Munkaügy

Új fejezet nyílik. Nem rúgtak ki, nem mondtam fel. Csak megszűnt a melóm.

Nem is olyan szörnyű a munkaügyi központ, mint amennyire féltem tőle. Sőt, inkább érdekes volt.

7:35 Tizenharmadik vagyok a sorban. Jó, hogy idejöttem korán. A hivatal 8:30kor nyit. A kaput már kinyitották, az udvaron állunk addig.

8:15 Szerencsére a dohányzásra kijelölt hely az udvar másik végén van, nem füstölnek az orrom alá. Ahogy topogok, rálépek valamire, majd véletlenül kicsit odébb rúgom. Nézem, hát egy ezüst gyűrű. Előttem, mögöttem csak férfiak. El sem tudom képzelni, hogy került oda. Nekem küldte a JóIs-ten. Majd megcsináltatom.

8:30 Percre pontosan nyit a hivatal. A sor a kapun túl is áll, legalább ötvenen vannak mögöttem.

8:45 Túl vagyok a mogorva recepciós hölgyön, sorszámom van és bejelentkező lapom.

9:15 Az első körön túl vagyok. Bejelentkeztem. Az ügyintézőnek már most tele a hócipője, ez látszott, bár nem volt kimondottan bunkó. De az utánam következőket nem irigylem. A sorszámommal most várhatok a második körre, ahol majd megállapítanak valamit. Tanácsadás, tanfolyam csak 25 év alattiaknak.

9:30 Az ügyfélváróban a kávéautomata mindig pittyeg egyet, amikor kiad egy italt. Ilyenkor 50 szempár fordul a sorszámokat jelző elektromos tábla felé. Vicces is lehetne, de valahogy mégsem az.

10:00 Végeztem! Márta a másodikon meghozta a határozatot. Bruttó 80akárhányezer Forintra vagyok jogosult három hónapon át.

Hazamegyek, iszom egy kávét.

Főzök ebédet is, ha már így ráérek. Jó dolog a paprikás krumpli újkrumpliból. Eszembe jut Lili néni, teszek bele nokedlit is.

Emlékszem, mit röhögtünk, mikor egyszer valami előadáson azt mondta egy csilli-villi kőgazdag nő, hogy „olyan depressziós voltam, hogy gyorsan elmentem wellnesselni, majd vettem egy repjegyet New Yorkba”. Hát, a repjegy most nem fér bele, de wellnesselni elmehetek ingyen és bérmentve, hála az AllYouCanMove kártyámnak.

A wellness szuper. De jó, hogy végre ráéerek! Nem is olyan rossz a munkanélküliség.
De, rossz.
Csak elkeseredni nem vagyok hajlandó.
Mindig van valahogy, megmondta Micimackó is, márpedig ő tudja. Keresek tovább. Remélem, engem is keres valaki.

Huhhhhhhhhh

Ma reggel üvöltöttem a munkahelyemen.


Nem, nem a szokásos dolgok, hogy ugye a korán kelés, meg hogy semmi nem működik, meg a sok probléma meg a stressz és hasonlók.

Ma reggel ugyanis niggerezés esete forgott fenn. A niggerezés annyit jelent, hogy 2012-ben, Európában, egy multinacionális cég második emeletén értelmes „fehér” emberek niggernek neveznek másokat. Számomra ez abszolút mértékben és teljesen elfogadhatatlan, bármiféle kompromisszum nélkül.

Igaziból nem is csak maga a szóhasználat húzott fel, hanem az, hogy nem értették, hogy ezzel most akkor mi a probléma. Először higgadtan megkértem, hogy ezt a szót ne használja. Használta. Elmagyaráztam, hogy ez miért nem helyes. Nem értette. Épp ellenkezőleg! Többen hosszasan magyarázták nekem, hogy ez miért oké, hogyaszongya a niggerek is niggernek hívják egymást, ezért ez teljesen korrekt. Hát szerintem meg nem korrekt. Úgy gondolom, hogy nem jókedvükben hívják így egymást. És azt is gondolom, hogy ez a „belső” szóhasználat pont azért alakult ki, mert egy nagyon is pejoratív, bántó és sértő szóhasználatból alakítottak ki egy olyan belső zsargont, ami azt üzeni, hogy „Tudod mit? Büszkék vagyunk nigger mivoltunkra!” Az, hogy ők hogy hívják egymást, az az ő dolguk. Az pedig, hogy mi hogy beszélünk róluk, hogyan viszonyulunk hozzájuk, az pedig a mi dolgunk. Nekem pedig szívem joga, hogy ne tűrjem a niggerezést, mint ahogy nem tűröm a cigózást, biboldózást, buzizást sem.

És abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy olyan cégnél dolgozom, amelynek nagyon szigorú szabályai vannak az ilyen esetekre. És ez volt a végső ütőkártyám. Ha még egyszer meghallom ezt a szót egy nem-niggertől, azonnal jelentem a cégvezetésnek. Aztán magyarázzák nekik, hogy ez valójában korrekt.



----------------------------------------------



I yelled at work this morning.

No, not just the usual stuff, like getting up early or that nothing works, the numerous problems, the daily stress and such.

This morning i experienced niggering. Niggering means that in Europe 2012 on the second floor of a multinational company educated „white” people refer to others as nigger. Well, to me this is absolutely and completely unacceptable, without any compromise.

What made me really angry was not only the usage of the word, but rather the fact that these people did not at all understand what my problem was. First i calmly asked them not the use this word. They kept using it. Than i explained, why i thought this was not correct. They didn’t get it. Just the opposite. They explained to me why it was ok. That niggers call each other nigger too, so it’s okay. Well, i still don’t think it’s okay. I don’t think they call each other by this name because it makes them happy. I think they use this pejorative and racist word within themselves to send out the message to the world: „You know what? We are proud to be niggers!” If they use this word among themselves, it’s their business. And the way we talk about them, the way we refer to them is our business. And i have the right not to accept this kind of talk at work, the same way i do not accept this kind of talk when it refers to Jews, Gypsies or gay people.

I am very lucky to work for a company that has a very strickt diversity policy, exactly for incidents like this. And the next time i hear anything like this i will report it to the representative of the diversity team.

Let them decide wheather it is okay or not.

Mint a pizzarendelés / Like ordering pizza

Néhány évvel ezelőtt – rendben, volt az jónéhány... úgy gimnazista korom környékére datálom – úgy gondoltam, hogy én soha nem tudnék elmenni az utcán egy földön fekvő ember mellett. Olyan csak az amerikai filmekben van. Olyasmi, mint a pizzarendelés. Nem a mi világunk.


Ez ma ebédszünetben jutott eszembe, miután megettem az ebédet, sőt, már a kávén és linzeren is túl voltam, és a munkahelyemre visszafele jövet megtettem mégis, sőt, nem is először.

Átvágtam a parkon, és ott feküdt a fal mellett, egy piros pléd alatt, egy halom kutyagumi közvetlen szomszédságában. Aztán a padon is feküdt egy, ápolatlan, büdös. És akkor jutott eszembe, hogy akkor most hogy is van ez. És arra jutottam, hogy ez már túl sok. Minden túl sok. Túl sok ember fetreng már a járdán és a padokon ahhoz, hogy ez engem meghasson. Mert egyrészt tehetetlen vagyok, másrészt mondhatnám, hogy már megszoktam. Most már nálunk is mindennapos ez, mint a pizzarendelés. Ez pedig annyit jelent, hogy nagy a baj. Méghozzá nem (csak) velem. Szerintem.



---------------------------------------



A few years ago – ok, quite a few years ago it was, must have been around my high school years – I thought I would never walk by a person laying on the ground. That only happens in American movies. It’s like ordering pizza. Not in our reality.

I remembered these thoughts today, after I finished my lunch and completed the coffee-and-cake mission and on my way back to work I did it. And not even for the first time.

I walked through the little park, and he was laying by the wall of a building, under a red blanket, right next to a big pile of dogpoop. And then there was another one, laying on a bench, dirty, stinky. So what’s up with this, i thought to myself. And the first thing that came to my mind was: too much. It’s too much. There are too many people laying around on the streets, too many to move me. Because on one hand I feel like there is nothing I can do, and on the other hand I could even say I got used to it. It happens all the time. It’s like ordering pizza. Which means that there is a problem. And the problem is not (only) with me. I think.

A hősök

Ó, a magyar férfiak! A hősök! A mi megmentőink! Méltán uraink és parancsolóink! A mai napomat máris három lovag aranyozta be nemes tetteivel, pedig lám, még csak alig kezdődött el.
Az első daliával a metrón találkoztam. Számos megállón keresztül állhatatosan és kitartóan bizonyította a metrókocsi összes utasa előtt, hogy ő bizony nem viszi odébb gyönyörű szétterpesztett lábait egy miliméterrel sem, egyik irányba sem, csak azért, hogy mások is odaférjenek mellé! Még mit nem!
A második dalia az Üllő úton ült megfúrt kipufogójú, hozzávetőlegesen 1987-as évjáratú, egyaránt lenyűgöző hangú és külsejű, nyilvánvaló anyagi és szellemi gazdagságról árulkodó Opel Kadettjában, és arra várt türelemmel, hogy a piros lámpa zöldre váltson. Én ekkor jöttem fel az aluljáróból, és látván, hogy süt a nap, bevallom, bizony elmosolyodtam. Lovagunk ekkor a tettek mezejére lépett, és tán még az iráni erkölcsrendészetet is megszégyenítő elszántsággal és fürgeséggel letekerte menő kocsija ablakát, s mivel épp zöldet kapott, padlógázt adva elindult, és mindezen összetett tevékenységsor mellett még az ablakon is ki tudta üvolteni ama bölcs észrevételét, hogy „Hülye vaaaaaagy?!”. Nehogy már holmi nő azt gondolja, hogy csak úgy el lehet mosolyodni az Üllői úton reggel háromnegyed hétkor! Rendnek kell lenni, kérem!
A harmadik dalia az irodaház portáján védelmezi az itteni dolgozókat. Lenyűgöző volt az a fejmozdulat, amivel a köszönést igyekezett elkerülni, nyilván azért, hogy ennél sokkal fontosabb tevékenységekre tartalékolja értékes energiáiát. Én sajnos nem voltam elég fogékony a finom utalásra, és az intő jelek ellenére elkövettem azt a hibát, hogy mégis köszönni merészeltem neki. Igazi férfihoz méltón azonnal honorálta is pimasz tettemet azzal, hogy a tudomásomra hozta: azon az ajtón, amin minden reggel bejövök dolgozni, ma nem léphetek át. Méghozzá azért nem, mert ő, a kulcsok őrzője, minden ajtók ura, még nem nyitotta ki, és nem is fogja.

Hölgyek! Lányok! Asszonyok! Éltessük együtt hőseinket!

Viktoria

Ismét kaptam egy szépséges ajánlott levelet (immáron a harmadikat három hónapon belül) a Magyar Királyi Kincstártól Vas Megyei Kormányhivatal Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságától.
Azért vagyok kicsit megkeveredve ezekkel a fránya nevekkel, mert a szóban forgó intézményt eddig szimplán csak Vas Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnak hívták; az előző leveleken még így is szerepelt a feladó, sőt, ezen a mostanin is, csak az előre nyomtatott borítékra ráragasztottak egy népnemzeti kormányhivatalos matricát. Bélyeg sajnos nincs rajta, pedig azon meg lehetne Viktor képe, és az milyen klasszul nézne már ki.
A levél szigorú hangon megró engem, hogy nyugdíjfolyószámlámon 1 azaz egy havi elmaradásom van, amit szíveskedjek haladéktalanul, 8 napon belül rendezni, mert ellenkező esetben lesújt rám Viktor a törvény keze (vagy ha nincs még ide vágó törvény, akkor addig majd gyorsan hoznak egyet), és jól megszűntetik a szerződésemet, s akkor aztán nézegethetek, a nyugdíjamat meg fújhatom. Amúgy meg örülhetek, hogy ők ezt már most, jó előre közlik, nehogy aztán 65 évesen érjen a meglepetés. Ezt nem írták, ezt én mondom.
Az előző levélben szintén fenyegettek, mert szintén elmaradásom volt. Méghozzá azért, mert az első, három hónappal ezelőtti, totálisan értelmetlen levelükből gyengélkedő felfogásommal nem világlott ki számomra, hogy azt az összeget, amit eddig a magánnyugdíj pénztárba fizettem be, az új törvény értelmében bizony már a kormányhivatalnak kellene befizetnem. Ezért aztán szépen befizettem a magánba, aztán mikor jött az első fenyítés, akkor azt az összeget, amit már egyszer befizettem, az akkor mellékelt csekkeken befizettem ismét, ezúttal a kormánynak, magánéktól pedig ajánlott levélben visszaigényeltem a tévesen befizetett összeget, amitől gyanítom, hogy akár el is búcsúzhatok. A mostani szerelmeslevélhez nem mellékeltek csekket, de nem baj, mindjárt felhívom őket, úgyis annyira szeretem azt a zenét, amit addig a 20-30 percig játszanak nekem, míg tartanom kell a vonalat, mert össze-vissza kapcsolgatnak.
Egyébként igen megható, hogy része lehetek annak a „példátlan összefogásnak”, amit az állami nyugdíjrendszerbe átlépők 97 százalékos aránya jelent. Pedig előttem is ott volt a választás lehetősége; ezt bizonyítja az a 3 százaléknyi vagány és öntudatos önkéntes lúzer, aki nem engedett a népnemzeti zsarolásnak javaslatnak, és dafke nem engedte magát áttenni, fog is ezért szívni rendesen.
Tegnap este az jutott eszembe, hogy nem csak a hivatalokat kellene átnevezni, hanem az egész országot is. Lehetnénk ezentúl például Viktoria. Csak mert az olyan szép, győzedelmes hangzású.

----------------------------------------------

Sorry folks but I am not going to translate this post. It has to do with the disgusting daily politics here in Hungary that you probably don’t even want to know about anyway.

Média gyermekei / Media's children

Nem voltam tegnap tüntetni az új médiatörvény ellen, és ahogy hallottam a hírekben, több ezren voltak, én meg elkezdtem magam kicsit furán érezni, mintha ott kellett volna lennem. Pedig nem csak azért nem voltam, mert tanítottam meg bűvésztrükköket gyakoroltam (szépen haladok), hanem ezért sem, mert úgy gondoltam, hogy semmi értelme. Vagyis hát van, persze, csak éppen gyakorlatilag nincs. Mert a kormány úgyis azt csinál, amit akar. Jó, ez minden kormányra igaz, és nem csak itt nálunk, hanem valószínűleg mindenhol a világon. De vannak helyek, ahol a főbácsi-főnéni a saját érdekei után (és szigorúan csak utána) ezért azt a nyomoronc népecskét is figyelembe veszi, ami fölött (pontosabban: aminek a kárára) játszadozik. Viszont a Napnál is világosabb, hogy nálunk nem ez a helyzet, bohóckodhatunk a Parlament előtt amennyit csak akarunk. Én is szeretem ám a Bródy János 40 évvel ezelőtti világmegváltó dalait, tök fílinges meg minden, meg hogy azta, a Facebookon sikerült összetrombitálni több ezer embert, és önerőből finanszírozni a tüntit, az is szuperságos. Csak éppen semmi nem fog változni. Ha a miniszterelnök el akarja venni a nyugdíjunkat, akkor elveszi a nyugdíjunkat; ha cenzúrázni akarja a médiát, akkor cenzúrázni fogja a médiát. És ha sokat ugrálunk a fészbúkon és egyebütt, akkor majd az Internet is varázslatos módon el fog tűnni államérdekileg, és ha a miniszterelnök a tüntető tömegbe akar lövetni, akkor a tüntető tömegbe fog lövetni államérdekileg. Történt már ilyesmi, nálunk is, másutt is. Ma reggel például Egyiptomban. Nincs új a Nap alatt.

---------------------------

I didn’t go to the rally against the new Hungarian media law yesterday, but as I heard in the news that thousands of people were present I started to feel funny, like I should have been there. The truth is that I didn’t only stay away because I was teaching and practicing my magical tricks (I’m progressing nicely), but rather because I didn’t think it made sense. I mean of course it does but actually it doesn’t. The government does whatever it wants to do anyway. Okay, this is true for every government, not only here in Hungary, but anywhere in the world. But there are some places where the leaders, after fulfilling their own needs and wills (and strictly only after that) also take into account what is good for the people on who’s account they play their little games. Obviously in Hungary this is not the case, we can rally in front of the Parliament as much as we want. Yeah, I do like those good old protest songs from 40 years ago, and it’s kind of cool how thousands of people got together thanks to Facebook. But it won’t change a thing. If the prime minister wants to take away our pension, he takes away our pension; and if he wants to censor the media he will censor the media. And if we dare to mess around on Facebook or elsewhere, then the Internet might miraculously disappear due to national concern; and if the prime minister want the protesters to be shot thank the protesters will be shot due to national concern. Such thing happened already, here by us as well as elsewhere. This morning in Egypt for example. There is nothing new under the Sun.

0 Forint

Családi csomag a Telenortól.
Beszélj 0 Forintért minden családtagoddal!
Feltéve, hogy egyiküknek sincs előfizetése.
Akkor is, ha van, de akkor mindegyikük egyenként 4600akárhány Forintért csatlakozhat, plusz fizessen havonta egy ezrest.
És máris ingyen beszélhettek egymással.
Szerintem tisztára megéri.


Family package from Telenor.
Speak with all your family members for 0 Forint.
But only if they are pre-paid customers.
Because if the have some regular service they will have to pay something like 4600 Forint each just to join to the package, and then something like 1000 Forint each month.
And then you can speak for free.
I thing it’s totally worth it.

Tibet vs Palestine

A héten Magyarországra látogat a Dalai Láma. Szombaton és vasárnap Budapesten tart előadásokat. Vagy mit. Ennek apropóján tibeti filmhét van a Sambhala Tibet Központban. El is mentünk, megnéztünk egy filmet, szerintem elég drágán, tekintve, hogy egy levegőtlen szobában ültünk összecsukható székeken és kivetítőn ment a film, és ezerkettőért ugyebár már kényelmesebb moziba is mehet az ember. Nem baj, adomány. Az mindig jó. Meg számlát se kell adni róla.
A Tibet Központ nagyon érdekes egyébként, szerveznek mindenféle programokat, meditációkat, és lehet vásárolni tibeti csengőket, könyveket, és egyebeket.
Szeretet, béke, miegymás.
A könyvek között nekem rögtön szemet szúrt a Tibettel és a buddhizmussal kapcsolatos könyvek számához képest feltűnően sok ősmagyarkodó témájú kiadvány. De hát én paranoiás vagyok, ez nem feltétlenül jelent semmit, lehet, hogy van valami kapcsolat a kettő között, amiről én nem tudok, mondjuk Kőrösi Csoma Sándor, vagy valami ilyesmi.
Aztán kifele menet megláttam a falon a sok kis tibeti imazászlócska mellett egy árpádsávos-szentkoronás, valamint kettő darab palesztin zászlót is. Na, ezen rágódtam is vagy egy napot. Aztán visszamentünk megkérdezni, hogy mi is az.
A harcsabajszú pacák (amolyan tipikus ősmagyarkodó féle harcsabajusznak tűnt az nekem, de lehet, hogy megint csak rémeket látok) először úgy csinált, mintha nem értené a kérdést. Közölte, hogy az térkép. Nem, nem a térképre gondolunk, hanem arra a zászlóra ott mellette. Ja, az tibeti zászló. Igen, azt látjuk, de ott mellette, az a másik. Ja, hát azt ő nem tudja, hogy az mi, kérdezzük meg a kollégáját. Kolléga úr már tájékozottabb volt, ő rögtön vágta, hogy az palesztin zászló. Meg árpássávos. Történelmi jelkép. De hogy az miért van ott a Tibet Központ falán, azt ő nem tudja sajnos. Csak úgy. Kapták, hát kitették. Vajon ha adnék nekik ajándékba egy izraeli zászlót, azt is kitennék?
Érdekes dolgok vannak.
Szegény Dalai Láma, ha ezt tudná…

-------------------------------------------------------------

The Dalai Lama is coming to Hungary this week. On this occasion the Sambhala Tibet Center of Budapest is hosting a Tibetan movie week. We went to see a movie, which in my opinion was pretty expensive, given that we had to sit in a stuffy room on folding chairs. Whatever, I thought, charity is charity. Plus this way they don’t have to give a receipt.
The Tibet Center is an interesting place. They have all kinds of happenings there, meditations, movie screenings, and there is a little shop there with Tibetan bells, books, and other things. Peace, love, happiness.
At first I found it weird how many books they have about the so called ancient Hungarian religion and mythology, which is recently the favorite subject of extreme right wing Hungarian nationalists. But ok, I thought, maybe there is some connection here that I don’t know about. Who knows.
But on my way out I saw the flag with red and white stripes, called the Arpad flag (which used to be the flag of the Arpad house, the founding dynasty of Hungary, but today it is the symbol of the Hungarian neo-nazis) and two Palestinian flags. I thought about this issue for almost a day, but could not come up with any possible explanation, so we went back to ask what is was.
The first guy acted at first like he didn’t get the question. It’s a map, he said. No, not the map, we mean the flag next to it. Oh, that’s a Tibetan flag. No, not that flag, we are talking about the other flag over there. Oh, that! I don’t know what that is, he said, we should ask his colleague. So we did. Mr. Colleague could tell us right away that it was a Palestinian flag. And an Arpad flag. But he has no idea why it is on the wall of the Tibet Center. They got them as a present so they put it up. I wonder if I gave them an Israeli flag, would they put it up?
Interesting.
If only the Dalai Lama would know…