Jampec

„Ó, Andi, Andi, Andi, én nem vagyok olyan jampi…”
Emlékszünk még a Hungária együttes nagy slágerére? És azt vajon tudjuk-e, hogy milyen is egy „olyan jampi”?
Ezt persze nem is kérdezném, ha nem a jiddis nyelvből eredne eme ékes magyar szavunk is.
A jampec nem héber gyökerű szó, hangzása alapján inkább valamely szláv nyelvből került a jiddisbe (eredeti jelentése: bolond), onnan pedig a magyar szlengbe, hogy aztán később magyar szóként még a szótárakba is bekerüljön.
Az Idegen szavak szótára szerint a jampec nem más, mint „A divat kirívó modernségein kapó, feltűnően viselkedő, léha fiatalember”. A szó azonos jelentéssel bíró, rövidebb alakja a jampi, mely a börtön-szlengben viszont a szabadulás előtt álló elítéltet jelöli.
A jampec-jelenség úgy a 30-as évek környékén jelent meg Magyarországon; a név viselői akkoriban elég rosszhírű alakoknak számítottak. Az ötvenes, majd a hatvanas években jampecnek lenni már divat volt, sőt, mivel a jampecok által képviselt viselkedésforma és a hozzá tartozó jellegzetes, feltűnő öltözködés nem volt „központilag támogatott”, sokan a lázadás egy formájának is tekintették.
Ha akad, akinek még mindig nem jelent meg a kép, hadd segítsek: képzeljünk el egy csőnadrágot, egy pöttyös szoknyát, egy bőrdzsekit, és hozzá egy táskarádióból a „rokit”. Megvan, ugye?
Itt és most nem bocsátkozom hosszas fejtegetésbe arról, hogy a hatvanas években miként is „tetőzött az ifjúsági probléma”, noha a téma roppant érdekes, és személy szerint nekem ez a korszak az egyik kedvencem.
Na jó, de hogy kapcsolódik mindez a zsidósághoz? Szerintem sehogy. Csak egy újabb szócikk a zsidó szavak sorozatban…

Meló

Ha nincs meló, az nem jó. Ha van, de túl sok, az se jó.
E szép magyar szó eredetének utánajárni igazán nem nagy meló.
A héber melacha (מלאכה) szó jelentése, akárcsak a magyar nyelvbe beépült jövevényszóé: munka. Az askenáz melóche kiejtéstől pedig már egyáltalán nem áll távol a magyar meló, vagy a német Maloche szó.
A héberben a munka fogalmára több szó is létezik. Jelentésük hasonló, ám nem teljesen azonos, éppen ezért a választott szóhasználat sohasem véletlen. Bár az Örökké-való nem ezzel a szóval teremtette a világot, a Tóra később mégis a melacha-nak, azaz nehéz munkának nevezi a nagy művet.
A Jeruzsálemi Szentély építésekor végzett munka leírásakor szintén gyakran fordul elő a melacha szó.
És ezzel el is érkeztünk a szombati munkatilalomhoz. A szombati pihenés alkalmával ugyanis egyrészt megemlékezünk a világ teremtéséről, hiszen a hat napon át tartó kemény munka után az Örökké-való megpihent. Másrészt pedig pontosan a Szentély építésekor végzett munkálatok leírásából vezették le bölcseink, hogy melyek azok a munkák, amelyeket szombaton tilos végezni. Fontos megjegyezni, hogy a melacha szó nem feltétlenül jelent kemény fizikai munkát. Így lehet az, hogy a szombati tilalmak között olyan „munkák” is előfordulhatnak, amelyeket manapság egyáltalán nem tekintünk munkának, végzésük szombaton mégis tilos.
Szavunk a zsidó tanításokban gyakran előfordul.
A bölcs Tarfon rabbi például így tanította a Talmudban: „A nap rövid, a munka pedig sok”. Héberül: hajom kacar veham’lahca meruba, azaz היום קצר והמלאכה מרובה. (Misna, Atyák bölcs mondásai 2:15) Folytatva a gondolatmenetet, a rabbi szintén melacha szóval fejezi ki a következő tanítást: „A munkát nem neked kell elvégezned, de nem vonhatod ki magadat alóla”.
A meló tehát jó és fontos dolog, amit még akkor is legjobb tudásunk szerint kell végeznünk, ha nem vagyunk képesek egyedül befejezni azt. Hiszen tudjuk: sok kicsi sokra megy.
Mert mindig minden rajtunk is múlik.

Sisere

A sisere had kifejezés a magyar nyelvben annyit jelent: népes sereg, lusta népség.
Helyenként még a sáska szinonimájaként is szerepel – tévesen, ugyanis a sisere hadnak a sáskához semmi köze nincs, azon kívül, hogy általában a sáska is csapatban jár, nem pedig egyedül.
Meglepő lehet, de a sisere hadnak inkább a zsidó újévhez van köze, és bizony nem a vendégek népes hadára utal. De haladjunk szépen sorjában.
A Bibliából ismert Bírák könyve a zsidó nép történelmét írja le, megközelítőleg az i.e. 1200 és 1000 körüli időszakban, Józsué halálától a királyság kialakulásáig. Ismeretes, hogy Mózes halála után Józsué lett a nép vezére, majd őt követték a bírák. Az ószövetségben jártasabbak számára bizonyára a bírák nevei sem hangzanak idegenül, ilyen volt például Otniél, Ehud, Debóra, Gideon, Jair, Jiftach, és Sámson is.
Kitűnik a sorból egy női név: Debóra, Lapidot felesége, nem csupán bíra, azaz a nép vezetője, hanem a hét prófétanő egyike is volt. Fontos megjegyezni ugyanis, hogy az ismert férfi prófétákon kívül hét asszony is prófétált: Sára, Miriam, Debóra, Hanna, Abigél, Hulda és Eszter. Mindannyiuk szerepe nagy fontossággal bír. Sára például az ősanyák egyike; Miriamnak köszönhető, hogy Mózes nem halt meg, hanem végül kivezette a zsidó népet Egyiptomból; Hanna adott életet Sámuel prófétának; Eszter pedig megakadályozta, hogy Ahasvéros király antiszemita kancellárja, a gonosz Hámán megsemmisítse a zsidó népet.
Debóra prófétanőt a Bírák könyve 4. fejezete említi először. Innen tudjuk meg azt is, hogy Jábin, Kánaán királya, mintegy 20 esztendőn át hadat viselt Izrael fiai ellen. Az ellenséges hadsereget a kegyetlenségéről hírhedt Sziszera (már kiejtés szerint Sziszra, Sziszere, Sisere) hadvezér irányította. Debóra parancsára a zsidó csapatok vezére, Bárák, tízezer emberrel felvonult a Tábor hegyre, hogy megvívjon az ellenséggel. Bárák csapatait látván Sziszera megijedt, leugrott a szekérről, és saját hadseregének hátat fordítva futva menekült el. Bárák katonái ezután kardélre hányták a magára hagyott hadsereget. A menekülő Sziszera a zsidókkal jó kapcsolatot ápoló kéniták tábora felé vette az irányt, ahol is betért pihenni Jáel, a kénita Héver feleségének sátorába. Amint Sziszera elaludt, Jáel, a furfangos és bátor asszony, egy sátorvassal ölte meg a gonosz hadvezért, nem kis lélekjelenlétről téve tanúbizonyságot.
A pozitív kimenetelű csata után, melyet 40 év béke követett, Bárák és Debóra örömükben dalra fakadtak – ujjongásuk, mely leginkább Debóra énekeként ismeretes, szintén a Bírák könyvében olvasható.
Ám a történet itt nem ér véget.
Azt már tudjuk, hogy a magyar sisere szó Sziszera népes hadseregére utal.
De hogy kapcsolódik mindez Rosh Hashanához, a zsidó újévhez?
A Bírák könyve (5:28) a már ismertetett ütközet leírása után megemlíti, hogy a kegyetlen hadvezér, Sziszera édesanyja, a kuruzsló asszony, aki korábban szintén nem éppen szívjóságáról volt ismert, miként várta haza a csatából a fiát, majd hogyan fakadt sírásra, amikor megtudta, hogy gyermeke nem tér haza többé. Bölcseink tanítása szerint Sziszera édesanyja nem csupán a fiát siratta oly keservesen, hanem abban a pillanatban a kuruzsláshoz szükséges kellékeinek segítségével a jövőbe is látott, és megtudta, hogy annak a „pihenőnek”, melyet Sziszera tett Jáel sátrában, a kései leszármazottja nem más lesz, mint a híres első-második századi kabbalista és Tóra-tudós, Rabbi Akiva. Ezután megnyugodott és jó útra tért.
A bibliai versből levezethető, hogy az asszony bánatában és meghatottságában százszor is sírt, és őszinte sírásának hangja egy kürt síró, el-elcsukló hangjához volt hasonlatos. Ennek megfelelően Rosh Hashanakor a mai napig a sófár, azaz a kosszarvból készült kürt száz hangja figyelmeztet minket az őszinte megtérésre.

Davenol

A mindennapi, gyakorlati zsidó életnek, a zsidó vallásnak, sőt a zsidó közösségi életnek is az egyik alappillére az ima. Egy vallásos zsidó férfinek kötelessége naponta háromszor minjenben, azaz egy tíz zsidó férfiből álló közösségben imádkozni (természetesen ezt a nők is megtehetik, de számukra nem kötelező). Akiknek erre nincs lehetőségük, azok is összegyűlnek az imaházakban péntek esténként, hogy köszöntsék a szombatot; vagy legalább a nagyünnepek alkalmával, hogy együtt davenoljanak, azaz imádkozzanak.
Elul havában, Rosh Hashana, azaz a zsidó újév, majd az azt követő Jom Kippur (engesztelőnap) felé közeledve, ha lehet, még nagyobb hangsúlyt és még fontosabb szerepet kap az ima.
Davenolni egyszerűen annyit jelent: imádkozni (bár az egyik lexikon azt írja: „kántál; elnyújtott, éneklő hangon imádkozik”). A köznapi zsidó szóhasználatban ez az egyik leggyakrabban előforduló kifejezés (pl. mikor davenolnak sachriszt? = hánykor van a reggeli ima?; ki davenol? = ki az előimádkozó?); sőt, egyéb zsidó szavakhoz hasonlóan más nyelvekben is ugyanebben az alakban használatos (angolul pl. to daven = imádkozni). Főnév formában is találkozhatunk vele (pl. ebben a zsinagógában nagyon szép, túl hosszú, vagy éppen túl rövid a davenolás.
A jiddisből a magyarba átvándorolt szó eredete azonban korántsem egyértelmű.
Vegyük szépen sorra a lehetőségeket, aztán ki-ki eldöntheti, melyik áll hozzá a legközelebb.
1. Arameus: d’avhatana (דאבהתנא) vagy d’avunon (דאבונן). Jelentése: ősapáinktól. A hagyomány szerint ugyanis a három napi imát ősapáinktól tanuljuk: a reggeli imát Ábrahámtól, a délutáni imát Izsáktól, az esti imát pedig Jákobtól.
2. Héber: daf (דף). Jelentése: lap. Eszerint a németes-jiddises végződéssel megtoldott dafnen annyit jelent: lapozni, azaz forgatni az imakönyv lapjait.
3. Héber: dovev (דובב). Jelentése: az ajkakat beszédre nyitni. Az imával való párhuzam egyértelmű.
4. Francia: dévotion. Jelentése: áhítat, imádság, rajongás. Rasinak, a híres középkori francia Tóra-kommentátornak számos ófrancia szót köszönhet a zsidó köznyelv. Lehetséges, hogy ez is egy közülük.
5. Német: tagewen. A középfelnémetben, amelyből a jiddis nyelv is kialakult, a szó jelentése a nap kezdetével állt összefüggésben, tehát vonatkozhatott a reggeli imára is.
6. Litván: dovana. Jelentése: ajándék. A Szentélyben bemutatott áldozatot napjainkban az ima helyettesíti, ami ebben az értelemben nem más, mint felajánlás, azaz ajándék. Köztudott, hogy a középfelnémetből kialakult jiddis nyelvbe számos kelet-európai nyelvből épültek be szavak és kifejezések.
7. Arab: da’awa. Jelentése: imádkozni.
8. Latin: divina vagy divine. Jelentése: isteni, szent.

Véleményem szerint ez utóbbi a legkevésbé valószínű variáció, ám roppant érdekes, hogy egyetlen jiddis szónak ilyen sokféle eredete lehetséges.

Mindenkinek sok tartalmas és eredményes imádságot kívánok Elul hónapjára, és a közelgő nagyünnepekre.

Hücpe

Voltam olyan hücpe, hogy rákerestem a neten, mit írnak az okosok a hücpe szó etimológiájáról, és nagyon sok érdekességet találtam. Főként szélsőjobbos oldalakat dobott ki a kereső, melyek szerint a szó a „zsidó pimaszság és cinizmus” kifejezése, s ezt rögvest példákkal is alátámasztják (csupa ostoba és sablonos frázis, az idétlen antiszemita viccektől kezdve körülbelül odáig, hogy Simon Peresz hogyan lopja el Magyarországot). A pimaszság és a cinizmus stimmel, ám nagy tévedés, hogy ez csupán a zsidók „kiváltsága” lenne. Hosszas példálózásba kezdhetnék most akár a magyar szélsőjobb pimaszságát illetően is, de ez nem az a rovat.
Elárulom inkább, hogy a hücpe a magyarral azonos jelentésű héber chucpa (חוצפה), szóból került át a jiddisbe, onnan pedig a magyar nyelvbe. Eredete tehát nem a német nyelvben keresendő, mint azt több magyar nyelvű weboldal is tévesen állítja ( pedig még névelőt is biggyesztettek elé, hogy tudományosabb legyen: der Chutzpah). Viszont sok más jiddis szó mellett nem csak a magyar, hanem az angol és a lengyel nyelvbe is beépült, ne csodálkozzunk tehát, ha angol anyanyelvű ismerőseinket is így halljuk nyilatkozni valakivel vagy valamivel kapcsolatban: What a chutzpah! Micsoda hücpe!
A magyarban ez jelentheti magát a szemtelenséget, mint fogalmat (nagy hücpe volt ezt vagy azt megtenni!), vagy magát a szemtelen személyt (az az ember egy nagy hücpe!), sőt, melléknévként is alkalmazhatjuk (ne legyél már ilyen hücpe!). Érzésem és személyes véleményem szerint a szó jelentése nem egyértelműen negatív, sőt, bizonyos értelemben akár elismerés is lehet, mintegy a csalafintaság, a pimasz és merész leleményesség egy szóval való kifejezéseként.
Ritkábban, de előfordul németes végződéssel is, pl. hücpedig vagy hücpedik, ebben az esetben kizárólag melléknévként értelmezendő.

Srác

Következzék egy személyes vallomás: a srác számomra meglepetés volt annak idején, amikor kamasz koromban érdekelni kezdett a nyelvészet, illetve a magyar szavak jelentése és eredete.
Hiszen ki ne tudná, hogy a ma beszélt magyar nyelvben a srác egy fiatal fiú vagy férfi, akinek a párja általában egy hasonló korú lány vagy nő, azaz csaj. Tehát bár tisztában voltam azzal, hogy ez az „ékes” magyar kifejezés nem Árpád csapataival vonult be a magyar köznyelvbe, magától értetődőnek gondoltam, hogy a srác is a cigány nyelvből került át a magyarba, akárcsak a csaj.
Pedig a srác szó két különböző héber kifejezésből is eredhet. Az általam ismert etimológiai szótárak és nyelvészek hol az egyikre, hol a másikra hivatkoznak, ezért álljon itt most mindkettő.
Az egyik magyarázat a futni, héberül rac (רץ) igével hozza kapcsolatba. Ha a futni igét vonatkozó névmással látjuk el, nem más lesz belőle, mint s’rac (שרץ), azaz „aki fut”.
A másik, számomra kevésbé szimpatikus variáció szerint a szó gyökere a szintén héber serec (שרץ), melynek magyar jelentése: féreg, csúszómászó.
Látható, hogy a héberben a két szó kiejtése egy betűben eltér, leírt alakjuk azonban megegyezik. Bármelyik legyen is a magyarba átkerült zsidó szó gyökere, a két különböző jelentés közös nevezője a mozgás, a sebesség, az állandó jövés-menés, ami általában egy igazi srácot jellemez.

Herót

Herótóm van már ettől a novemberi időjárásból, így május derekán!
Bizony, az elmúlt napokban és hetekben sokszor hallottuk, esetleg mondtuk is ezt.
De milyen is az, amikor valakinek herótja van? A magyar nyelvben akkor van herótunk, amikor valamivel torkig vagyunk, amikor unjuk, amikor utáljuk az egészet, és elegünk van belőle, de nagyon.
A harata vagy helyesebben: charata (חרטה) szó héber eredetű, mely átkerült a jiddisbe, így utóbbi kiejtési szabályai szerint lett belőle haróte, illetve heróte. A szó eredeti jelentése: megbánás. Ige formájában is létezik, melynek jelentése értelemszerűen: megbánni.
Érdemes megjegyezni, hogy Rambam, azaz a Majmonidészként vagy Majmoni Mózesként is ismert középkori tudós-filozósus rabbi, a megtérés szabályairól szóló művében a következő lépéseket nevezi meg, melyeket a megtéréshez vezető úton feltétlenül szükséges megtenni:
1. A bűn elhagyása
2. Megbánás (azaz harata)
3. A bűn megvallása
4. Fogadalom a jövőre nézve.
Ideális esetben tehát negatív dologtól van ez embernek herótja, minek következtében képessé válik arra, hogy a saját jövőjét pozitív irányba befolyásolja.
Így legyen.

Bóvli

Azt már tudjuk, hogy a zsidó kereskedők egykor kocsin hordták a szajrét, ami jiddisül nem más, mint maga az áru, a portéka.
A szajré közé pedig időnként óhatatlanul is keveredik bóvli. De mi is az a bóvli? A magyar szóhasználatban a bóvli leginkább értéktelen, rossz minőségű, nehezen eladható vagy éppen megvételre nem érdemes árut jelöl. Egyes vélemények szerint a hagyományos zsidó szóhasználatban a nehezen férjhez adható lányt is nevezték így, de inkább maradjunk az előbb említett jelentésnél.
Bovel, vagy más kiejtésben Bável vagy Bábel (בבל) a Babilonként is ismeretes ókori mezopotámiai város héber neve. Bóvli az, ami Bábeli, tehát Babilonból származik. Hogy az miért értéktelen? Mert Babilon a zsidók számára mindig is az a hely volt, ahonnan a rossz dolgok jöttek.
Kezdjük mindjárt a toronnyal. A híres bibliai történetből ismert Bábel tornya nem volt éppen egy szerencsés vállalkozás, tekintve, hogy rossz céllal épült, és nem sokkal később éppen ezért le is dőlt.
Aztán az i.e. 6. században jött a babiloni fogság, melynek ideje alatt a próféták, akiktől a Tanach, azaz a zsidó Biblia számos könyve származik, meglehetősen elítélően nyilatkoztak a városról. Babilon így a bűn, az erkölcstelenség szimbóluma lett.
Ám hozzá kell tennünk, hogy nem minden bóvli, ami bóvli. Hiszen pont a babiloni fogság után Babilóniában maradó zsidó közösségek nagy rabbijainak közös munkájából született meg az i. sz. 5. században a Babilóniai Talmud, amely a poszt-biblikus zsidó irodalom egyik legfontosabb szentkönyve.

Smúzoljunk!

Smúzoljunk egy kicsit arról, hogy mi is az a smúzolás!
Smúzolni annyit jelent, mint társalogni, kötetlenül beszélgetni, vagy éppen dumálni (lám-lám, így lehet egy szlenget egy másik szlenggel magyarázni).
A szó a héber smua (שמועה), kifejezésből ered, melynek többes számú alakja a smuot, vagy askenáz kisejtés szerint smuosz, esetleg smuesz. Innen pedig már csak egy ugrás a smúz.
A szó gyökere (שמע) ugyanaz, mint a hallani ige esetében. Egy smua az az információ, amit társalgás közben hallunk. Kevésbé formális, mint a hír, de gyakran tartalmasabb és megbízhatóbb, mint a pletyka. Smúzolni tehát korántsem ugyanaz, mint pletykálni, bár a gyakorlati szóhasználat során ez az értelme is előfordulhat.
A klasszikus zsidó köznyelvben a smúz jelentése minden esetben pozitív. Remek példa erre az a tény, hogy a zsidó fiúiskolákban, a jesivákban, a komoly, szent tárgyakat oktató tanórák között a rabbi néha tart egy smúzt, amikor is a növendékek kötetlen keretek között beszélhetnek, illetve kérdezhetnek az őket érdeklő témákról. Jó barátok is mindig szívesen jönnek össze egy kis smúzolásra.
A magyar börtönszlengben aki smúzol, az vamzerol, azaz elárul valakit.
Érdekességképpen jegyzem meg, hogy ez is egy olyan héber eredetű szó, amelyet gyakran nem fordítanak le, hanem csak átírnak más nyelvekre; angol megfelelője például a shmooze, vagy egyenesen shmuz.

Behemót

Bizony-bizony. Ki gondolta volna, hogy ez az ízes magyar szó, a behemót is a héberből származik? Pedig igen!
A héber behema (בהמה), vagy többes számban behemot szó jelentése: vadállat; bár bizonyos körülmények között éppen az olyan szelíd, domesztikált állatokat jelöli, mint a párosujjú patások (pl. szarvasmarha). A szó a Bibliában is többször előfordul, általában nagy testű állatot jelent, mint például a víziló. Másutt a szörny szó szinonimájaként szerepel. Jób könyvének 40. fejezete egy hatalmas, erős és félelmetes állatról ír, mely a leírás szerint fűvel él ugyan, azonban mégis egész biztosan nem egy békésen legelésző tehénkéről van szó. A hatalmas vízi szörny, melynek nevét általában nem fordították le, esetleg csak átírták idegen nyelvekre (angolul pl. behemoth), más népek történetírásában is megjelenik, sőt, a korai hajósok tengeri kalandjai között is olvashatunk a bestiális lényről.
A kifejezés pontos jelentésének vizsgálata így zoológiai és mitológiai szempontból is érdekes lehet.
A magyar nyelvben a behemót jelzőt ormótlan, hatalmas termetű, nehézkes mozgású, esetlen állatra, esetleg emberre használjuk.
Ugyanennek a szónak a másik, a behemótnál kevésbé ismert formája a böhéme, ami azonban minden esetben emberre vonatkozik, természetesen nem éppen pozitív értelemben. Körülbelül annyit tesz: marha. Ma már kevesen használjuk, de az idősebb korosztály szájából bizony gyakran hallhattuk: „Na, ez is egy nagy böhéme!”

Rixe

Szombat este láttam egy filmet. Jó film, jó történet, egy jó könyv alapján. Sophie választása, Mery Streep-pel. Nekem mondjuk filmből sok a két és fél óra.
A fordítás és a szinkron többnyire elég jó (bár nem láttam az eredetit). Ám mindjárt az elején, 27. percnél van egy olyan szarvashiba, ami számomra az egészre rányomta a bélyegét, és ahogy vége lett, rögtön vissza is pörgettem, hogy újra meghallgassam – hátha csak én vagyok túl kritikus, és talán rosszul értettem.
A két főszereplő férfi között a következő párbeszéd zajlik le:

- Itt vagyok én. Egy rendes zsidó fiú. És veszettül beleszeretek egy lengyel rikszébe.
- Mi az, hogy riksze?
- A riksze? Az egy goj nő. Nem zsidó hitű hölgy.

Igen, elmondják háromszor is. RIKSZE!!! Azért ez nagyon durva baki. Jó, persze, nem tudhat mindenki jiddisül, az addig oké. Akkor nem kell ilyen szavakat használni. Ha meg már használ, akkor nézzen utána. Nem lett volna nehéz megtalálni, hiszen a magyar nyelvben is minden nap használatos alapszóról van szó. Hogy ugyebár: siksze. Nőre durvább megnevezés nem létezik. Egy zsidó, ha legmélységesebb megvetését akarta kifejezni valaki iránt, jellemzően két szót használ. Az egyik a „róse”. Ezt férfire használják; a héber szó eredeti jelentése gonosz. A másik a siksze. Ami elvileg valóban annyit jelent, hogy nem zsidó nő. De a kifejezés ennél sokkal súlyosabb. Ennél nagyon sértés nincs.
És a rikszénél nagyobb baki is kevés.

Hozd a szajrét!

Legutóbbi szavunk, a majré után, mi is jöhetne más, mint a rá oly szépen rímelő szajré. Ismét egy olyan szó, amit minden tisztességes szókinccsel rendelkező magyar ajkú polgár használt, de legalábbis hallott már életében. Az eredete azonban nem feltétlenül tiszta mindenki számára.
Egy kicsit meg is meglepődtem, amikor különféle etimológiai szótárakat, nyelvészettel kapcsolatos írásokat és egyéb fórumokat lapozgatva azt tapasztaltam, hogy a források 99 százaléka a szó eredeti jelentésének pontosan az ellenkezőjét állítja.
A szó gyökere ugyanis a héber szchora, askenáz kiejtés szerint szhojre (סחורה), melynek jelentése nemes egyszerűséggel csak annyi: áru. Áru, melyet a 19. századi zsidó kereskedők szekereiken hoztak-vittek faluról falura, vásárról vásárra. Tehát magának a szónak az eredeti jelentése még csak megközelítőleg sem az, hogy vásárolni, mint az sajnos sok helyen olvasható. Már csak azért nem, mert az áru főnév, a vásárolni pedig ige, ugyebár. Sőt, ha az áru főnévből igét alkotunk, a végeredmény akkor is az árulni szó lesz, ami egyáltalán nem ugyanaz, mint a vásárolni. Ehhez még csak nyelvésznek sem kell lenni, tudja ezt minden valamire való kereskedő.
Az eredeti szónak továbbá a lopáshoz sincs semmi, de semmi köze. Éppen ellenkezőleg. A kereskedők nem rejtegették, inkább büszkén kínálták portékájukat.
Az egyik leghíresebb, több változatban is ismert jiddis népdal egyik sora is így szól: „Tajre iz di beszte szhajre”, azaz a Tóra a legjobb portéka. Erre az alapigazságra számos haszid tanítás és mese is épül. A történet általában valahogy úgy alakul, hogy az egyszeri zsidó utazik a kocsin, vagy az erdőt járja, közben bajba kerül, ám ő nem ijed meg, hanem elkezd Tórát tanulni vagy zsoltárokat mondani, minekutána hamarosan elmúlik a veszedelem, ő pedig csodálatos módon megmenekül.
A fent említett enyhe fogalomzavar abból adódhat, hogy a magyar nyelven a jiddisből átvett szajré szó valóban nem mint portéka használatos; a széles körben ismert jelentése inkább olyasmi, mint a lopott holmi, vagy a cucc. Aki tehát ilyen értelemben használja, helyesen teszi.
Mégis jó, ha tisztában vagyunk szavaink eredetével, hiszen ez a rovat erről szól.

Ássze

ÁSSZE!
Az ember beszéd közben gyakran használ idegen szavakat, hol tudatosan, hol pedig anélkül, hogy pontosan tudná a szó jelentését és eredetét. Azt már tudjuk, hogy a magyar nyelvbe rengeteg jövevényszó épült be az évszázadok során, ezért nem lepődünk meg, ha az értelmező szótárban találkozunk latin, görög, török, szláv, német, cigány, jiddis, stb. eredetű szavakkal. Ám ezekben a nyelvekben szintén vannak jövevényszavak, amelyek kis változtatással vándorolnak tovább. Így lehet az, hogy a magyar zsidó köznyelvben bizony még arameus gyökereket is találhatunk.
A következő - az előzőekhez képest talán kevésbé ismert - szavunk több szempontból is aktuális most, télvíz idején. Néhány héttel ezelőtt, Vájchi hetiszakaszban olvashattunk azokról az áldásokról, amelyeket Jákob ősapánk adott a fiainak halála előtt. Ezeken túlmenően még egy további áldást is tanulhatunk ebből a szakaszból. A Tórából tanuljuk ugyanis, hogy korábban az emberek nem betegség következtében haltak meg, hanem hirtelen, minden előjel nélkül. Amikor eljött a távozás ideje, a lélek az orron át hagyta el a testet, egy tüsszentéshez hasonlóan. Azt is tudjuk, hogy az első emberbe, Ádámba, az orrán keresztül lehelt lelket az Örökké-való; s máris felfedezhetjük a párhuzamot a magyar lélek – lélegzet szavak között is.
De térjünk vissza a jiddishez. Jákob betegsége idején már tudta, hogy meg fog halni, így volt ideje arra, hogy halála előtt „rendezze sorait”. Ebből a szempontból számára ajándék volt a betegség. A tüsszentés manapság már nem a végzet jele, csak utal a betegségre, vagy éppen annak egy tünete. Ezért kívánjuk, ha valaki tüsszent, hogy egészségére váljék. Ezt többféleképpen is tehetjük. Jiddisül erre az egyik, és egyben az ismertebb szavunk a németes Gesundheit vagy Gezintheit. A másik pedig az érdekesebb eredetű ’Ássze!’. Esetleg a kettő együtt: ássze gezint. Az ászuta (אסוטה) vagy jiddisesen kiejtve ászisze szó arameus eredetű, jelentése: egészség. Hogy még tovább lépjünk, az arameus szó gyökere az akkád aszutu illetve a sumér azu, melyek jelentése: gyógyító.
Az egyik legjobb áldás pedig, amit elköszönéskor valakinek csak adhatunk, az az, hogy legyen egészséges: Sei Gesund!

Csak semmi majré

Zsidó szavak rovatunk folytatódik tovább. E héten egy újabb olyan szóhoz érkeztünk, amely a magyar nyelvben főleg szleng kifejezésként ismeretes.
A majré szó jelentése a magyar nyelvben körülbelül annyit tesz, mint a félelem. Gyökere a héber mora (מורא), melynek jelentése szintén félelem.
Érzékelhető egy leheletnyi jelentésbeli különbség, amit pont az enyhesége miatt nehéz is megmagyarázni. Talán abból ered, hogy mivel a félelem magyar szó, tisztább, egyértelműbb a jelentése is. A félelem ugyanis valamivel erősebb kifejezésnek hat, mint a majré, de lehet, hogy ez csak az én szubjektív benyomásom.
Mindenesetre a szó létezik módosított formában is; melléknévként: majrés, illetve szép magyar „ikes” igeként: majrézik. Jiddisben ismert egy további alakja is, a majredig (vagy majredik), aminek az eredeti jelentése félelmetes, manapság azonban a „nagyon” szinonimájaként használatos a beszélt nyelvben; pl: „esz is majredig kalt”, azaz „nagyon hideg van”. Érdekes, hogy eredetileg negatív jelentése ellenére pozitív értelemben is találkozhatunk vele, ugyanúgy, ahogy magyarban is mondhatjuk, hogy valami „félelmetesen jó” vagy „iszonyú szép”.
A majré olyannyira beépült a magyar nyelvbe, hogy nem csak bizonyos szubkultúrákban használatos, hanem irodalmi szövegekben, újságcikkekben is találkozhatunk vele. Sőt, a hatvanas évek szűrt levegőjének közepette még egy ismert aforizmában is megjelent, miszerint „Hárman voltak a paplan alatt, a papa, a mama, és a majré”.
Meglepő módon és általam ismeretlen okból a szó jelentése a magyar katonai szlengben: kapaszkodó fogantyú a harckocsikban.

Git Sabesz! Git Jantev!

Legújabb szavunk (ami valójában több szó lesz) egy kicsit késve érkezik, de ha megjegyezzük, a következő ünnep alkalmával hasznosíthatjuk. Mivel épp csak most ért véget Szükesz, a Sátrak ünnepe, addig van időnk gyakorolni.
Talán nem tévedek nagyot, ha azt gondolom, hogy a Salom (שלום) szót mindenki ismeri. Jelentése: béke; a mai héber nyelvben köszöntésként is használatos. Találkozhatunk vele szókapcsolatok formájában is, például salom aléchem, azaz béke veled; ami mind egyes, mind többes számban érvényes. Szombaton pedig hozzátehetjük a nap nevét, így lesz belőle sábát salom (שבת שלום).
Európai askenáz zsidó közösségekben azonban inkább a jiddis gut sábesz, vagy másképpen git sábesz (גוט שבת) az elterjedt forma mind a mai napig.
Ünnepkor ezt felváltja a gut (vagy git) jantev. De mi is az a jantev? Az ünnepeket a zsidó hagyomány leggyakrabban két néven említi. Az egyik a Tórában több helyen is előforduló chag (חג), a másik pedig a jom tov (יום טוב), melynek szó szerinti jelentése jó nap. Ez utóbbi kifejezés összevont alakja a jantev. Izraelben ezt manapság többnyire úgy hallhatjuk, hogy chag szameach, azaz boldog ünnepet.
És ezzel még nincs vége. Hiszen a félünnepet, azaz egy 7 vagy 8 napos ünnep első és utolsó napjai közötti időszakot meg kell különböztetnünk az ünneptől, de a hétköznaptól is! Erre is van tehát külön szavunk, ami nem más, mint a moed (מועד). Ennek megfelelően félünnepkor a megfelelő köszöntés a gut’n (vagy git’n) moed. Ennek modern változata az azonos jelentésű moadim l’szimcha, de ezzel már végképp túlteljesítettük a mai tantervet.

* A magyar fonetikus átírásban szereplő „ch” a héberben gyakran előforduló, torokban képzett „kemény h” hangzót jelöli, melynek a magyar nyelvben nincs megfelelője.

Abrakadabra

Abrakadabra!

Bűvészkedni fogunk. Elővarázsoljuk a varázsszó jelentését az etimológia legrejtelmesebb zugaiból.
Manapság leginkább mint misztikus varázsige használatos, gyakran a bűvészek is ennek segítségével hajtják végre mutatványaikat. Szokás még belőle amulettet készíteni, betegségek és gonosz szellemek ellen. Nem csak magyarul, hanem nagyon sok más nyelvben is ismeretes. Sőt, egy formája még a Harry Potter könyvekben is előfordul. De vajon honnan ered?
A Tórában, Mózes első könyvében nyomon követhetjük a teremtés történetét. Innen tudjuk, hogy az Örökké-való nem némán, egyszerre teremtette a világot, hanem egy pontosan felépített rendszernek megfelelő lépésekben, és minden újabb fázis előtt kijelentette, hogy mi lesz a következő teremtmény. Erre utal a misnának az egyik legismertebb könyve, az Atyák bölcs mondásai (pirké avot) is (5. fej., 1. mondat), mely minden zsidó imakönyvben megtalálható: „Tíz mondattal teremtetett a világ”.
Innen ered az arameus gyökerű kabbalisztikus fogalom, az Avra K’Davra (אברא כדברא) is, melynek jelentése: „Úgy teremtek, amint szólok”.
Egy másik értelmezés szerint, ha a kifejezés első „alef” betűjét „ájin”-ra cseréljük, a hangalakja változatlan marad, de mivel a jelentése megváltozik, azt is jelentheti: „Ami kimondatott, az beteljesedik (elmúlik)”.
A héber nyelvben találkozunk 6 olyan betűvel is, amelyek kiejtése változhat aszerint, hogy van-e benne pont. A pont ugyanis keményíti, vagy zöngésíti a hangot. Az egyik ilyen betű a bét illetve vét (ב). Ennek köszönhető, hogy a fonetikus átírásban az eredeti kifejezésből varázslatos módon abrakadabra lett.

A haverom ma nálam héderel

A haverom ma nálam héderel. Esetleg fordítva. Miért is ne hallhatnánk ehhez hasonló mondatokat, most, hogy kitört a vakáció. Akár még olyan szájakból is, amelyek ha tudnák, hogy „zsidóul” beszélnek, nem biztos, hogy így mondanák.
A haver (חבר) szót bizonyára mindenki ismeri, használja. A héber szó nem szorul különösebb magyarázatra, hiszen elsődleges jelentése megfelel annak, ahogyan az a magyar nyelvben is használatos: barát. Egy másik jelentése lehet a „tag” is. Például a „haver kneszet” szóösszetétel parlamenti tagot jelent, ugyanerre a mintára a „haver kibuc” kibuctagot.
Érdekes, hogy ugyanezekből a mássalhangzókból egy férfinév is származik: a Hever. Ez a név ma már nem használatos, ám a szentírási források szerint ez volt Mózes apósának, Jitrónak az egyik neve, valamint így hívták annak a Jaelnek a férjét is, aki a Bírák könyvében olvasható történet szerint megölte Sziszerát, a gonosz kánaánita hadvezért.
A héder (חדר) szó jelentése: szoba. A modern héberben ma is így használatos. Ám a jiddisben van egy másik értelme is. Ha például egy ismerősünk azt mondja, hogy a fia a „héderben” tanul, az nem azt jelenti, hogy a gyermek szobafogságra ítéltetett. Hédernek hívják ugyanis azt a lexikonokban héber elemi iskolaként szereplő intézményt, ahol a zsidó fiúk a szent tudományok alapjait sajátítják el az első lépésektől kezdve. Ezután következik a Jesiva, ahova a már idősebbek járnak, majd a Kollel, ahol a már házas, vagy dolgozó férfiak tanulnak.

Tarhál

Minden mindennel összefügg, bármily furcsa legyen is ez néha. Következő jiddis szavunk ugyanis a Budapest utcáin tarháló punkokról jutott eszembe.
TARHÁL: kéreget. Ez a szó bizony nem csak az alvilágban ismeretes börtönszleng. Gyökere ugyanis a héber tarah (טרח) szó. Jelentése igeként annyit jelent, fáradozni, fáradsággal megszerezni valamit. Főnévként pedig mind jelentésben, mint pedig hangalakra teljes egészében megegyezik a magyar nyelv teher szavával. Érdekes megjegyezni, hogy a magyar nyelv fejlődése illetve változása során a h és az r mássalhangzók helyet cseréltek. Korábban ugyanis a teher szó mint terh’, vagy tereh volt használatos. Manapság nem csak a word szövegszerkesztő húzza alá piros vonallal mindkettőt, hanem valószínűleg valóban viszonylag kevéssé ismert ez a régies alak, illetve annak etimológiája, annak ellenére, hogy több magyar költő, köztük Arany János is használta. Dr. Katona István 1941-ben megjelent hebrológiai tanulmányában (Ó-héber gyökszavak a magyar nyelvben) szintén szó esik róla.

Mószer

Ezt a szót azért választottam, mert a minap egy beszélgetés során felfigyeltem rá, hogy valaki rossz helyen, azaz nem a megfelelő értelemben használta. Nem hívtam fel rá a figyelmét akkor és ott, de úgy gondolom, érdemes tisztázni a jelentését.
A magyar nyelvben használatos mószer szó a héber mem-szamech-rés (מסר) gyökből származik. Jelentése: adni, átadni. Tehát a mószer az az ember, aki másokat bemószerol, azaz elárul, megmond, felad, feldob. Érdekes megjegyezni, hogy az orosz nyelvben, ahonnan sok szó került a Kelet-Európában használatos jiddisbe, a muszor, vagy más kiejtés szerint moszer szó rendőrt jelent. Azt pedig nem kell túl sokat magyarázni, hogy mi is a kapcsolat a háború előtti Oroszország rendőrei és a mószerolás között.
A héber nyelvben ez a szó sokkal nemesebb jelentéssel bír; a mai napig is az adáshoz, átadáshoz kötődik. A Misna egyik traktátusa, a Pirké Ávot, ami magyarul Az atyák bölcs mondásai vagy Az atyák tanításai néven ismert, például a következő mondattal kezdődik:
"Mózes átvette a Tant a Szináj hegyén, és átadta azt Józsuénak. Józsué átadta az Öregeknek, ezek meg a prófétáknak. A próféták átadták a Szent Gyülekezet tagjainak." (Atyák 1:1)
A Misna itt a tudomány átadását fejezi ki a mászár szóval. Innen ered a szintén széles körben ismert, bár nem jiddis szó, a mászóret, ami hagyományt jelent; azt a hagyományt, ami egészen Mózestől és a Szináj hegytől gyűrűzik hozzánk.
Érdekességképp teszem hozzá, hogy ugyanebből a gyökből ered a muszár szó is, melynek jelentése tanítás, erkölcs, fegyelem, magaviselet. Ezekre az alapelvekre épül az újkori zsidó filozófia egyik irányzata, a 19. században virágzásnak indult, rabbi Israel Salanter nevéhez kötődő muszár mozgalom.

A barhesz, a macesz, meg a hamec

E három szó valamelyike (vagy éppen mindegyike) minden bizonnyal ismerős mindazok számára, akiknek a leghalványabb fogalmuk is van a zsidóságról. Ezért most nem szentelek nekik külön-külön fejezetet, de mivel a három hasonló hangzású, de nagyon is eltérő jelentésű fogalom összefügg, és a Peszach is közeleg, érdemes megismerkedni a jelentésükkel.

BARHESZ: Fonott kalács, a „halla” néven is ismert kenyér, mely a bor mellett a sabeszi és ünnepi asztal elmaradhatatlan kelléke. Hiszen a szombati vagy ünnepi kiddus után (amely a borra mondott áldás) kezet mosunk, és felvágjuk az illatos barheszt. Szokás a felvágott darabokat sóba mártani. Rosh Hashanakor (újév) mézet használunk, hogy édes legyen a következő esztendő. A barhesz formája és íze az alkalom illetve a helyi szokások függvényében változhat. Van, aki az édeset, mások a sósat részesítik előnyben. Szombaton általában hosszúkás, ünnepnapokon pedig kerek barchesz kerül az asztalra. Pontosabban kettő. Ez arra emlékeztet minket, hogy a negyven éves pusztai vándorlás idején, melynek során az Örökké-való mennyei eledellel, azaz mannával táplálta a megfáradt népet, pénteken dupla adag manna hullt, hogy szombat napján ne kelljen gyűjtögetni, s így a zsidók megtarthassák a sabeszt.
Annyi biztos, hogy a barhesz szó a héber bét-rés-chaf (ב.ר.כ.) gyökből származik, melynek jelentése áldás. Ez utalhat az egyik legalapvetőbb, leggyakoribb, és talán legismertebb zsidó áldásra, amit a kenyérre mondunk. Ezen kívül már a kezdetek kezdetén, Mózes első könyvében (2. fejezet. 3. vers) is leszögezi a Tóra, hogy „… megáldotta I-sten a hetedik napot…”. Egy másik magyarázat szerint Salamon királytól tanuljuk (Példabeszédek 10:22), hogy „Az Örökké-való áldása gazdagít meg”. Hiszen szombaton nem dolgozunk, ezen a napon I-sten áldása tart fenn minket. Több helyen is előfordul tehát az áldás szó a szombattal kapcsolatban.

MACESZ: Kizárólag lisztből és vízből álló kovásztalan kenyér, magyarul pászka, vagy ritkábban szóhasználatban laska. A héber mácá (מצה) szó többes számú alakja (מצות). Ez az a kenyér, amelyet Izrael fiai nagy hirtelenjében magukkal vittek táplálékul az egyiptomi kivonulás idején, hiszen nem volt idejük arra, hogy kelt kenyeret süssenek az útra. Mi magunk is tapasztalhatjuk, hogy az Örökké-való csodái gyakran egyik pillanatról a másikra történnek; nem volt ez másképp őseink esetében sem. Ennek emlékére Peszachkor, azaz az egyiptomi kivonulás ünnepén 8 napon át maceszt eszünk. Ilyenkor tilos minden egyéb kovászos élelmiszer fogyasztása is.
Az idő rövidsége nagyon lényeges a macesz készítésénél. Pontosan 18 perc szükséges ugyanis ahhoz, hogy liszt és víz elegyéből a különféle kölcsönhatások eredményeképpen kovász keletkezzen. Ennek megfelelően a peszachkor fogyasztott macesz gyártási folyamata nem haladhatja meg a 18 percet az alapanyagok összekeverésének pillanatától egészen addig, míg a kész macesz kikerül a sütőből. Ez ma már nem probléma, hiszen gépesített macesz üzemek működnek szerte a világon. Egyes helyeken szokás azonban, hogy a Peszach előtti napon a közösség tagjai maguk is sütnek maceszt. Ezt micve-macesznek hívják.

HAMEC (חמץ): Kovász. A Peszach előtti időszakban ez a szó a zsidó háziasszonyok rémálma. Az ünnep idején ugyanis a hamec fogyasztása mindenféle formában tilos, sőt, még annak birtoklása is. Éppen ezért szokás Peszach előtt jelképesen eladni minden tulajdonunkban lévő hamecot egy nem zsidónak. Ilyenkor jön el a más kultúrákban sem ismeretlen „tavaszi nagytakarítás” ideje, amikor is az ember nem csak a lakását, a külső, fizikai környezetét tisztítja meg minden kovásztól, hanem mindeközben átgondolhatja, hogy mindez a kóserolás hogyan is hat „belül”. Ez tehát lelki értelemben is a megtisztulás, megújulás időszaka.

Boldog és kóser Peszachot kívánok mindenkinek!