát? És miért éppen halászlé és túrós csusza? És miért pont pénteken?
Halászlé és túrós csusza.
Halászlötty és túrós csussz.
Halász lötyi és túrós csuszi.
Halász lötyögés, túrós csuszogás.
Oké oké, abbahagytam.
Péntek van már megint. Szalad az idő, mióta dolgozom. Lassan kezdenek kikristályosodni a dolgok, egyre több mindent tudok egyedül elvégezni. A korai keléshez is hozzá lehet szoknya. Sose gondoltam volna, hogy egyszer ilyen kis tüchtig leszek: este bekészítve a másnapi reggelim, dobozban az ebédem, kelek s jövök be, mint a kisangyal. Még egyszer sem késtem el. Tudok én, ha akarok. És most akarok.
Az Ezüstboxert olvastam a héten a metrón Gordon Agátától. Nem is tudom, mire számítottam, de nem erre. Nem is találom rá hirtelen a jó szót. Ha azt mondom, szép, nem mondtam semmit. Ha azt írnám: varázsos, nem volnék pontos. Engem teljesen beszippantott egy általam ismeretlen, tőlem távoli, de mégis érthető világba; és miközben olvastam, gyakran örültem, szinte megkönnyebbülést éreztem, hogy jaj de jó, hogy ilyen szépen ír, hogy van még, aki így ír magyarul.
--------------------------
There is a restaurant on my way to work. Every morning i see the sign in the window: "Friday - Fishday. Fishsoup and túrós csusza." What the heck is túros csusza, you may wonder. Well, it's one of those Hungarian specialties i somehow never desired to taste, and not only because it is not kosher. It's a kind of noodles (i think this shape is called pasta fettuccine, just to be exact) with quark (you know that thing that people like to call cottage cheese but is it not the same thing at all) and small pieces of fried bacon on top.
Yeah, i know. Yuck.
And who would want to eat anything in such a run down restaurant anyway?
It's Friday again. Since i started to work weeks go by so fast i hardly even notice. Slowly but surely things start to fall into place and i can do more and more things alone. I am also getting used to getting up early. Gosh am i organized! My breakfast and lunch are prepared in the fridge every night! I know how to be a good girl if i want to. And now i want to.
The 30 minute ride on the subway twice a day gives me a good opportunity to read, which makes me very happy. This way i read more than i did during the past few years.
Thursday, March 03, 2011
Csupa fehér / All white
Weöres Sándor: Csupa fehér
Reggel süt a pék, süt a pék
Gezemice-lángost.
Rakodó nagyanyó
Beveti a vánkost.
Reggel nagy a hó, nagy a jég,
Belepi a várost.
Taligán tol a pék
Gezemice-lángost.
Ma reggel ezzel a verssel a fejemben eszméltem fel.
Pontban 5:30-kor.
Ott zenélt a fejemben, a ritmuásra táncoltak a hópelyhek az ablakon túl.
Mikor elindultam otthonról 6:15-kor, még üres és csendes volt az utca, és tiszta a levegő, és én arra jöttem rá, hogy tulajdonképpen nagyon szeretem a reggelt. Feltéve, hogy időben lefekszem, és el is alszom.
Van egy másik nagy felismerésem is: aki korán jár dolgozni, az korán is megy haza. Az pedig szuperság.
Mondjuk a "nagy a hó, nagy a jég" résztől eltekintenék így március elején.
Ilyenkor már fogytán az erő és a vitaminkészlet, kikopik a nyáron elraktározott meleg és napsütés. Jön a szolárium (mert kell a fény), a szauna (mert kívülről melegít), a csípős ételek (mert belülről melegít), meg a csokoládé (mert kell, hogy valami felvidítson amikor ilyen nyomott az idő).
Tegnap Zumbán is voltam, mert kell a mozgás a sok ülés után, meg a jó hangulat ebben a nagy latyakban.
Nem véletlen ám, hogy ilyenkor van a farsang/purim is.
Épp a minap jutott eszembe, hogy milyen kár, hogy ez az egész már elvesztette az eredeti télűző jelentőségét. El is határoztam, hogy az idén ahány farsangi/purimi buliba csak megyek (már voltam egyen és még kettő van kilátásban, plusz ami még közbejön), mindig gondolni fogok erre.
-------------------
All White
Baker man pat a cake, pat a cake
Knead well the dough
Grandmother makes the bed
Patting the pillow
The cold morning snow and the ice
Cover the whole town
Bakerman delivers the good cake
On his old bike
Do you know Sandor Weöres? No? Well - it's a pity.
Another amazing Hungarian poet whose poems are so perfectly written that most of it would get lost if anyone tried to translate them. Maybe that's why i could not find a single translation of the poem i posted here anywhere.
I did translate it as you can see above, so that you get the idea what it's about, but please know that is it nowhere near the original.
Anyway, I woke up with these words on my mind this morning, playing their gentle music in my head, making the snowflakes dance slowly outside my window.
This happened at 5:30.
When i left the house at 6:15 the street was empty, quiet and clean; and i realized that i love mornings. Given that i go to sleep on time.
The other realization i made today is that if i come to work early, i get to go home early. Sounds good to me.
The part about the snow and the ice do not necessarily make me so happy at this point. It should not snow in March. By this time we're all low on strength and vitamins, and the sunshine we collected during the summer has long faded away. Now come the sunbeds (because it gives light), the sauna (because it warms our body from the outside), the spicy foods (because they warm our body from the inside), and the chocolate (because we need something to make us happy in this big grayness).
Last night i did Zumba fitness - a good way to get my exercise after sitting all day; and also a good way to get a little bit of hot Latin spirit in this big Hungarian winter.
It is not a coincidence that the purim/carnival season falls around this time of the year.
I thought just the other day that while we party we should also focus on chasing the winter away. So i decided that this year i will think of this on every purim/carnival party i'll go to (been to one already and planning to go to another 2 plus whatever comes up not planned).
Reggel süt a pék, süt a pék
Gezemice-lángost.
Rakodó nagyanyó
Beveti a vánkost.
Reggel nagy a hó, nagy a jég,
Belepi a várost.
Taligán tol a pék
Gezemice-lángost.
Ma reggel ezzel a verssel a fejemben eszméltem fel.
Pontban 5:30-kor.
Ott zenélt a fejemben, a ritmuásra táncoltak a hópelyhek az ablakon túl.
Mikor elindultam otthonról 6:15-kor, még üres és csendes volt az utca, és tiszta a levegő, és én arra jöttem rá, hogy tulajdonképpen nagyon szeretem a reggelt. Feltéve, hogy időben lefekszem, és el is alszom.
Van egy másik nagy felismerésem is: aki korán jár dolgozni, az korán is megy haza. Az pedig szuperság.
Mondjuk a "nagy a hó, nagy a jég" résztől eltekintenék így március elején.
Ilyenkor már fogytán az erő és a vitaminkészlet, kikopik a nyáron elraktározott meleg és napsütés. Jön a szolárium (mert kell a fény), a szauna (mert kívülről melegít), a csípős ételek (mert belülről melegít), meg a csokoládé (mert kell, hogy valami felvidítson amikor ilyen nyomott az idő).
Tegnap Zumbán is voltam, mert kell a mozgás a sok ülés után, meg a jó hangulat ebben a nagy latyakban.
Nem véletlen ám, hogy ilyenkor van a farsang/purim is.
Épp a minap jutott eszembe, hogy milyen kár, hogy ez az egész már elvesztette az eredeti télűző jelentőségét. El is határoztam, hogy az idén ahány farsangi/purimi buliba csak megyek (már voltam egyen és még kettő van kilátásban, plusz ami még közbejön), mindig gondolni fogok erre.
-------------------
All White
Baker man pat a cake, pat a cake
Knead well the dough
Grandmother makes the bed
Patting the pillow
The cold morning snow and the ice
Cover the whole town
Bakerman delivers the good cake
On his old bike
Do you know Sandor Weöres? No? Well - it's a pity.
Another amazing Hungarian poet whose poems are so perfectly written that most of it would get lost if anyone tried to translate them. Maybe that's why i could not find a single translation of the poem i posted here anywhere.
I did translate it as you can see above, so that you get the idea what it's about, but please know that is it nowhere near the original.
Anyway, I woke up with these words on my mind this morning, playing their gentle music in my head, making the snowflakes dance slowly outside my window.
This happened at 5:30.
When i left the house at 6:15 the street was empty, quiet and clean; and i realized that i love mornings. Given that i go to sleep on time.
The other realization i made today is that if i come to work early, i get to go home early. Sounds good to me.
The part about the snow and the ice do not necessarily make me so happy at this point. It should not snow in March. By this time we're all low on strength and vitamins, and the sunshine we collected during the summer has long faded away. Now come the sunbeds (because it gives light), the sauna (because it warms our body from the outside), the spicy foods (because they warm our body from the inside), and the chocolate (because we need something to make us happy in this big grayness).
Last night i did Zumba fitness - a good way to get my exercise after sitting all day; and also a good way to get a little bit of hot Latin spirit in this big Hungarian winter.
It is not a coincidence that the purim/carnival season falls around this time of the year.
I thought just the other day that while we party we should also focus on chasing the winter away. So i decided that this year i will think of this on every purim/carnival party i'll go to (been to one already and planning to go to another 2 plus whatever comes up not planned).
Sunday, February 27, 2011
Jampec
„Ó, Andi, Andi, Andi, én nem vagyok olyan jampi…”
Emlékszünk még a Hungária együttes nagy slágerére? És azt vajon tudjuk-e, hogy milyen is egy „olyan jampi”?
Ezt persze nem is kérdezném, ha nem a jiddis nyelvből eredne eme ékes magyar szavunk is.
A jampec nem héber gyökerű szó, hangzása alapján inkább valamely szláv nyelvből került a jiddisbe (eredeti jelentése: bolond), onnan pedig a magyar szlengbe, hogy aztán később magyar szóként még a szótárakba is bekerüljön.
Az Idegen szavak szótára szerint a jampec nem más, mint „A divat kirívó modernségein kapó, feltűnően viselkedő, léha fiatalember”. A szó azonos jelentéssel bíró, rövidebb alakja a jampi, mely a börtön-szlengben viszont a szabadulás előtt álló elítéltet jelöli.
A jampec-jelenség úgy a 30-as évek környékén jelent meg Magyarországon; a név viselői akkoriban elég rosszhírű alakoknak számítottak. Az ötvenes, majd a hatvanas években jampecnek lenni már divat volt, sőt, mivel a jampecok által képviselt viselkedésforma és a hozzá tartozó jellegzetes, feltűnő öltözködés nem volt „központilag támogatott”, sokan a lázadás egy formájának is tekintették.
Ha akad, akinek még mindig nem jelent meg a kép, hadd segítsek: képzeljünk el egy csőnadrágot, egy pöttyös szoknyát, egy bőrdzsekit, és hozzá egy táskarádióból a „rokit”. Megvan, ugye?
Itt és most nem bocsátkozom hosszas fejtegetésbe arról, hogy a hatvanas években miként is „tetőzött az ifjúsági probléma”, noha a téma roppant érdekes, és személy szerint nekem ez a korszak az egyik kedvencem.
Na jó, de hogy kapcsolódik mindez a zsidósághoz? Szerintem sehogy. Csak egy újabb szócikk a zsidó szavak sorozatban…
Emlékszünk még a Hungária együttes nagy slágerére? És azt vajon tudjuk-e, hogy milyen is egy „olyan jampi”?
Ezt persze nem is kérdezném, ha nem a jiddis nyelvből eredne eme ékes magyar szavunk is.
A jampec nem héber gyökerű szó, hangzása alapján inkább valamely szláv nyelvből került a jiddisbe (eredeti jelentése: bolond), onnan pedig a magyar szlengbe, hogy aztán később magyar szóként még a szótárakba is bekerüljön.
Az Idegen szavak szótára szerint a jampec nem más, mint „A divat kirívó modernségein kapó, feltűnően viselkedő, léha fiatalember”. A szó azonos jelentéssel bíró, rövidebb alakja a jampi, mely a börtön-szlengben viszont a szabadulás előtt álló elítéltet jelöli.
A jampec-jelenség úgy a 30-as évek környékén jelent meg Magyarországon; a név viselői akkoriban elég rosszhírű alakoknak számítottak. Az ötvenes, majd a hatvanas években jampecnek lenni már divat volt, sőt, mivel a jampecok által képviselt viselkedésforma és a hozzá tartozó jellegzetes, feltűnő öltözködés nem volt „központilag támogatott”, sokan a lázadás egy formájának is tekintették.
Ha akad, akinek még mindig nem jelent meg a kép, hadd segítsek: képzeljünk el egy csőnadrágot, egy pöttyös szoknyát, egy bőrdzsekit, és hozzá egy táskarádióból a „rokit”. Megvan, ugye?
Itt és most nem bocsátkozom hosszas fejtegetésbe arról, hogy a hatvanas években miként is „tetőzött az ifjúsági probléma”, noha a téma roppant érdekes, és személy szerint nekem ez a korszak az egyik kedvencem.
Na jó, de hogy kapcsolódik mindez a zsidósághoz? Szerintem sehogy. Csak egy újabb szócikk a zsidó szavak sorozatban…
Friday, February 25, 2011
2.
Ma a második hetemet zárom az új melóban.
És még mindig tetszik! Ezt jó jelnek veszem.
Hősiesen kelek ám reggel korán, a metrón iszom a kávét, időben itt vagyok, teszem a dolgom, ahogy kell.
Olyan jó érzés normálisnak lenni.
Tegnap reggel még megfagyott a házunk előtt a felmosóvíz.
És ennek viszont már sokkal kevésbé örülök, hogy így február végén megint elkezdett durván hideg lenni, havazni, mikor már javában a napsugaraknak kellene kényeztetni a kis újszülött hóvirágokat.
Mindig a február a legnehezebb.
------------------------
Today i am closing my second week at the new job.
And i still like it! So i take this as a good sing.
I get up nicely early in the morning, have my coffee on the subway, get in on time, do what i have to do.
Feels so good to be normal.
Yesterday the sponga water froze in front of our building.
This part makes me less happy. This cold and the snow are really not fun at the end of February, when sweet sunbeams should be hugging the little newborn snowdrops.
February is always the hardest.
És még mindig tetszik! Ezt jó jelnek veszem.
Hősiesen kelek ám reggel korán, a metrón iszom a kávét, időben itt vagyok, teszem a dolgom, ahogy kell.
Olyan jó érzés normálisnak lenni.
Tegnap reggel még megfagyott a házunk előtt a felmosóvíz.
És ennek viszont már sokkal kevésbé örülök, hogy így február végén megint elkezdett durván hideg lenni, havazni, mikor már javában a napsugaraknak kellene kényeztetni a kis újszülött hóvirágokat.
Mindig a február a legnehezebb.
------------------------
Today i am closing my second week at the new job.
And i still like it! So i take this as a good sing.
I get up nicely early in the morning, have my coffee on the subway, get in on time, do what i have to do.
Feels so good to be normal.
Yesterday the sponga water froze in front of our building.
This part makes me less happy. This cold and the snow are really not fun at the end of February, when sweet sunbeams should be hugging the little newborn snowdrops.
February is always the hardest.
Thursday, February 24, 2011
Gyors életjel munka előtt/ Quick update before work
Na most, hogy ilyen ügyesen, ilyen korán bejöttem dolgozni (bizony-bizony, új élet kezdődik!), gyorsan-gyorsan elmesélem, hogy jajdejó, hogy van munkám, sőt, munkahelyem, feladatom, kollégáim, és ezt roppant mód élvezem. Egy hét alaptréning után ma van az első "éles" napom. Nem mondom, hogy túl effektív leszek, nyilván bőven van még mit tanulni. De nem is ez a lényeg.
Amúgy meg minden megy szépen a maga útján, csak ne lenne ilyen rohadt hideg.
-------------------------
Now that i came into work so early (yeah, a new life is about to start!), quick-quick i want to express how happy i am to have work, and even more so a job, i have tasks and colleagues, and i like all this a lot. After a week of basic training this is my first "real day". I am not sure how effective i will be, i sure have a lot to learn still. But this is not what matters.
Besides this everything is going just fine; i only wish it wasn't this freaking cold.
Amúgy meg minden megy szépen a maga útján, csak ne lenne ilyen rohadt hideg.
-------------------------
Now that i came into work so early (yeah, a new life is about to start!), quick-quick i want to express how happy i am to have work, and even more so a job, i have tasks and colleagues, and i like all this a lot. After a week of basic training this is my first "real day". I am not sure how effective i will be, i sure have a lot to learn still. But this is not what matters.
Besides this everything is going just fine; i only wish it wasn't this freaking cold.
Thursday, February 03, 2011
Viktoria
Ismét kaptam egy szépséges ajánlott levelet (immáron a harmadikat három hónapon belül) a Magyar Királyi Kincstártól Vas Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságától.
Azért vagyok kicsit megkeveredve ezekkel a fránya nevekkel, mert a szóban forgó intézményt eddig szimplán csak Vas Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnak hívták; az előző leveleken még így is szerepelt a feladó, sőt, ezen a mostanin is, csak az előre nyomtatott borítékra ráragasztottak egy népnemzeti kormányhivatalos matricát. Bélyeg sajnos nincs rajta, pedig azon meg lehetne Viktor képe, és az milyen klasszul nézne már ki.
A levél szigorú hangon megró engem, hogy nyugdíjfolyószámlámon 1 azaz egy havi elmaradásom van, amit szíveskedjek haladéktalanul, 8 napon belül rendezni, mert ellenkező esetben lesújt rámViktor a törvény keze (vagy ha nincs még ide vágó törvény, akkor addig majd gyorsan hoznak egyet), és jól megszűntetik a szerződésemet, s akkor aztán nézegethetek, a nyugdíjamat meg fújhatom. Amúgy meg örülhetek, hogy ők ezt már most, jó előre közlik, nehogy aztán 65 évesen érjen a meglepetés. Ezt nem írták, ezt én mondom.
Az előző levélben szintén fenyegettek, mert szintén elmaradásom volt. Méghozzá azért, mert az első, három hónappal ezelőtti, totálisan értelmetlen levelükből gyengélkedő felfogásommal nem világlott ki számomra, hogy azt az összeget, amit eddig a magánnyugdíj pénztárba fizettem be, az új törvény értelmében bizony már a kormányhivatalnak kellene befizetnem. Ezért aztán szépen befizettem a magánba, aztán mikor jött az első fenyítés, akkor azt az összeget, amit már egyszer befizettem, az akkor mellékelt csekkeken befizettem ismét, ezúttal a kormánynak, magánéktól pedig ajánlott levélben visszaigényeltem a tévesen befizetett összeget, amitől gyanítom, hogy akár el is búcsúzhatok. A mostani szerelmeslevélhez nem mellékeltek csekket, de nem baj, mindjárt felhívom őket, úgyis annyira szeretem azt a zenét, amit addig a 20-30 percig játszanak nekem, míg tartanom kell a vonalat, mert össze-vissza kapcsolgatnak.
Egyébként igen megható, hogy része lehetek annak a „példátlan összefogásnak”, amit az állami nyugdíjrendszerbe átlépők 97 százalékos aránya jelent. Pedig előttem is ott volt a választás lehetősége; ezt bizonyítja az a 3 százaléknyi vagány és öntudatos önkéntes lúzer, aki nem engedett a népnemzetizsarolásnak javaslatnak, és dafke nem engedte magát áttenni, fog is ezért szívni rendesen.
Tegnap este az jutott eszembe, hogy nem csak a hivatalokat kellene átnevezni, hanem az egész országot is. Lehetnénk ezentúl például Viktoria. Csak mert az olyan szép, győzedelmes hangzású.
----------------------------------------------
Sorry folks but I am not going to translate this post. It has to do with the disgusting daily politics here in Hungary that you probably don’t even want to know about anyway.
Azért vagyok kicsit megkeveredve ezekkel a fránya nevekkel, mert a szóban forgó intézményt eddig szimplán csak Vas Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnak hívták; az előző leveleken még így is szerepelt a feladó, sőt, ezen a mostanin is, csak az előre nyomtatott borítékra ráragasztottak egy népnemzeti kormányhivatalos matricát. Bélyeg sajnos nincs rajta, pedig azon meg lehetne Viktor képe, és az milyen klasszul nézne már ki.
A levél szigorú hangon megró engem, hogy nyugdíjfolyószámlámon 1 azaz egy havi elmaradásom van, amit szíveskedjek haladéktalanul, 8 napon belül rendezni, mert ellenkező esetben lesújt rám
Az előző levélben szintén fenyegettek, mert szintén elmaradásom volt. Méghozzá azért, mert az első, három hónappal ezelőtti, totálisan értelmetlen levelükből gyengélkedő felfogásommal nem világlott ki számomra, hogy azt az összeget, amit eddig a magánnyugdíj pénztárba fizettem be, az új törvény értelmében bizony már a kormányhivatalnak kellene befizetnem. Ezért aztán szépen befizettem a magánba, aztán mikor jött az első fenyítés, akkor azt az összeget, amit már egyszer befizettem, az akkor mellékelt csekkeken befizettem ismét, ezúttal a kormánynak, magánéktól pedig ajánlott levélben visszaigényeltem a tévesen befizetett összeget, amitől gyanítom, hogy akár el is búcsúzhatok. A mostani szerelmeslevélhez nem mellékeltek csekket, de nem baj, mindjárt felhívom őket, úgyis annyira szeretem azt a zenét, amit addig a 20-30 percig játszanak nekem, míg tartanom kell a vonalat, mert össze-vissza kapcsolgatnak.
Egyébként igen megható, hogy része lehetek annak a „példátlan összefogásnak”, amit az állami nyugdíjrendszerbe átlépők 97 százalékos aránya jelent. Pedig előttem is ott volt a választás lehetősége; ezt bizonyítja az a 3 százaléknyi vagány és öntudatos önkéntes lúzer, aki nem engedett a népnemzeti
Tegnap este az jutott eszembe, hogy nem csak a hivatalokat kellene átnevezni, hanem az egész országot is. Lehetnénk ezentúl például Viktoria. Csak mert az olyan szép, győzedelmes hangzású.
----------------------------------------------
Sorry folks but I am not going to translate this post. It has to do with the disgusting daily politics here in Hungary that you probably don’t even want to know about anyway.
Wednesday, February 02, 2011
Gerloczy
Azt vettem ma észre, hogy az itthon töltött idő egyenes arányban áll a házkörüli teendőkkel. Érdekes, nem?
Ezen kívül ma a Gerlóczy kávéházban uzsonnáztunk, mert részt vettem egy nyereményjátékban és nyertem két uzsonna-utalványt. De amúgy is ez a kedvenc helyeim egyike Budapesten. Az épület kívülről kicsit Antwerpenre emlékeztet, ott vannak ilyen háromszögű utcasarkok. Jó a kávé és minden egyéb is, számomra a legkülönlegesebb mégis a gyönyörűséges élő hárfa zene. Osztriga és tenger gyümölcsei kóstolóra is mehetnénk, de az valahogy nem az én műfajom…
És még az is jó, hogy ma újra megnyílt a kedvenc tornatermem.
Ez egy jó hónap lesz, ha ilyen jól kezdődik!
----------------------------
I noticed today that the more time I spend at home the more I have to do around the house. Interesting, hey?
In the afternoon we went to Gerloczy, one of my favorite coffee shops here in Budapest. I took a quiz via the internet a couple of weeks ago and I got free coffee for it. But this is not the reason I like the place. First of all, the triangle corner where the building stands reminds me of Antwerp. They serve good coffee and other yummy things, but the best of it all is the beautiful live harp music. I also have an invitation for oyster tasting but just that ain’t my cup of tea…
The other good thing that happened today is that my favorite gym got re-opened.
This gotta be a good month, after a beginning like this.
Ezen kívül ma a Gerlóczy kávéházban uzsonnáztunk, mert részt vettem egy nyereményjátékban és nyertem két uzsonna-utalványt. De amúgy is ez a kedvenc helyeim egyike Budapesten. Az épület kívülről kicsit Antwerpenre emlékeztet, ott vannak ilyen háromszögű utcasarkok. Jó a kávé és minden egyéb is, számomra a legkülönlegesebb mégis a gyönyörűséges élő hárfa zene. Osztriga és tenger gyümölcsei kóstolóra is mehetnénk, de az valahogy nem az én műfajom…
És még az is jó, hogy ma újra megnyílt a kedvenc tornatermem.
Ez egy jó hónap lesz, ha ilyen jól kezdődik!
----------------------------
I noticed today that the more time I spend at home the more I have to do around the house. Interesting, hey?
In the afternoon we went to Gerloczy, one of my favorite coffee shops here in Budapest. I took a quiz via the internet a couple of weeks ago and I got free coffee for it. But this is not the reason I like the place. First of all, the triangle corner where the building stands reminds me of Antwerp. They serve good coffee and other yummy things, but the best of it all is the beautiful live harp music. I also have an invitation for oyster tasting but just that ain’t my cup of tea…
The other good thing that happened today is that my favorite gym got re-opened.
This gotta be a good month, after a beginning like this.
Tuesday, February 01, 2011
Állás / Job 2
Ma aláírtam a szerződést az új munkahelyemen.
Baromi jó érzés volt.
Annyira örülök, hogy végre lesz egy normális munkahelyem, mint minden (?) normális (?) embernek. A helyzet az, hogy most jutottam el odáig, hogy hagyom a kamaszos, világmegváltós álmaimat, hogy nekem majd olyan munkám lesz, amit imádok, amiben én vagyok a legjobb, ami hasznos és fontos és közben mindenki engem ünnepel, hogy mennyire ügyes és okos vagyok, ja, és persze közben, mintegy mellesleg halálra keresem magam.
Azt hiszem, nagyon keveseknek adatik meg az ilyesmi.
Szóval, valószínű, hogy már nem nagyon leszek körülrajongott rock sztár, világhírű bűvész, Pulitzer díjas újságíró, ünnepelt író, költő, közéleti személyiség, és be kell látnom, hogy a kívülről nagyon tetszetős csóróskodós bohém élet sem nekem való.
Nem, nem akarok továbbtanulni a doktori fokozatra, mert jelenleg semmi értelmét nem látom, és nem, nem megyek el tanítani minimálbérért, és nem, nem akarom magam az üres zsebű szabadság-illúzió kedvéért ilyen-olyan intellektuális tevékenységből feketén fenntartani.
A lényeg jelen pillanatban inkább az, hogy legyen értelme reggelente felkelnem, hogy legyen egy hely, hol meg kell jelennem és bizonyos dolgokat el kell végeznem. Vagyis hogy hasznosnak érezzem magam, legyenek körülöttem emberek, és kapjak a munkámnak megfelelő fizetést. Úgy tűnik, ez a szerencsés konstelláció most majd jól meg is valósul.
Nem úgy, mint az előző munkahelyemen, ahol ugyebár folyton egyedül kuksoltam (írhatnám úgy is, hogy „csesztem a rezet”, de én ilyen csúnyát nem írok), a munkámat totálisan értelmetlennek és feleslegesnek, de minimum alulértékeltnek éreztem, saját magamat pedig totálisan ignorálva és hülyének nézve. És persze ennek a minden mindegy állapotnak megfelelően alakult a fizetésem is, ami népmesei motívumokkal élve: hol volt, hol nem volt.
Úgyhogy legyen bármily kispolgári, én bizony minden reggel szépen be fogok menni dolgozni, és majd munka után leszek intellektuel és rock sztár és bűvész és minden egyéb.
--------------------------
Signed the contract for my new job today.
Gosh it felt so good.
I am so glad to know that now I will have a normal job like all (?) the normal (?) people do. The truth is that lately I got to the point where I gave up my teenage world-saving dreams, things like I’ll have a job I absolutely adore and of course I am the best at it, a job that is beneficial and important and everyone adores me for being so smart and clever, and by the way I would be making tons of money with it.
I think that very few people are this lucky.
So it looks like I might not become a famous rock star, a well known magician, a journalist, a poet, a writer, or any kind of celebrity; and I must acknowledge that the always broke bohemian life is not for me either.
No, I do not want to study for PhD because I just don’t see why that would be good for me at this point, and no, I do not want to teach in a school and earn minimum wage, and no, I do not want to be a poor but free intellectual and/or illegal freelancer either.
The main goal for me at this point of my life is to have a reason to get up in the morning; to have a place where I have to be and to have tasks that I have to do. In other words I want to feel useful, I want to have people around me, and I want to make money that corresponds with the work I do. It looks like at my new job I will have all this.
Unlike at my old job, where I was alone all the time, I felt like my work was pointless and superfluous but at least undervalued and I myself felt completely ignored and fooled. And of course my salary was in perfect harmony with this flippant situation: either I got it or I didn’t…
So however philistine it may or may not sound: I will go to work every morning like good girls do, and after work I can still be intellectual and make music or be a magician or do whatever I want to do.
Baromi jó érzés volt.
Annyira örülök, hogy végre lesz egy normális munkahelyem, mint minden (?) normális (?) embernek. A helyzet az, hogy most jutottam el odáig, hogy hagyom a kamaszos, világmegváltós álmaimat, hogy nekem majd olyan munkám lesz, amit imádok, amiben én vagyok a legjobb, ami hasznos és fontos és közben mindenki engem ünnepel, hogy mennyire ügyes és okos vagyok, ja, és persze közben, mintegy mellesleg halálra keresem magam.
Azt hiszem, nagyon keveseknek adatik meg az ilyesmi.
Szóval, valószínű, hogy már nem nagyon leszek körülrajongott rock sztár, világhírű bűvész, Pulitzer díjas újságíró, ünnepelt író, költő, közéleti személyiség, és be kell látnom, hogy a kívülről nagyon tetszetős csóróskodós bohém élet sem nekem való.
Nem, nem akarok továbbtanulni a doktori fokozatra, mert jelenleg semmi értelmét nem látom, és nem, nem megyek el tanítani minimálbérért, és nem, nem akarom magam az üres zsebű szabadság-illúzió kedvéért ilyen-olyan intellektuális tevékenységből feketén fenntartani.
A lényeg jelen pillanatban inkább az, hogy legyen értelme reggelente felkelnem, hogy legyen egy hely, hol meg kell jelennem és bizonyos dolgokat el kell végeznem. Vagyis hogy hasznosnak érezzem magam, legyenek körülöttem emberek, és kapjak a munkámnak megfelelő fizetést. Úgy tűnik, ez a szerencsés konstelláció most majd jól meg is valósul.
Nem úgy, mint az előző munkahelyemen, ahol ugyebár folyton egyedül kuksoltam (írhatnám úgy is, hogy „csesztem a rezet”, de én ilyen csúnyát nem írok), a munkámat totálisan értelmetlennek és feleslegesnek, de minimum alulértékeltnek éreztem, saját magamat pedig totálisan ignorálva és hülyének nézve. És persze ennek a minden mindegy állapotnak megfelelően alakult a fizetésem is, ami népmesei motívumokkal élve: hol volt, hol nem volt.
Úgyhogy legyen bármily kispolgári, én bizony minden reggel szépen be fogok menni dolgozni, és majd munka után leszek intellektuel és rock sztár és bűvész és minden egyéb.
--------------------------
Signed the contract for my new job today.
Gosh it felt so good.
I am so glad to know that now I will have a normal job like all (?) the normal (?) people do. The truth is that lately I got to the point where I gave up my teenage world-saving dreams, things like I’ll have a job I absolutely adore and of course I am the best at it, a job that is beneficial and important and everyone adores me for being so smart and clever, and by the way I would be making tons of money with it.
I think that very few people are this lucky.
So it looks like I might not become a famous rock star, a well known magician, a journalist, a poet, a writer, or any kind of celebrity; and I must acknowledge that the always broke bohemian life is not for me either.
No, I do not want to study for PhD because I just don’t see why that would be good for me at this point, and no, I do not want to teach in a school and earn minimum wage, and no, I do not want to be a poor but free intellectual and/or illegal freelancer either.
The main goal for me at this point of my life is to have a reason to get up in the morning; to have a place where I have to be and to have tasks that I have to do. In other words I want to feel useful, I want to have people around me, and I want to make money that corresponds with the work I do. It looks like at my new job I will have all this.
Unlike at my old job, where I was alone all the time, I felt like my work was pointless and superfluous but at least undervalued and I myself felt completely ignored and fooled. And of course my salary was in perfect harmony with this flippant situation: either I got it or I didn’t…
So however philistine it may or may not sound: I will go to work every morning like good girls do, and after work I can still be intellectual and make music or be a magician or do whatever I want to do.
Subscribe to:
Posts (Atom)