Sansula

A Sansula nem egy női név. Lehetne még esetleg városnév, de az sem. S még csak nem is a Szent Ursula apácarend leányneveldéjének neve.
A Sansula egy hangszer. Nem is akármilyen. Egy ősi afrikai hangszer, a Kalimba továbbfejlesztett változata. Tulajdonképpen egy fa keretre felfeszített bőr (vagy esetünkben szintetikus) alapra felapplikált fa talpon álló fémnyelveket kell elképzelni (tudom, elég nehéz, de máris megtekinthető a videó néhány sorral lejjebb), amit tradicionálisan a két hüvelykujjal pengetnek, de a többivel is lehet.
A hangja varázslatos és gyönyörű. Mivel gyárilag "a" mollra van hangolva, nem nagyon lehet mellényúlni, úgyhogy az ember csak elengedi kicsit a fantáziáját és máris kezdődhet a repülés. A csodálatos muzsika szárnyain, írhatnám, ha ez nem lenne nyomdafestéket nem tűrően közhelyes.
Ja, és igen. Megvettem. Naná. Hanukára.



Sansula is not a woman’s name. It could be some far-away place too, but it is not. And it is not even the name of the girls’ school of the San Ursula monastery.
Sansula is a musical instrument. A very amazing one too. It is the modern version of the ancient African instrument, the Kalimba. Try to imagine a wooden frame with leather (or in our case a synthetic material) stretched out on it, on top standing a wooden block, holding little iron tongues. These tongues are being plunked originally with the thumbs, but the other fingers can be used as well. I know it’s hard to imagine but the video above shows exactly what it is like.
The sound coming out of it is truly wondrous. It is tuned to an ‘a minor’ scale so one can not really go wrong. You just relax and let your fantasy reach high and fly. On the wings of beautiful music, I could write, if it wasn’t incredibly cheesy.
Oh yeah. I bought one. Of course. As a Hanukah present.

Oy, Mumbai

Már itt is...

Here too...

Ne lopj / Don't steal

Az alább látható táblácska az egyik nagy budapesti könyvesbolt férfi WC-jére van kifüggesztve. Nem, nem a férfibe járok, csak pont a női mellett van, és szöget ütött a fejembe, vajon miért csak a férfiaknak kell kiírni ezt…


„In order to avoid misunderstandings please do not enter the bathroom with books, dvd-s and cd-s that are not yet paid for.”
This sign hangs on the door of a men’s room in one of the big bookstores in Budapest. Before anyone would ask, I use the ladies’ room, but they happen to be right next to each other, and I couldn’t help but wonder why only men need to be told this…

PG

Tegnap este jaj de jó volt. És kalandos is. És esett a gyönyörű hó. El is akadt kicsit a közlekedés épp ezért. Nem baj. Azért a villamos ment, egészen ki Hűvösvölgyig. Onnan már nehezebb volt. Valami idióta a sokmilliós kocsijára sajnálta a téli gumit, ezért aztán az egész hosszú kocsisor, annak végén pedig a mi buszunk, hátulról csodálhatta a csúszláló-faraló-kotró csilli-villi verdát. Előzni senki nem mert, meg aztán szemből is jöttek. De aztán ahogy leszálltunk a buszról, mondván, gyalog gyorsabb, s kellemesebb, megindult a sor. Mi meg jót sétáltunk a hóban. Így értünk el oda nagyon messze, ahol a próba volt. Presser Gábor koncertjének próbája. Hja. Gyerekkorom dörmögője, kamaszkorom egyik hőse ő, a Pici bácsi. Az ő zenéjére nőttem fel. És akkor most egyszerre csak ott van, és ugyanolyan ütősen a szövegei, ugyanolyan tökéletesen a zenéje.
Hihetetlen.



Last night was oh so good! And quite challenging too. It started beautifully snowing in Budapest, which made public transportation slow down a bit. Quite a bit. There were no problems with the tram, but the buses and the cars were lining up after some idiot who could not afford to get winter tires for his shiny-expensive roadster. Nobody could pass on the snowy-icy road, plus there were cars coming from the other direction too. Finally we got off the bus, thinking it would be faster to walk. That’s when the line started going. But ok. We had a nice walk in the snow. Finally we got there, to that very far away community center, where the rehearsal of the concert of Gabor Presser took place. He’s truly one of the my childhood / teenage heroes. I basically grow up on him. And now there he was, sitting, playing, singing, being just as good as ever, his words as true and his music as perfect as can be.
Unbelievable.

Orrplasztika / Nose job

Ember még törött orrnak ennyire nem örült, mint én most! És nem, nem viccelek.
Történt ugyanis, hogy kicsit elbíztam magam a hétvégén, s gondoltam, minek nekem villany, a WC-től a fürdőig csak eltalálok emlékezetből is, kezet mosni meg sötétben is lehet. Hát nem? Dehogynem. Csak volt egy apró bökkenő. Barna volt, és úgy 100 x 215 cm lehetett. Nomármost, ez az ajtó az elmúlt 22 évben nem volt becsukva. Úgy értem, eddig. Mert most be volt. Én meg ettől felettébb nagy lendülettel megorroltam. Reccs, mondta ekkor az orr.
- Babszikám, asszem eltört az orrom - közöltem Barbarkával, aki épp a számítógépet püfölte bőszen. Eme bejelentésemet hirtelenjében nemigen tudta mire vélni, ezért utánam száguldott a fürdőszobába, ahol aztán az orromból fröcsögő vér meggyőzte: ez most nem csak a hülye humorom. Meg is ijedt szegény. Jegelni kéne, aszongya. Hogyisne! Mondtam én. Persze, hogy leapadjon! Mikor évek óta ilyen orra vágytam! Már orrnagyobbító plasztikai műtétre is gondoltam, de voltak, akik a küzdősportot ajánlották, mint költséghatékony megoldást. És íme, az idő tényleg mindent megold! Miután elállt a vérzés, nagy örömmel kohnstatáltam, hogy végre, s ráadásul ingyen és bérmentve megtörtént a csoda. A legjobbkor, a legjobb helyen. Úgy értem, pont ott, az orrnyergem tetején keletkezett az a klassz kis búb, amit mindig is annyira szerettem volna. Most már akár nem is kell Dávid csillagot hordanom a nyakamban. Immár az orrom is kifejezi vallási, illetve etnikai hovatartozásomat.
A röntgenen tisztán látszott a törés. Ne fújjam, jegeljem, mondta a doktor bácsi. De én fújom, s nem jegelem. Ne sportoljak 8 napig, mondta a fül-orr-gégész néni. Hát jó. Ennyit ez nekem megér.


I don’t think anyone was ever as happy about a broken nose as I am now. No, I kid you not.
But what happened, you may ask now. Nothing special. I just thought that I could find the way from the toilet to the bathroom in the dark, and who needs light for washing their hands anyway? But there was something unexpected on the way. It was brown and about 100 x 215 cm big. I do not remember that door ever being closed during the past 22 years. Well, now it was. I only noticed this fact when my nose landed hard on the wooden surface with a loud crack.
- I think I just broke my nose – I said to my friend Barb, who was busy surfing the net. Suddenly she didn’t really know what to do with this announcement of mine, so she ran after me into the bathroom. There the blood dashing out of my nose convinced her that this time it is not only my weird sense of humor. We should ice it, she said, when she was over the first shock. No way, I declared! It might subside and that’s exactly what I don’t want! I’ve been dreaming of a nose like this for so many years! I even thought of having a nose job; others suggested martial arts as a potential cost-effective solution. But lo and behold time always does its own! After the bleeding stopped I was very happy to find that an amazing miracle happened totally free of charge. Just at the right time and place. I mean that cool bump occurred right there, on the bridge of my nose, just where I wanted it. Now I don’t have to walk around with a star of David on my necklace anymore. My nose shows where I belong.
The x-ray showed the break clearly. Don’t blow, said the doc. I do. Ice it, he said. I don’t. Don’t do sports for 8 days, said the otolaryngologist. Ok. That’s alright. It’s worth it for me.

Hitler a rendelőben / Hitler at the doc's

Ez egy mozgalmas nap lesz. Még alig van 9 óra, és máris mennyi minden történt. Felkeltem jó korán, mert úgy volt, hogy 8tól egy ismerős gyerekre vigyázok. Ez aztán máshogy alakult, úgyhogy lett egy kis szabadidőm. Ezalatt az orvosi rendelőben tettem néhány érdekes felfedezést. Nem, nincs semmi bajom. Sőt, még csak nem is arról van szó, hogy minden szabad órámat az orvosi rendelőben múlatnám. Csak épp útközben találkoztam az egyik barátnőmmel, aki a férjének ment gyógyszert íratni, és mivel azt gondoltuk, az úgyis csak pár percig tart, elkísértem.
A rendelőnél olyan rendszer van, hogy az utcán kell csengetni a kaputelefonon. Amíg vártuk, hogy az asszisztensnő kinyissa az ajtót, megjelent egy bácsi.
- Csengettek már? – kérdezte, és azzal tőle meglepő fordulattal vadállatként rángatni kezdte az ajtót. Na, gondoltam, biztos ő is úgy tanulta, hogy előbb jön a lift, ha százszor megnyomjuk a gombot. És valóban, láss csodát, addigra valóban berregni kezdett az ajtó, bár gyanítom, hogy inkább az asszisztensnő aranykezének, mintsem a rángatásnak köszönhetően.
Mindenesetre bácsink korát meghazudtoló fürgeséggel iramodott előre, hogy aztán persze előttünk húzhasson sorszámot. Nem baj, mondjuk, úgyis olyan rég találkoztunk, legalább beszélgetünk kicsit.
Így is tettünk. Ám ahogy ott üldögélünk békésen, egyszer csak a szomszéd rendelő előtti padon egy férfi zsebében az addig csendesen pihenő mobiltelefonból egyszerre csak torka szakadtából üvölteni kezd Hitler:
- Sieg Heil!
Válaszul a tömeg:
- Heil!
Majd ismét:
- Sieg Heil!
- Heil!
Aztán megint, míg emberünk fel nem vette a telefont. Én először azt hittem, rosszul hallok, vagy ez biztos megint csak a harmadik generációs Holocaust parám. De nem. Judit is hallja, és már fel is pattan, hogy ő ugyan megnézi, ki ez a vadbarom, és jól megmondja neki a magáét. Én meg leforrázva ülök, nem tudom, ilyenkor mit is kellene lépni. De balhét ne csináljunk, húzom vissza Juditot. Azért csak megnézzük. Teljesen normális külsejű, 50 körüli, zsíros hajú, bőrkabátos férfi. Semmi kirívó. Visszaülünk hát, és azon tanakodunk, mit tegyünk, meg hogy az ilyesmi ütközik-e vajon bármiféle törvénybe, vagy csak szimplán irdatlan nagy ordenáré taplóság, és amellett baromi bántó, megalázó, és dühítő is egyben.
Én ilyenkor gyáván ülök, behúzom fülem-farkam, és csendesen kiakadok. Judit viszont bátrabb, megmondósabb. Neki gyerekei vannak. Zsidó gyerekei. Úgyhogy végül csak feláll, és tisztes távolságból így szól:
- Mondja uram, nem szégyelli magát, hogy így csörög a telefonja? Tudja, ez nagyon bántó.
A pasas nem vág vissza, nem támad. Hogy nem tehet róla, mondja, a haverja (igen, ezzel a héber szóval mondta, a haverja!!!) tette fel neki ezt a csengőhangot, de majd leszedi.
Persze, nem tehet róla. Mennyi ember nem tehet mennyi mindenről. Mégis mennyi minden van. Jó lenne kicsit tudatosabbnak lennünk. Hogy ne csak úgy történjenek a dolgok, ha akarjuk, ha nem. Hiszen ahogy a Laár pour Laár társulattól tanultuk: Mindenki a saját szerencséjének a pogácsa!

--------------------------

This is going to be an interesting day. It’s hardly 9 o’clock yet and already so much has happened. Got up early, as I was supposed to baby-sit a kid I know, but at the end it worked out differently. In my free time I made interesting discoveries at the doctor’s office. Not that I’m sick or anything, neither is it a habit of mine to spend my free time at the doc’s office. But as I was walking on the street on this unusually early morning hour (at least for me) I ran into a friend of mine who was on her way to the doctor to get some pills for her husband; and since we thought it would only take a few minutes I decided to keep her company.
At the doctors office you have to ring the bell on the outside, and the assistant lets you in. So we pushed the button, and as we were waiting for the door to open, an old man arrived and asked:
“Did you ring yet?” And with that he started yanking the door. This behavior seemed pretty weird to me, but ok, I thought to myself, he was probably taught that the elevator comes faster if you push the button a million times. And indeed, by then the door opened with a buzz, but I suspect that this was due to the assistant’s golden hands rather than the yanking. The old man, despite of him being well on in years ran forward quickly and took our place in line. ‘Sokay, we thought, at least we have an opportunity to catch up a bit.
While we did so, sitting peacefully on the bench, something very strange happened. From a cellular phone, than was till then resting quietly in the pocket of a man in the waiting room of another doctor’s office, Hitler started yelling at the top of his lungs:
“Sieg Heil!”
And the crowd answered:
“Heil!”
And again:
“Sieg Heil!”
„Heil!“
And it went on till the guy answered the phone. First I thought I didn’t hear right. Or that it’s only my third generation Holocaust paranoia. But no. Judith heard it too. She jumped up immediately to see who this beast is and to tell him what she had to say to him. I was just sitting there helplessly, not knowing at all what to do. But let’s not make a deal, I pull her back. We were still curious. But nothing special. A normal looking man in his fifties with greasy hair, wearing a leather jacket. So we sit back down to discuss what’s the best thing to do in situations like this; pondering whether this is against the low or it’s simply outrageous besides being hurtful, humiliating and upsetting at the same time. I tend to just sit quietly, being busy being hurt. But Judith is not like that. She’s brave. She has children. Jewish children. So she stands up again and says to the guy:
“Tell me, sir, are you not embarrassed to have a ringtone like this? It is very hurtful, you know.”
The guys doesn’t attack. He says it’s not his fault, his friend uploaded the tone for him but he will change it.
Yeah, sure, not his fault. There are so many things in this world that do not depend on us but they still happen somehow. It would be great to be more in charge of our own lives sometimes.

Kese habbal

Ülök a villamoson, meglepően reggeli órán. Olvasom a könyvemet. A szemem sarkából azért látom, hogy az egyik megállóban felszáll valaki, és leül velem átellenben. Felnézek; átlagos, őszülő, ötvenes, pulcsis-szakállas férfi, szemmel láthatóan tipikus zsidó fejjel. Hasonlít az egyik ismerősömre, gondolom. S azzal olvasok tovább. Az ajtó csipog, ahogy ezeken az új kombinókon szokta. De mielőtt becsapódik, felugrik még valaki. A szemem a könyvön, így megint csak a perifériás látásomba lép be a bakancs, fölötte fekete nadrággal. Afölött meg fekete bomberdzseki, narancssárga béléssel. Na, mi jut erről az eszünkbe? A srác lehuppan az ismerősömre hasonlító úriemberrel szembe. Meglepődöm, hogy miért pont oda, a mózesképűhöz, és kíváncsian várom a fejleményeket. De semmi. A srác nyugodtan lehúzza a dzseki cipzárját. Alatta konszoli ing. Nagy a keze. Munkáskéz. Az a fajta, ami fürdés után is kicsit gyászkeretes. Érdekes az arca. Olyan nagyon éles valahogy, és mégis annyira naív. Nyilván nemrég kelt fel. Kese haja vizes fésűvel hátrasimítva. Most borotválkozott. Biztos pengével, nem villannyal, gondolom, mert nagyon sima és kicsit piros az arca. Talán ma megy először dolgozni valahova. Vagy állásinterjúra. Proli. Ez a szó jut eszembe, pedig nem szeretem. Van valami negatív zöngéje. Mint annak, hogy zsidó. Ezért mondják, hogy izraelita. Mintha az nem ugyanazt jelentené. A proli helyett mit lehet mondani? Proletár? Nem, azok meg a világ proletárjai, akik egyesüljenek. Ahogy merengek, nézem, egyszer csak valami fehéret látok az arcán. Mi ez, allergia? Kiütés? Bekrémezte? Nem! Borotvahab! Egy kis pamacs a bal füle alatt, egy másik az orra melletti gödörben.
Ennek a történetnek nincs csattanója. Csak ezért írtam le, mert megfogott.

Őszi bogyó / Autumn berries

Telefonnal nem is rossz... Tegnap, a Pilisben. Aki még nem volt ott, azonnal induljon. Úgyis itt a Szükesz. Elő a sátrakat! Eljött a kivonulás ideje. Ki a házainkból, ki a megszokásból, a rossz gondolatokból. Itt az idő, hogy örvendjünk. Hogy önmagunk legyünk.

Not bad with a phone... Yesterday, in the Pilis mountains. Anyone who hasn't been there yet should get going now. Anyway it's Succos. Time to get out. Out of our houses, out of the daily routine, out of those bad habits, out of those bad thoughts. Time to rejoyce. To be ourselves.





Reggeli csoda.


Morning wonder.








"... hallgatva jár, mint erdős partok
közt délidőn jár a nyári víz s
csillogó gondot ringat magában arról,
hogy sohasem telünk el a csókkal és
szomorú. Pirul a naptól már az őszi bogyó." (Radnóti Miklós)

If anyone knows what these red berries are called pls contact me. Thanx.





Pálos kolostor romja a Pilisben. 1703-ban "Hutás" András, az üveges remete lakott itt.

The ruins of a monastery in the mountains. In 1703 a hermit called Andrew made glass here.






Gomba Mama, Gomba Papa, és a gombabák.

Mushroom Mom, Mushroom Dad, and the Mushroom babies.

Photo-blog

Most pedig fotókkal illusztrálva elregélem, miféle kalandjaim voltak abban az időszakban, amikor olyan sokáig nem írtam. Az összes fotó a telefonommal készült.

Now i'm gonna share some photos of what i've been up to during the past few weeks when i kinda neglected my blog. All pictures were made with my phone.


Először is jöttek a római csapatok... ez volt a Savaria Karnevál Szombathelyen, amit az idén először sikerült látnom, és nagyon klassz volt, a tömegtől eltekintve.

First came the Roman troops... this was at the so called Savaria Carneval in Szombathely. I saw this for the first time this year and it was really nice.





Ezután, kihasználva az egyik utolsó napos hétvégét az idén, megmártóztam a nagy folyóban Dunakeszinél. Nem, a bőröm azóta sem jött le darabokban.

Then i thought i would take advantage of one of the last sunny weekends this year, so i went to Dunakeszi where i swam in the Danube. And even my skin is still fine.





Aztán tekertem egy jót egy távoli nagybátyám által gyártott fekvőbicajon, aminek én vagyok a tesztalanya,és enyém lesz az első prototípus is.

The next project was riding this really cool recumbent bike. The bike was hand made by one of my distant uncles. I volunteered to be the test person.





A bicajt már nem csak tekerni tudom, hanem felemelni is, hála Tomi technikájának. Critical Mass.

I can not only ride bikes, i can lift them up as well; thanks to my friend Tomi, who taugth me how to do it. Critical Mass, Budapest.






Sárkányt eregetni is voltunk, csak éppen nem volt szél. Ez épp csak addig szegte kedvünket, míg meg nem pillantottuk ezt a kis ma (illetve aznap) született bárányt.

One bright day we went to fly kite, but there was no wind. But guess what. We saw this really cute sheep that was born on that very day!





Ettől roppant mód kedvet kaptam egy kis pingáláshoz. Iziben ki is festettem a konyhám egyik falát narancssárgára. Jó lesz az a télen, amikor úgyis minden olyan szürke.

I decided to paint one of my kitchen walls orange. Ain't it beautiful? It will do me good on those gray winter days.






Mert az eső meg közben elkezdett esni ezen a gyönyörű Budapesten.

Because in the meantime it started raining in this wonderful city, Budapest.










Ahol hálót fon a virágra a pók.

Where spiders make webs around flowers.









És ahol konnektorok nőnek az utcán.

And there are sockets on the street.











Az emberek pedig bambulnak a metrón.

And the people feel so down when they are in the subway.

Tarka!

Rosh Hashana szótár / dictionary

sófár = shofar
barhesz = challa
gránátalma = pomegranat
méz = honey
hal = fish
répa = carrots
zsini = shul
vajon mit felejtek ki? = what am i forgetting?


Boldog és áldott új évet kívánok minden kedves rokonomnak, barátomnak és üzletfelemnek!
=
Wishing a happy and blessed new year to all my dear friends and relations!

Még nyílnak / Autumn again

Érdekes, hogy az ember mindig mást akar, mint ami van. Vagyis nem egészen mindig, csak majdnem mindig, de most épp arról beszélek, amikor igen.
Szóval az van, ugye, hogy amikor tél van, akkor mindenki didereg, és bebújik a kabát alá és morcos, és várja a májust, amikor majd jaj de jó lesz, süt a Nap, nem kell pulcsi, lehet szandálban járni meg fagyizni, és jó sokat lenni kint a szabadban. S aztán nyáron meg jön az, hogy hú, de nagyon meleg van, eshetne már az eső (persze ha esik, akkor a B verzió szerint az a szöveg jön, hogy „na most már ne essen többet, végül is nyár van, nem?”); és így szeptember elején, amikor az aranyos kis nebulók elindulnak az iskolába, már alig várja az ember a teázást a jó kis téli estéken, amikor lehet nézni a hóesést, és fel lehet venni végre a zárt cipőt, amiből nem esik ki a lúdtalpbetét.
Már akinek kell, ugye. Ez főleg azokra vonatkozik, akiknek nincs MBT cipőjük, mint nekem. Bizony. Megvettem. Majdnem fél áron, outletben. De még így is sok-sok pénzért.
Aztán mi is van még? Lezárult a gáz ügy. Volt néhány kemény meccsem a telefonos kisasszonyokkal (hajlamos vagyok elfelejteni, hogy milyen rossz volt, amikor én voltam telefonos kisasszony, és a telefonálók úgy beszéltek velem, mint én most velük… pedig komolyan mondom, hogy ez nem bosszú, csak az osztályharcos eszmék); és végül megegyeztünk egy részletfizetéses megoldásban.
Tanulom a Take Five-ot, jó nehéz, és hülye a szövege, ezért Maryvel úgy döntöttünk, a bárzenekar instrumentális repertoárjának része lesz.
A gépírásban már az Y-nál tartok, és ezidáig még csak egyszer akartam ököllel szétverni a billentyűzetet. De aztán inkább ettem egy csokit.
Volt közben Savaria karnevál is, amit az idén először sikerült látnom, és nagyon klassz volt, majd talán teszek fel fotót.
Annyi minden történik ám, csak mindig elfelejtem megírni. De majd igyexem.

-------------------------------------------

It’s interesting, how people always want something else, something other than they have got. Okay, not always, only almost always, but right now I’m talking about the times when it is so.
In the winter people are hiding under their coats, waiting for the summer to finally arrive, ‘cause then it will be oh-so-good to get out without a sweater, the Sun will shine and we can eat ice cream and walk around in our sandals. And then in the summer people say: it’s too hot, why isn’t it raining a bit (and when it rains they go “this rain should stop already, it’s the middle of the summer after all”). When September comes around and all the cute little kiddies make their way to school, we already think about those nice and warm winter nights, sipping a nice cup of tea, watching the snow, wearing our winter shoes with arch supporters.
Those who need arch supporters. Those who don’t have MBT shoes like I do. Oh yeah. I finally got them. Bought them from the outlet, but still, it was quite a nice chunk of money.
What else? Recently I had some fights with the gas company; I thought they charged me too much. When I call these reps at the call center I tend to forget that there were times when I also used to be a rep in a call center and I didn’t at all like to be spoken to the way I sometimes speak to them… Anyway, I got an installment plan.
On the guitar I am learning Take Five. Quite hard, and the words are really stupid so it’s gonna be part of the instrumental repertoire.
With typing I’m up to letter Y, and until now I only once felt like destroying the keyboard. But then I decided to rather have a piece of chocolate.
There is quite a lot happening all the time but I always forget to write things down. Will try to write more.

Majdnem Hang és csoda Rhoda - Almost Hang and the Rhoda quota

Szerdán és tegnap este kint voltam a Szigeten a JMPoint sátorral. Roppant érdekes volt. Sok évvel ezelőtt már voltam kint egyszer, akkor egy másik sátor színeiben. Szigetlakóként, azt hiszem, nem élvezném, sőt, úgy egyáltalán ki se mennék (a jegyért se adnék sok ezer pénzt, meg különben se), de így „dolgozva” nagyon jó. Lehet sokat szocizni, beszélgetni, társadalmi életet élni, szóval csupa klassz dolog. A civil faluban pl. falra lehet mászni, de a falmászáson kívül is tényleg nagyon sok látni-hallani-aktívkodnivaló van.
Nagyon szerettem volna nyerni egy MBT cipőt, úgyhogy ügyesen részt is vettem a cipőhajító versenyen, de aztán csak egy baseball sapka lett belőle. Ráérő időmben meg eszmét cseréltem egy szerzetessel a szomszéd Krisna sátorból; hát nem mondom, hogy egyetértünk, de mindenesetre nagyon érdekes dolgokról esett szó.
A nap egyik fénypontja mégis a hangszer kiállítás volt az Afro faluban. Ahol is volt egy… na mi…? Igen! Egy majdnem hang drum! Ami a kedvenc hangszerem, ugyebár, amit már a télapótól is kértem, csak nem hozott. Ez egy olyan változat volt, amin két puhafejű ütővel kell játszani, és csak 200ezer Forintba kerül, és olyan gyönyörű hangja van, hogy teljesen elolvadtam tőle. Rögtön ajánlkoztam, hogy ha kell reklámozni a hangszert, akkor én szívesen játszanék rajta néhány órán át. És megengedték!!! Úgyhogy játszottam. Sajna csak úgy fél órát, mert vissza kellett mennem a jmp sátorba, de azért vasárnap majd még teszek egy látogatást.
Este meg ugye este van. Ki-ki nyugalomba. Oké, csak vicceltem. Szóval este a Szigeten buli, zene, koncertek, tánc, por, sör, meg minden (ezt nem részletezném) van. Csomó mindent hallottam, de akitől teljesen kifeküdtem, az Rhoda Scott volt. Fogja magát, és hetven évesen (bár szerintem max. hatvannak néz ki) fellibben (persze mezítláb) a csini ruhájában (szerintem éjfél körül ő volt az egész Szigeten a legelegánsabb) a jazz színpadra, és elkezd úgy játszani, mint egy háromtagú zenekar (plusz a dobos). Döbbenetes ez a nő! Varázsol az orgonájával. A közönség meg szétszedte a házat, egyszerűen nem akarták elengedni.
Én viszont ekkorra (úgy 1 körül) már eléggé leengedtem (aznap reggel 6:30-kor keltem), úgyhogy felpattantam a bicajomra és hazaszáguldottam. A lépcsőházban még találkoztam Karamell cicával, aki érdeklődéssel hallgatta az élményeimet.


Wednesday late afternoon and last night I was at the Sziget, which I believe is one of the biggest (if not the biggest) one week long summer festivals in Europe. I am working there this year in the JMPoint tent. I’ve been on the Sziget several years ago with a different crew and that was fun too. I don’t think I would go otherwise (it’s too expensive, and it’s not so much my style anyway), but as a “worker”, as being part of it I really enjoy it. There is so much to do, to see, to hear, so many interesting people to meet and to talk to. In one word: to socialize. There is really so much activity going on, one day is not even enough to walk around and see everything. I mean there is really everything there. Everything. Besides the “civilian village” where all kind of organizations and groups and people and religions are present, there are lots of other activities, sports, etc.
For example I attended a shoe-throwing competition to win a pair of MBT shoes, but after all I only got a baseball cap. I also had an interesting talk with a monk (?) from the neighboring Krishna tent. Not that I agree with everything he says but still it was interesting to talk with him about all kinds off issues.
But one of the highlight of the day was… guess what… Yes! An almost hang drum! My favorite musical instrument ever! I asked Santa to get me one but he didn’t. This was the kind you play with 2 soft headed sticks and it sounds so beautiful that it made me melt. So I immediately offered that if they want a little advertisement I am willing to play it for a few hours. And the guy let me! So I played. For about half an hour only because I needed to get back to the JMPoint tent. But I think on Sunday I’ll take a little walk around there again.
And at night it’s party time. Tons of concerts and everything. The most amazing one I saw/heard last night was definitely Rhoda Scott. That woman is unbelievable. She’s 70 years old (but doesn’t look more than 60 at most), walks onto the jazz stage (barefoot, of course) in her pretty dress (I think she might have been the only one properly dressed there at that hour) and starts playing her organ and sounds like a 3 persons band (plus the drummer). Truly breathtaking. The audience loved her; they just wouldn’t let her stop playing.
At around 1 am I got really tired (got up at 6:30 am the day before) so I got on my bike and rode home. I met Caramel the cat in the hall, who apparently enjoyed listening to what I had to say about my experiences.

Azér' ez gáz

Ezt ma írtam. Okuljatok.

Fővárosi Gázművek Zrt.
1081 Budapest
Köztársaság tér 20.

Tisztelt Főgáz Zrt.!

A 100193162684 számú, 2008 08 02 keltezésű, 2008 08 18 teljesítési dátumú, 73 197 HUF összegű gázszámlával kapcsolatban az imént beszéltem egy kedves kolléganőjükkel telefonon.
Az elmúlt hónapban szerződésmódosítás történt. Az eddigi évi egyszeri leolvasás helyett áttértünk a havi diktálásra. Erre főként azért volt szükség, mert évek óta követhetetlen volt az önök rendszere, a számlák pedig ennek megfelelően teljesen nonszensz összegekkel érkeztek. Az elmúlt nyáron például több hónapon át 18 000 HUF körüli összegekről érkeztek számlák. Ekkor szerettem volna bediktálni az állást, de azt az információt kaptam, hogy a megállapodás miatt erre nincs mód. Ezért kértem, hogy a "becsült" összeget csökkentsék. Ez meg is történt, így a nyár hátralévő részében 8 000-10 000 Forintot fizettem havonta. Ezek után télen, azaz a fűtési idényben elkezdetek érkezni az áthúzott, érvénytelen feliratú számlák. Ekkor ismét több alkalommal telefonáltam, és kifejezetten kértem, hogy ne küldjenek érvénytelen számlákat, hiszen tél van, fűtünk, és nem szeretnénk érvénytelen számlát kapni, hanem szívesebben fizetnénk havi rendszerességgel, ahelyett, hogy majd egy nagy összegű számlát kapjunk. Ekkor azt az információt kaptam, hogy a megállapodás értelmében ezen változtatni nem lehet, önök szerint túlfizetés történt (persze, hiszen egész nyáron át 10 000 - 20 000 Forintot fizettünk).
A mostani számla szerint pedig 73 179 Forint a befizetendő összeg.
A leírtak fényében ezt nonszensznek és felháborítónak tartom. (Főleg a lebontásnak azt a részét, mely szerint két hónap alatt 509 m3 (!!!), három hónap alatt pedig 702 m3 (!!!) gáz fogyott egy kétszobás lakásban. Arra gyanakszom, hogy az egész háztömb fogyasztását keverték véletlenül össze az enyémmel).
73 179 Forint egyszeri befizetésére, még ha indokolt lenne is, nincs módom. A jelenlegi magyarországi gazdasági helyzetben, illetve a bérrendszer ismeretében úgy gondolom, ez nem szorul különösebb magyarázatra.
Kérem az eset felülvizsgálatát.
Várom szíves válaszukat és az ügy megoldására vonatkozó javaslatukat.

Budapest, 2008. augusztus 13.


Üdvözlettel,


Weber Edina

Phone pic

Az alábbi fotó a Sony Ericsson w610i telefonommal készült. Szerintem elég jó lett.


This picture was taken with my phone, a Sony Ericsson w610i. Not bad, hey?