Mc.Tet-set

Véletlenül bukkantam rá erre a számra (na persze, véééletlenül, mondhatná azzal a furcsa félrebillentett fejmozdulattal az, aki ismeri a vonatkozó viccet, meg aki tudja, hány órát töltök naponta a youtube-on), és annyira megtetszett! Mert annyira benne van annyi sok minden, és mert annyira jaj, és különben is, annyira de annyira ismerős és érthető és érezhető. Micsoda hangulatok! Délelőtt a kádban, mikor a gimiben kellett volna lennem; a libamáj a hűtőben mikor hazaérek az éjszaka közepén és már mindenki alszik; amikor a Lánchídon állok a bicajommal és nézem az áradó Dunát; amikor meleg van és nyár és este és fülledt és végre-végre villan és végre-végre mindjárt esik; a fagyiszag az Oktogonon; a Dagály, ahol még sose voltam de Anyukám már igen, én meg mindig tervezem; ahogy tényleg felém szaladnak a szavaid; a tömérdek fényképező japán turista, akik szinte sose adtak pénzt mikor a főiskolás években utcazenéltünk a Szászival a Várban, mikor még a gitárt se tudtam behangolni rendesen (nem is nagyon lehetett) de ettől függetlenül roppant mód élveztük; na és a zebrán szaladás, alkonyi ruhátlankodás, Dunában megfürdés... jaj nekem, ez annyira jó!

Te vagy a hab a fürdőben
Libamáj vagy a hűtőben
Te vagy a sóhaj a paplanon
Jégvirágok az ablakon
Te vagy a tavaszi áradás
Vihar előtti villanás
A folyton nyüzsgő Oktogon
Az összenézés szombaton.

Te vagy a kulcs a kilincs alatt
Te vagy a fütty a madárban
Egy jegyszedő vagy a dagályban
Minden szavad felém szalad
Te vagy az ágy, a párna
A délelőttök a kádba’

Te vagy a csókolatlan száj
A propellerrel borzolt táj
Az ökörsütő huszárok
A fényképező japánok
Te vagy a kocsiban a duda
A túróscsuszás Óbuda
A nedves mezők illata
Az egyetlen, ki megkapna

Te vagy a kulcs a kilincs alatt
Te vagy a fütty a madárban
Egy jegyszedő vagy a dagályban
Minden szavad felém szalad
Te vagy az ágy, a párna
A délelőttök a kádba’

Te vagy a kulcs a kilincs alatt
Te vagy a fütty a madárban
Egy jegyszedő vagy a dagályban
Szerelmesen zebrán szaladsz
Alkonyat lesz, ruhátlan
Megfürdünk a Dunában

Sun is Shining

Sun is shining, the weather is sweet
Make you want to move your dancing feet
To the rescue, here i am
Want you to know, y'all, where i stand

(monday morning) here i am
Want you to know just if you can
(tuesday evening) where i stand
(wenesday morning)
Tell myself a new day is rising
(thursday evening) get on the rise
A new day is dawning
(friday morning) here i am
(saturday evening) want you to know just
Want you to know just where i stand

When the morning gathers the rainbow
Want you to know i'm a rainbow too
So, to the rescue here i am
Want you to know just if you can
Where i stand, know, know, know, know, know

We'll lift our heads and give J-ah praises
We'll lift our heads and give J-ah praises, yeah

A mindenit / Down with the bags

Ma reggel. Átszállójegy. Csúcsforgalom. Tömeg. Metró. Mellettem illatos, kalapos ember. De nem is erről akartam beszélni. Mert aztán átszálltam. 4.-6. villamos. Hű de sokan vagyunk. Heringek, oroszok, ki mire asszociál. Ugye. Egyszer csak döbbenten érzem, ahogy a mögöttem/mellettem álló pofátlan ámde pancser zsebes nyitja ki a táskámat. Benne minden, hogy kell. Telefon, na meg a pénztárca. Úgyismint buksza. Annak az utódja, amit cirka egy hónapja loptak el tőlem az uszodában. De ezt nem. Nem hagytam. Borzasztóan meglepődtem, hogy ez a barom úgy nyitja a hátizsákomat, hogy azt termo pulcsin és télikabáton át is érzékelem, ezért miközben egy gyors mozdulattal lekaptam a már nyitott táskát a vállamról és elkezdtem matatni benne, hogy kell-e kiabálni, rendőrt hívni, olyan csodálkozva nézhettem rá, hogy gyorsan le is szállt. Szegény, szegény… Rossz ember is, másoktól lop, meg még így be is égett.

Az esetnek két tanulsága van.
1. MINDIG le kell venni a táskát ha tömegközlekedünk. És nézni, fogni, szorítani. Mert az embernek a fülét is lelopják, ha nem figyel oda.
2. Vigyázni kell az értékekre. Főleg arra, ami nem az erszényben van. Hanem a lelkekben. A magunkéban és a másokéban. A zenében, a versekben, a képekben, a mozgásban, a természetben. Mert annyi szemét van a Földön, annyi gonoszság. Muszáj arra koncentrálni, aki és ami jó.


This morning. Transfer ticket. Traffic jam. Crowd. Subway. Next to me a nice smelling man with a hat. But this is not what I meant to say. Because I changed. Tram. Gosh, how many people! Sardines in a can. Suddenly I am shocked to realize that the incredibly impertinent and loser thief is unzipping my backpack. In it everything. My phone, and of course my purse. The forbear of which was stolen from me about a month ago at the pool. But not this one. I didn’t let it go. I was really surprised that this nurd is opening my bag in such a way that I could feel it though a thick sweater and a winter coat so I immediately took it off my shoulder and to see if anything was missing from the open pocket and if I should shout, call the police, etc.; and I must’ve looked at him funny so he quickly got off the tram. Poor, poor guy… Not enough that he’s sticky fingered, he also made such a fool of himself.

I draw 2 conclusions from this incident.
1. ALWAYS takeoff your backpack when using public transportation. And watch it, hold it, clamp it. Some people will just steal your ears if you don’t watch out.
2. We have to watch our values. Not the ones in our purse but rather the ones in the souls of ourselves and others. In music, in poems, in pictures, in sports, in the nature. Because there’s so much trash, so much evil on Earth. We must concentrate on the good.

Tényleg / Indeed

Jobb egy pillanatig gyávának lenni, mint halottnak életünk végéig.

Ezt szántam ide, mint napi bölcsességet. Aztán ahogy keresgéltem egy idevágó képet a neten, hirtelen megint feltámadt bennem a nyúlvágy. Nem nyúlvány, hanem nyúlvágy. Olyan rég szeretnék egy nyuszkót! Egy időben (főleg Jeruzsálemben annak idején) rendszeresen sorra jártam a kisállat kereskedéseket (szerintem ez lehetne egy szó is, de a word nem engedi), és nézegettem a nyuszkókat. Aztán mindig arra a következtetésre jutottam (és ez még ma is áll), hogy egy állat az bizony nem csak móka s kacagás, hanem felelősség is, és épp ezért micsoda kiszúrás lenne, ha bárkinek én lennék a gazdája. De majd ha nagy leszek, megállapodom (magammal és a világgal; illetve magamban és a világban), reggel kelek, este fekszem, délben ebédelek, akkor talán lesz majd elég helyem és kapacitásom egy nyúlra. Esetleg macsekra. Ha pedig egyszer végérvényesen a helyére kerül minden, szóba jöhet egy tibeti terrier is.

Átugrottam ma Poszihoz a munkahelyére. Nagyon klassz helyen dolgozik, majd még biztos megyek oda. Tán szervezünk valakor egy Mary koncertet is. Csak azon rökönyödtem meg egy kicsit, amikor kérdő tekintetemre válaszolva elmesélte, hogy azért van lakat a hűtőn, mert előfordult, hogy amikor a csapos kilépett a pult mögül, a vevők megdézsmálták a tartalmát. Hmm…


It is better to be coward for a moment than to be dead for the rest of your life.

This was originally meant to be the lesson of the day. And then as I was searching the net for a fitting picture, I suddenly remembered how much I like bunnies and how much I would like one. A while ago (mainly when I live in Jerusalem) I often used to go to pet shops and look at the bunnies. However, I always got to the conclusion (and it’s still true today) that having an animal is not only about fun, it’s also about responsibility; and that I would fell sorry for animal that would be in my possession. But one day, when I grow up, settle down, find myself and my place in this world, get up in the morning, go to sleep at night, eat lunch at noon; maybe then I’ll have enough mental and physical space for a bunny. Or a cat. And if one day I’ll be really settled, maybe a Tibetan terrier.

Around noon I stepped over to visit my friend, Poszi at his workplace. It's a nice place, I’m sure I’ll go back there some time. We might even organize a Mary concert. I was only a bit surprised when seeing my questioning look he explained that there is a lock on the fridge because when the bar tender would step out fro behind the counter, the guests would serve themselves. Umm…

Hótalp / Snow-shoes

Itt látható néhány fotó a fantasztikus vasárnapi hótalpas túráról. A saját fotóimat még nem sikerült elővarázsolni a telefonomból, de rajta vagyok az ügyön.
Hajnali 5-kor indultunk Budapestről (lefordítom: ez annyit jelent, hogy 4-kor keltem… igen, én…!). A buszon a szomszédaink megpróbáltak rekordot dönteni „bizonyítási kényszeres műintellektuell szócséplés” kategóriában, és mindezt elég hangosan tették, ennek ellenére remekül szunyókáltam.
10 körül értünk oda, felszereltük a hátizsákunkra a többkilós hótalpakat, amik ekkor még teljesen feleslegesnek tűntek, aztán később bebizonyosodott, hogy azok is voltak, de ha már hótalpas túrára mentünk, illett használni őket egy kicsit.
A globális felmelegedésnek köszönhetően a Stuhlecken (ahova eredetileg mentünk volna) nem volt hó, így a Schneebergen kötöttünk ki. Ezt szemmelláthatólag senki sem bánta, mert az osztrák Alpok úgy gyönyörűek, ahogy vannak, s ez alól a Schneeberg sem kivétel. Maga a túraútvonal nem túl hosszú, azt hiszem, kb. 15 km lehetett (és nem 6, mint a szigetkör), viszont szintkülönbség azért volt: 750 m-t másztunk felfele és több mint 1000 m-t lefelé. Felfelé „lábon”, azaz bakancsban kapaszkodtunk a havas-jeges hegyoldalon (lám-lám, ezért kell jó túrabakker). A hegygerincen aztán felcsatoltuk a hótalpakat, ami nagyon jó móka volt, miután hozzászoktunk, hogy a lábunkon van. De még ennél is jobb volt a lefelé vezető út első szakasza, amit megint bakancsban tettünk meg, bár a terepviszonyoknak köszönhetően volt, aki alternatív megoldásokat választott (esett-kelt, fenéken csúszott, stb.).
Volt kb. egy fél óra, mikor kicsit leszakadozott a csapat, ezért azt hittük, eltévedtünk, de aztán du. 5 körül mégis kilyukadtunk a busznál. 10 felé értünk Budapestre. Nagyon-nagyon jó nap volt. Hegyek, erdők, mozgás, jó levegő, mi kell még?
Egyébként Zsozsónak volt ez a klassz ötlete, hogy erre a túrára benevezzünk, és valszeg máskor is meg fogjuk tenni, mert nagyon elégedettek voltunk a Barakával.

*************

Here are some pix from the amazing snow-shoe hike last Sunday. My own photos are still waiting patiently to get out of my phone; I’m working on it.
We left Budapest at 5 am (which means that I got up at 4… yes, me…!). Some folks on the bus felt like they had to prove right then and there how smart they were, maybe because they weren’t, or maybe they just really like to hear their own voice, but despite their constant speaking-about-nothing I took a nice nap on the way.
We got their around 10 o’clock and attached to the snow-shoes to our backpacks; they seamed pretty unnecessary, and as it turned out later, they really were, but I guess it was befitting to use them, given that we signed up for a show-shoe hike.
Due to global warming there was no snow on Mountain Stuhleck (which is were we were supposed to go), so we ended up hiking on the Schneeberg. The Austrian Alps are breathtakingly beautiful, and the Schneeberg is not exception, so no one really minded the change. The actual hike was not too long, about 15 km (and not 6 as i wrote earlier). But we went 750 m uphill and more than 1000 m downwards. On the way up we hiked in out boots (good thing I have good hiking boots). On the ridge of the mountain we put up our snow-shoes. It took a little bit to get used to them, and after that it was so much fun! But the way down without the snow-shoes was even better; we had to found our way on a very steep downhill in the big snow. I enjoyed it very much. Towards the end of the hike the group didn’t keep together anymore so for about half an hour it seemed like we got lost, but then around 5 pm we got to the bus. It was 10 o’clock by the time we got back to Budapest. It was such an amazing day!
Mountains, forests, exercise, fresh air – what else can one ask for?
We were really satisfied with the travel agency that organized the tour, so we might go again.

Benne van

"Te, Géza, ez a bor má' nagyon híg. Benne van az igazság."

Igen, már megint Voga-Turnovszky. Ezek zsenik.

Thinkin' about...

Bakker! / Got boots!

Megvan! Heuréka! Szezonvégi leárazás van a Mountexben, 10 000 Ft-tal olcsóbban vettem az eredeti árnál. Ezt írják róla:
Nagyon kényelmes, pehelysúlyú trekking/hegymászó bakancs, mely olaszos könnyedséggel illeszkedik a lábhoz. Kényelmesen lehet benne kisebb súlyokkal menetelni, de elég rugalmas ahhoz, hogy lesprintelhessünk vele egy erdei nyomon. A Thunder GTX ennek a típusnak a csúcsát testesíti meg. A Nabuck bőr felső strapabíróvá és jó megjelenésűvé teszi, míg a acél megerősítésű középtalp merevítő megvédi a talpat a talaj egyenletlenségeitől. A Gore-Tex belső szavatolja a vízállóságot és jó szellőzést biztosít a lábnak. Az olyan "LaSportivás" részletek, mint a gumi cipőorr-perem, és a formázott sarok megerősítés emelik az átlag fölé.

Vettem hozzá klassz zoknit is, úgyhogy jöhet a mehet. Jövő vasárnap mindjárt egy hótalpas túrával kezdem az osztrák Alpokban.

La Sportiva Thunder GTX

Finally got boots! Very nice ones, for a very good price too. This is what I learned about them:
Women’s lightweight waterproof hiking and backpacking boot with an incredible Italian fit for moderate to rugged terrain. It is designed to support moderate loads while being supple enough to sprint down the trail. Molded heel reinforcement helps lock in the foot on sketchy trails. Vibram outsole and XSV rands for all terrain traction. Gore-Tex lining is 100% waterproof. The Thunder GTX is at the top of the heap in this class. La Sportiva details like a rubber toe rand and molded heel reinforcement make this fast and light boot stand out in a crowd.

Bought good hiking socks too, so now I’m all ready to rock on the rocks. Next Sunday I’ll start with a snowy hike in the Austrian Alps.

Facebook

Hát ez a nap is eljött. Pedig sokáig ellenálltam, mint a mobiltelefonnak annak idején. De a héten beadtam a derekamat, és feliratkoztam a Facebookra. Világraszóló iwiw. És ami az egészben a legkétségbeejtőbb, az az, hogy egyelőre még szórakoztat is. Biztos mert még új. Aztán két hét múlva majd jól megunom ezt is, ahogy az lenni szokott az ilyen internetes pótcselekvésekkel. Csak hát most tél van meg minden, meg hát amúgy is itt ülök a gép előtt egész nap, pár kattintással több vagy kevesebb, az már oly mindegy.

Bakancsom még sincs, de keresek lelkesen.

Valamint:
„Elvetemültem személyemben, ahogy sohasem.
Valaki mondja meg, mi a fenének ölelem
A facsemetéket lelkesen a tereken?” (Geszti P.)

Filóztam, mi legyen a hét klipje, aztán úgy döntöttem, hogy ezekre a szürke téli napokra a Bunkó blues lesz az egyik legjobb gyógyír.

***************

The day has arrived. I resisted for years, like I did with cell phones at the beginning. But this week I signed up to Facebook. And for now I even find it kind of interesting. Probably because it’s new for me. And in a few books I’ll be totally bored and sick and tired of it, as it usually happens with me and these internet sites. But now it’s winter and all that, and I anyway sit in front of the computer all day, so a few more clicks don’t matter much.

I still don’t have boots, but I keep looking for them.

Clip of the week is really for Hungarian speakers this time. A hysterically funny song from the late 80’s.

Bakancsvadászat / Boots search

Én úgydeúgy szeretnék egy pár klassz bakancsot, amiben jól elmehetnék hótalpas túrára az Alpokba! Ennek érdekében ma csomót nézegettem itt a neten (hol is?), de egyelőre nem találtam semmit. Csak egy jó kis használt síruhát ezerötér', meg is vettem izibe'. TeszVesz.hu. Most viszont elmegyek korizni, mert korim legalább van, a pálya meg úgyis pár hét múlva bezár.


I so much want a pair of good hiking boots so i can go on a hike in the snowy Alps! For this reason I surfed the net for quite some time today, but still nothing. At least not boots wise. Because I found a nice used ski outfit for a very good price and bought it immediately.
And now I’ll go skating, because skates I do have. And besides, in a few weeks the rink will close for the season.

Grrrrrrrrr

Húúú de fel tudnak húzni a gusztustalan korrupt emberek! Hajtják a semmit, (most mérgemben majdnem azt írtam, hogy keverik a sz*rt) mert állandó bizonyítási kényszerük van, hogy ők mennyire fontosak, és főleg, hogy mennyire jogosan gombolnak le pénzeket mindenféle helyekről. Mert nekik közük van hozzá. Mert nekik látni kell. Nekik muszáj felügyelni. Szükséges az engedélyük. Amit meg is adnak, ha elég jól meg lesz fizetve. Komolyan mondom, az ötvenes évek horrorisztikus történeteiből hallani ilyesmit! Van ugye a besúgó, aki pénzt kap azért, hogy besúgjon, így be is súgja a megfelelő hatóságnak a nem is létező problémát, amit a megbízója kitalál. A hatóság jön, lát, és győz, mert tudja, hogy az övé az utolsó szó, akkor is, ha nincs probléma. Miért? Csak. Mert ő a hatóság. És mint olyan, ő nagyon fontos, neki még fontosabb jogszabályokat kell betartania és betartatnia. Ja, hogy azok amúgy is be vannak tartva? Nem baj. Azért ő ajánl valakit, aki majd jó pénzért megoldja a nem létező problémát. Ez a valaki persze, tudjuk jól, a besúgó megbízója. És mivel szép pénzt kap azért, hogy megkeresse a lehető legkacifántosabb megoldást a nem-is-problémára, ő fizeti ki a besúgót is, és a hatóságot is. Ez aztán az összmunka. De nevezhetném akár maffiának is. És tehetetlenek vagyunk.
Mennyi idő, mennyi pénz, mennyi mellébeszélés, mennyi fölösleges kör!
Azt mondja a Poszi, engedjem el. Ne engedjem, hogy az én problémám legyen. És Poszinak igaza van. De azért csak felháborodhatok legalább egy kicsit, nem?


Corruption drives me oh so mad. When people create non-existent problems so that they can solve them for a nice chunk of cash. They are ever so small, so they work real hard trying to prove how important they are. How important their role is in a matter that was never their business at all. It reminds me of the horror stories from the 50’s. There’s the squealer, who squeaks on someone for some non-existent matter created by his mandator, informs the authorities. There is of course no real issue, however, the authorities suggest someone, who will develop a difficult-enough sounding fake solution for the non-existent problem for a respectable amount of money. We all know very well that this someone is the mandator of the denouncer and that the 3 of them will share the money he gets for the fake solution. What a teamwork, hey? Or should I call it mafia? Anyhow, we don’t have much to do against it. It’s disgusting and very frustrating. How much stolen time and money, how much crap and evasion!
My friend, Poszi tells me to let go. To take it easy. To not make it my own problem. And I know he’s right. But I can still be at least a bit outraged, no?

Népszabadság

Ezt Zsozsó küldte át ma reggel.

Hát ez egy nagyon érdekes cikk, de még nem tudom, tetszik-e vagy sem, és azt sem egészen értem, mi a célja vele.
Egyrészt abban teljesen igaza van, hogy a mazsihisz egy undorító gennygóc és a zsidóság ügyét (már ha van ilyen globálisan) inkább hátráltatja, mint elősegíti. De vajon jó-e az, ha ezt a népszabiban boldog s boldogtalan elolvashatja? Egyrészt nem, mert baromi ciki. Másrészt igen, mert olyannyira ciki, hogy attól talán még a mazsihisz is elszégyelli magát egy kicsit, és esetleg változik majd valami, bár erre elég kis esélyt látok.
Az mondjuk kicsit visszatetsző, meg olyan erőltetett reklámízű, amikor aszongya, hogy a mazsihisz az ugye mekkora gáz, bezzeg itt vagyunk mi, a klassz emih, inkább nekünk adjátok a manit. Szóval nem is tudom.

LXXV

Please do not feel abandoned, dear English speakers. You actually get the best parts.
In the previous Hungarian post I go on rambling about my debate with my own self whether to give charity to some beggars or not. Because although I realize that many of them are liars, I still feel bad to just walk away without giving a penny; but if I give I sometimes end up feeling like I’ve been fooled.
And though as far as I’m concerned this dilemma has absolutely nothing to do with Shakespeare’s Sonnets, the last 2 lines line of the beautiful Hungarian translation of Sonnet 75. popped into my head while I was writing down my thoughts.
So here it comes:

LXXV

So are you to my thoughts as food to life,
Or as sweet-season'd showers are to the ground;
And for the peace of you I hold such strife
As 'twixt a miser and his wealth is found.
Now proud as an enjoyer, and anon
Doubting the filching age will steal his treasure;
Now counting best to be with you alone,
Then better'd that the world may see my pleasure:
Sometime all full with feasting on your sight,
And by and by clean starved for a look;
Possessing or pursuing no delight
Save what is had, or must from you be took.
Thus do I pine and surfeit day by day,
Or gluttoning on all, or all away.

Koldus szegényen vagy királyi gazdagon?

A koldusokat, ugye, sajnálni kellene. Meg persze segíteni őket. Csak ez nem mindig megy, mert néha annyira belekeverednek a saját hazugságaikba, hogy az olyan… nem is tudom milyen… tragikomikus vagy mi, sőt időnként egyenesen dühítő, hogy ha már hazugsággal próbálnak pénzt kicsalni az emberektől, legalább ne nézzenek mindenkit ennyire igen nagyon hülyének. Tegnap délelőtt a Deák téren odajön egy nő, mondja, hogy Kolozsvárról jött, blablabla. Kérdezem, minek jött pont ide, Kolozsvár sokkal szebb hely, meg különben is, ha már onnan eljött, hát találhatott volna jobb helyet is talán, most, hogy már EU, meg különben is, na. Erre mondja, hogy így meg úgy, külön vagyok az uramtul, jaj de nehéz, blablabla. Külön van az urátul, oké, de hogy ettől miért kell Kolozsvárról pont Budapestre jönni koldulni, azt még mindig nem értem. Nem baj, ha már így szóba elegyedtünk, gondoltam, nem hagyom ott csak úgy, mert bár egy szavát se hittem el, ugye azért mégiscsak rosszul éreztem volna magam, ha nem adok semmit. És még az időzítés is tökéletes volt, hiszen pont ahogy a kezébe nyomtam az érmét, és egy másodperccel sem előbb tűnt fel mellettünk pimasz vigyorral a képén az ura, akitől, ó jajj, akkor már vagy 2 perce külön volt.
Épp el is felejtettem azt a kis esetet, mígnem este, szintén a Deák téren, a magánbeszélgetésembe bele nem csöppent egy néni a zacskóival. Nyomta a vicces szöveget, nyelveket beszél, minden, látszik, hogy nem akárki ő, nem az utcán kezdte; aztán mikor kividámkodtuk magunkat, jött a jaj-hova-jutottam-duma. Hát jó, úgy tűnik, ez ma egy ilyen nap, adom a százast, ezen ne múljon, nem pont ez fog hiányozni. Ám nénink, ahogy megpillantja, mi került a kezébe, kiül az arcára az a műkönyörgés, amitől mindig úgy felmegy a pumpám, és közli, hogy ez kevés, és adjunk többet.
Na tessék. Itt a dilemma. Hogy mi a jobb: ha emberszámba veszek másokat, akkor is, ha koldulnak és büdösek, és nem nézek át rajtuk és nem alázom meg őket, mert épp elég rossz nekik, hogy úgy élnek, ahogy, holott pontosan tudom, hogy én vagyok átverve; vagy ha azzal a tipikusan magyar, kemény és zárt arckifejezéssel megyek tovább, mint mások, és meg se hallok, meg se látok (vagy legalábbis úgy teszek) egy hozzám forduló embert. Ha dörzsölt vagyok, és nem hagyom, hogy kihasználjanak, kizsákmányoljanak, becsapjanak, ha csak látszólag is, mert hiszen tudom jól, mi a valóság; vagy ha még nem veszett ki belőlem minden emberség (akár nevezhetném ezt divatos szóval szociális érzékenységnek is), és bizony összeszorul a szívem az idős néni láttán (ha mégoly hazug is), akinek este tízkor otthon kéne aludnia vagy néznie a Híradót, ahelyett, hogy szatyorban cipeli az életét a téren.
Gondolom, mint a legtöbb dologban, itt is kell lennie egy egészséges határvonalnak, egy arany középútnak. De vajon hol lehet?

„Koldus-szegény királyi gazdagon
részeg vagyok és mindig szomjazom.”
(William Shakespeare: 75. Szonett; Szabó Lőrinc ford.)

Üvegfa / Glass tree

Hó. Fagy. Eső. Havaseső.
Ebből lesz az üvegfa.

Snow. Frost. Rain. Sleet.
That’s what makes a glass tree.